Kárpát-medencei magyar birkózóbajnokság alakulhat

Kárpát-medencei magyar birkózóbajnokság alakulhat

Az egész Kárpát-medencére, így Erdélyre is kiterjesztené országos bajnokságát Magyarország Birkózószövetsége (MBSZ), amely ősszel, egy a kadet korcsoport részére szervezett nyílt versennyel tette meg az első lépést az „összmagyar” viadal megvalósulásához – tudta meg lapunk Farkas Tibortól.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. december 27., 19:242016. december 27., 19:24

2016. december 27., 20:452016. december 27., 20:45

 

A szervezet főtitkárának tájékoztatása szerint a projektnek még sok jogi akadálya van, de az alapelképzelés szerint a nevezést a magyar származáshoz kötnék, mert meglátása szerint bajnokságuknak magyar győztese kellene legyen.
Jelezte, az Erzsébeti SMTK által rendezett budapesti viadalt meghívásos alapon rendezték, és mintegy felmérője volt annak, hogy a határon túliak részéről mire számíthatnak a jövőre nézve. Farkas elmondása szerint nagyon pozitív fogadtatása volt a tornának – majd valamennyi szomszédos országból érkeztek versenyzők –, és kedvező visszajelzéseket kaptak. „A következő lépés az lenne, hogy próbálnánk más korcsoportokat bevonni ebbe az eseménybe, hogy végül egy nyílt magyar bajnokságot szervezhessünk, amelyen mindenki, aki valamilyen úton-módon be tudja mutatni a magyar gyökereit, részt vehessen” – ecsetelte. Ehhez először a versenykiíráson kell változtatniuk, mert jelenleg a magyarországi lakcím feltétele az ob-re való nevezésnek. „Egyelőre vizsgálódunk. Akár Kanadából, Ausztráliából is érkezhet olyan sportoló, akinek a felmenői között magyar ősök vannak. Számukra is szeretnénk ezt lehetővé tenni, mert akkor valóban összeállhatna egy teljesen nyílt, magyarok birkózó bajnoksága” – tette hozzá.
A gyakorlati kivitelezésről érdeklődve, Farkas rámutatott, hogy Magyarországon a birkózók egyesületük mellett önálló versenyengedéllyel rendelkeznek, amelyet a magyar szövetség állít ki a részükre. A főtitkár szerint úgy lenne logikus, hogy ha valaki egy romániai klub tagja, akkor önállóan kiváltja az engedélyét az MBSZ-től. „Az, hogy Magyarországon is regisztrálva legyen a sportoló, valószínűleg feltétele lesz a magyar bajnokságban való részvételnek. Előzetesen be kell majd jelentkezzen” – mutatott rá. Hozzátette, az nyilván előfordulhat, hogy aki majd megnyeri a magyar bajnokságot, de nem Magyarországon élő állampolgár, azt nem biztos, hogy tudják jelölni a válogatottba az európai- és világbajnoki seregszemlékre. „Még sok a jogi bizonytalanság, amit végig kell beszélni és meg kell vizsgálni” – szögezte le Farkas.

Vegyes fogadtatás
A sportszövetség főtitkára szerint Magyarországon vegyes fogadtatásra lelt az elképzelés, de többségében azért pozitív a hozzáállás. „Amúgy is már ismerjük egymást, együtt edzőtáborozunk, versenyzünk, nem ismeretlenül megyünk egymás felé” – ecsetelte. A bővítéstől különben a bázisuk növekedését remélik, és lehetőséget adni azoknak a határon túli magyaroknak arra, hogy a sportéletben maradjanak. „Ha megnézzük az egyes országokat, sehol sincs olyan létszám és minőség, ami megfelelő lenne. Csak összefogással, összetartással, közös versenyek és edzőtáborok szervezésével tudjuk biztosítani mindenki számára a megfelelő fejlődést. Úgy gondolom, hogy mindenki számára előnyös és hasznos lehet” – vallja az MBSZ-főtitkár.

Üdvözlet Erdélyből
Ambrus Sándor, a Székelyudvar­helyi Fások SK elnöke üdvözöli a magyarországi szövetség szándékát, és partnerként segíti az összmagyar és nemzeti bajnokság megvalósulását. „Ilyen beszélgetéseken többször részt vettem, ennek az ötlete már korábban felmerült. Az elnök kérte a segítségünket, hogy térképezzük fel a romániai magyar klubok helyzetét, ki milyen színvonalon és miben birkózik. A fiatalokat, gyerekeket bele lehetne vonni, mi ebben partnerek vagyunk” – magyarázta. Tájékoztatása szerint Erdélyben a hagyományos birkózóközpontok, azaz Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely, illetve Kolozsvár is érintett. A kadét korosztályban úgy 120–150 sportolóról van szó, junior és nagy ifjúsági kategóriában pedig mintegy 60-ról, a felnőtteknél legfentebb 15–20 birkózó lehetne érdekelt. Hozzátette, egyéni sportágról lévén szó, nehéz támogatást találni, a klubok „túlélésre vannak berendezkedve”. „Ha az utazásra, felkészülésre és más jellegű kiadásokra segítséget kapnak, egyértelmű, hogy beállnának” – mutatott rá.

Nem akarnak széthúzást
Katona László, a Székely­ud­varhelyi Iskolás Sportklub birkózóedzője is pártolja a kezdeményezést, szerinte olyan ötlet, amelyet támogatni kell. „De nem olyan széthúzó stílusban, hogy ha versenyt rendez Pécs, akkor nem megy el Budapest, ha az ESMTK, akkor nem megy el a Fradi. Összmagyar kellene legyen, amin nem csak a külhoniak, hanem Magyarország is részt kellene vegyen” – szögezte le. Véleménye szerint arra is volna lehetőség, hogy ösztönözzék a gyereket azáltal, hogy ha romániai színekben nem indulhatnak, akkor magyarországi keretben karolják fel őket. „A románok a moldovaiaknak megengedik, hogy részt vegyenek az országos bajnokságban. Az MBSZ azt kell kidolgozza, hogy ha az én gyerekem kadet, junior szinten részt vesz a hazai országos döntőn, akkor a magyaron is részt vehessen. Az megint más kérdés, hogyha mindkét helyen bajnok lesz, melyik országot fogja képviselni a korosztályos Európa- és/vagy világbajnokságon. Jelenleg az MBSZ-nél az a feltétel, hogy ne vegyél részt a román bajnokságban, semmilyen korosztályban. Buta kikötés szerintem” – fűzte hozzá Katona.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája