Elözönlötték a légiósok az NB I-et – Győrben kezd a listavezető Videoton

Elözönlötték a légiósok az NB I-et – Győrben kezd a listavezető Videoton

A téli átigazolási időszak alatt érkezett a közel ötven új légióssal rajtol el hétvégén a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja.

Krónika

2015. február 27., 11:212015. február 27., 11:21

Az Nb1.hu internetes szaklapnak nyilatkozó Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője szerint a televíziós bevételekből származó pénzek differenciált elosztásával a hazai nevelésű játékosok szerepeltetésére próbálják ösztönözni a klubokat, de azok gazdasági tevékenységébe nem szólnak bele.

Márpedig az egyesületek többsége inkább dél-szláv és dél-amerikai futballistákkal próbált erősíteni a szünetben: a honlapon közölt átigazolási lista alapján a 16 csapatos mezőnyből csak a Paks, a Puskás Akadémia és a Debrecen nem hozott külföldről új játékost. Az MTK-hoz visszatért a korábban kölcsönadott brazil Myke Bourdard, a többiek pedig a világ különböző szegleteiből „vásároltak be” a pontvadászat második felére.

Ivanovszki Miriuţă ellen

Még a listavezető Videoton – amely bravúros őszi idényt tudhat maga mögött – is jobbnak látta, ha a határon túlról szerződtet focistákat: a támadósorba a macedón válogatott Mirko Ivanovszki érkezett a Kolozsvári CFR-től, a védősor pedig a Maccabi Tel-Avivtól megszerzett Rémi Marévallal egészült ki. A kulcsembereket sikerült megtartania, így az ősszel remeklő, a góllövőlistát 16 találattal toronymagasan vezető Nikolics Nemanja is Székesfehérváron maradt.

A hétvégi, 18. fordulóban ahhoz a táblázat kilencedik helyén telelő Győri ETO-hoz látogat, amelynek vezetőedzője , aki tavaly év végi távozásakor a Liga 1 összetettjének második helyén hagyta az azóta pontlevonással büntetett Kolozsvári CFR-t.

A szakember – oldalán segédedzőjével, Alin Minteuannal – a szünetben „nagytakarítást tartott”: az MLSZ hivatalos honlapja alapján szinte két kezdőcsapatra való futballistától vált meg – közülük öten Pápán folytatják –, hogy helyükön a Zágrábi Dinamótól érkező argentin–horvát állampolgárságú Luis Ibánezzel, a legutóbb a román első osztályban szereplő kameruni Njongo Prisóval, a román középpályás Dan Bucşával, valamint a macedón Vladica Brdarovszkyval erősítsen.

Fiola csapatot váltott

Az összetett második helyén telelő MTK számára – amelynél nem volt nagy játékosmozgás – jó hír, hogy hétvégi ellenfele, az összetett hatodik helyén álló Paks – amely az egyedüli színmagyar együttes a mezőnyben – elengedte a Puskás Akadémiához a válogatott Fiola Attilát, de Kovács Gábor távozása is veszteségnek tekinthető.

Utóbbi a tabellán harmadik DVTK-hoz igazolt, amely most az ősszel gyengélkedő, ám télen alaposan átalakult Haladás ellen kezd. Az egyelőre csak 15. helyen álló szombathelyiek most Dudás Ádám, Jánvári Gábor, Andrea Mancini, Leandro Martinez, Nagy Patrik, Davide Petrucci, Raffaele Alcibiade és a Juventust is megjárt Laurenţiu Brănescu érkezésétől remélik az élvonalban való bennmaradást.

Kicserélődött a keret Nyíregyházán is, ahol a két szlovák válogatott játékos, Juraj Halenár és Igor Zofcák is komoly erősítést jelenthet, de a DVSC-ből átigazoló L’Imam Seydi is segítségére lehet a csapatnak az edzőváltáson átesett Honvéd elleni mecscsen. Csábi István helyére a kispestieket már korábban is irányító Marco Rossit szerződtették le, akivel kilenc új légiós érkezett a fővárosba.

Erősödött a Fradi

A Ferencváros a mennyiség helyett a minőségre törekedett a téli átigazolási szezonban, és amellett, hogy őszi alapembereiket megőrizte, a szerződtetett új játékosok mindegyike válogatott kerettag: a Németországból hazatérő Hajnal Tamás és a Győrből igazolt Varga Roland a magyar válogatottban, a Fortuna Düsseldorftól igazolt fiatal szélsőhátvéd, Cristian Ramírez pedig az ecuadori nemzeti csapatban szerzett hírnevet magának.

A „Zöld Sasokhoz” hasonlóan a Dunaújvárosnak is sikerült egyben tartania keretét, miközben a Debrecen egyáltalán nem költött télen. Velük ellentétben az Újpest elvesztette Simon Krisztiánt – aki a német másodosztályú 1860 Münchenben folytatja –, a így hétvégén immár nélküle lépnek pályára a sereghajtó pécsiek ellen.

Szoros küzdelem

Az élen álló Videoton (44 pont) kényelmes előnyből várja a folytatást, a második és a hetedik hely között – MTK (36), DVTK (32), Debrecen (31), Fradi (31), Paks (28) és Újpest (28) – viszont szoros az állás, viadalukban ráadásul még a Győr és a Kecskemét is beleszólhat majd. Kieső helyen egyelőre a Haladás (11) és a Pécs (10) áll, de hátrányuk még könnyen behozható a hátralevő időszakban.

Régi idők focija

Az MLSZ amúgy archív tévécsatornát indított a YouTube-on, ahol a tervek szerint 2016 elejéig mintegy 4000 magyar válogatott, országos bajnoki és nemzetközi kupamérkőzés lesz látható. Egyelőre a válogatott 60 meccsének összefoglalóját, illetve világbajnoki meccseit töltötték fel az 1933 és 1969-es időszakból. n Krónika

NB I, a 18. forduló programja, péntek: MTK–Paks. Szombat: Haladás–DVTK, Nyíregyháza–Honvéd, Kecskemét–Pápa, Puskás Akadémia–Debrecen, Újpest–Pécs. Vasárnap: Győr–Videoton, Dunaújváros–Ferencváros.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében