Nem találni ugyanis olyan személyt, aki ne tartana valamiféle szurkolói atrocitástól, amikor a meccsről beszél. A szomorú pedig az, hogy az aggodalom teljesen jogos, pedig lehetne másképp is.
Gondoljunk csak vissza, amikor az ugyancsak Bukarestben rendezett Európa Liga-döntőn, ha nem is nemzeti csapatok, de két rivális spanyolországi gárda, az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao csapott össze. Köztudott a spanyol–baszk ellentét, de a találkozóra érkezett több ezer szurkoló civilizáltságból mégis jelesre vizsgázott.

Még az óvárosban elfogyasztott töménytelen alkoholmennyiség dacára is megfértek egymás mellett, sértegetések és politizálás helyett arra koncentráltak, ami ilyenkor normális: kedvenceiknek szurkoltak. Bebizonyították, hogy presztízsmecscsen is győzhet a tolerancia, győzhet a játék, győzhet a szórakozás. Emlékeztettek arra, ami normális.

A román sportági szövetség, több futballszakember és Victor Piţurcă szövetségi kapitány is figyelmeztetett, hogy a csapatnak ártanak a xenofób megnyilvánulások, hiszen az európai szervezet megtorolja a rendbontást, és a soron következő hazai mérkőzésüket nézők nélkül kell megrendezzék; a magyar szövetség is közölte az ultrákkal, hogy ha újból hőzöngenek, Bukarest benyújtja a tavalyi számlát. A szervezetten érkező magyar drukkereket nem is engedik szétszéledni a román fővárosban, rendfenntartók kordonja között terelik őket az állomásról egyenesen a stadionba.

De valóban csak fenyegetéssel lehet normális mederbe terelni az eseményeket?! Elhangzott-e az utóbbi napokban, hogy emberek: ez egy futballmérkőzés, tartsuk tiszteletben a másikat, és ne csak azért, mert különben megbüntetnek?! Mert a sport a fair playről szól, mert a sport a versenypályán mutatott teljesítményről szól, mert a sport a sokszínűségről szól, mert a sport örömet akar szerezni. Talán majd most, szombaton, megtörténik a csoda, és győzni fog a labdarúgás.