Házkutatás, sikkasztásgyanú a Kolozsvári CFR-nél

Házkutatás, sikkasztásgyanú a Kolozsvári CFR-nél

Fotó: Dan Bodea

FRISSÍTVE – Adócsalást, pénzmosást és sikkasztást gyanít a Kolozsvári CFR-nél a szervezettbűnözés- és terrorellenes ügyészség (DIICOT). A hatóságok csütörtökön bukaresti és kolozsvári helyszíneken – köztük a labdarúgóklub székhelyén, Iuliu Mureșan klubelnöknél és Pászkány Árpád korábbi klubtulajdonosnál – tartottak házkutatást, és megkezdték a kihallgatásokat az ügyben indított bűnvádi eljárás részeként.

Páva Adorján

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 19., 12:532016. május 19., 12:53

2016. május 19., 17:272016. május 19., 17:27

A Szamos-parti DIICOT-székhelyre kora délután megérkező Pászkány úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri beidézése okát. Elmondása szerint az ügyészek reggel hét órakor keresték fel, de nem vittek el tőle semmilyen iratot. Kihallgatása után sem volt ennél beszédesebb: sem a neki szegezett ügyészségi kérdésekről, sem kihallgatása okáról, sem a klub esetleges problémáiról nem árult el részleteket. Csak annyit mondott, hogy semmilyen „minősége” nincs az ügyben.

A kihallgatásra kevéssel ezután megérkező Mureșan is iróniával hárította el a felé szegezett újságírói kérdéseket. „Kérdezzenek a kupáról, ha akarnak. Én ide meghívottként jöttem\" – fogalmazott a klubelnök. Az ügyészség egyébként összesen tíz személy kihallgatását tervezte az eljárás elindításának bejelentésekor.

„Kiszivárgó” milliók

A DIICOT csütörtöki közleménye alapján az ügyészek gyanítják, hogy 2008 és 2013 között a sportklub képviselői 8 485 682 euróval megkárosították a csapatot fenntartó kereskedelmi társaságot. Ezt helyi, illetve Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek segítségével tették – utóbbiak tanácsadói és közvetítői szolgáltatásokat nyújtottak, ám a DIICOT szerint csak papíron, a fiktív cégeket pedig a bűnszövetkezet tagjai hozták létre.

A nyomozóhatóság szerint az érintettek azt a pénzt sikkasztották el, amelyet a csapat prémiumként kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), miután bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Emellett a gyanúsítottak fiktív költségeket vezettek be a kereskedelmi társaság könyvelésébe, és adózási kötelezettségük „kicselezésével\" 1,5 millió euróval megkárosították az államot.

Pénznyelő vállalkozás

Pászkány, mint ismeretes, 2001-ben vásárolta meg és „támasztotta\" fel a 2004 óta élvonalban szereplő CFR-t. Két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy megvonja támogatását és eladja a klub többségi részvényeit. Tavaly a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő CFR többmilliós adósságai miatt csődvédelem alá került; az idei szezont pontlevonással kezdte, ám a problémák ellenére kedden – története során negyedszer – megnyerte a Román Kupát.

Amikor tavaly Pászkány a csapatáról készült könyvek társszerzőjének, Kántor Zoltánnak vallott a CFR pénzügyi helyzetéről, emlékeztetett, már 2012 környékén arról spekulált a sajtó, hogy pénzt vont el a klubtól. Olyan híresztelések keltek szárnyra, amelyek szerint a CFR-től a tévécsatornáihoz vitte át a pénzt. „Erre konkrét adatok cáfolnak rá. Amúgy a televízió jobb ötlet volt, mint befektetni a futballklubba. A tévét el tudtam adni, a klubot viszont még ingyen sem veszik majd át. Romániában nem életképes befektetés a labdarúgás\" – magyarázta korábban. Kántornak arról is beszélt, hogy az őket megtévesztő játékosügynökök miatt legalább 30 millió eurót veszítettek elhibázott játékosátigazolásokkal.

Tény ugyanakkor az is, hogy a Kolozsvári CFR 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelyért a DigiSport számításai szerint összesen legalább 50 millió eurót kapott az UEFA-tól. Mureșan épp egy napja nyilatkozta a ProSportnak, hogy Pászkány még mindig támogatja a klubot, de amióta visszalépését bejelentette, már nem akkor összegekkel, mint korábban. Elmondása szerint a jelenlegi, közel 3,5 millió eurós költségvetésük nagy részét a televíziós közvetítések után kapott jogdíjból fedezik, a többit pedig játékoseladásokkal biztosítják. A klubelnök azt is hangsúlyozta, hogy ők nem kapnak önkormányzati támogatást, de mostanra elérték, hogy ne legyenek hátralékaik a játékosaik és az alkalmazottaik felé.

Dossziék sora

Romániában az egyik legemlékezetesebb futballcsalási botrány a hírhedt „átigazolási dosszié” volt, amelyben a Dinamo, a Rapid, a Steaua és a Beszterce is érintett volt. A futballvezérek elítélésével járó ügy óta viszont más kluboknál – köztük a Marosvásárhelyi ASA-nál – is gyanít törvénytelenséget az ügyészség. Pászkányt korábban 2009-ben, egy a labdarúgástól független ügyben, az úgynevezett „Gazeta-dossziéban” helyezte vád alá a DIICOT zsarolás céljával létrehozott bűnszövetkezet támogatása miatt. Az üzletembert a bírák 2011-ben felmentették. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)