Európai ellenfelek az erdélyi kosárlabdacsapatoknak

Európai ellenfelek az erdélyi kosárlabdacsapatoknak

Fotó: Boda L. Gergely

Ellenfelet kaptak a nemzetközi porondon érdekelt erdélyi férfi kosárlabdacsapatok. Az idén utjára indított Bajnokok Ligája selejtezőiben a román aranyérmes Nagyváradi VSK-nak és a kupagyőztes Kolozsvári U-BT-nek is két csapatot kell búcsúztatnia ahhoz, hogy bekerüljenek a csoportkörbe, a legjobb 32 közé.

Horváth Bálint Ottó

2016. július 24., 16:392016. július 24., 16:39

A Nagyvárad az első körben a szlovákiai BC Privigyével, a Kolozsvár pedig a ciprusi Petrolina AEK-kel találkozik a pénteki müncheni sorsolás szerint. Továbbjutás esetén a VSK a bolgár Lukoil Akademic Szófia, az U-BT pedig a török Usak Sportif ellen játszik a főtáblára jutásért. Az első selejtezőkör oda-visszavágós mérkőzéseit szeptember 27. és 29. között, míg a 2. forduló találkozóit október 4-én és 6-án rendezik, a csoportkör pedig október 19-én kezdődik. Amenyiben a két együttes kiesik az első vagy a második körben, átkerül az Európa Kupa csoportkörébe.

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) által tavaly létrehozott, második számú európai kupasorozatban áll rajthoz a bajnoki ezüstérmes Marosvásárhelyi Maros KK. A főtáblára kerülésért kiírt selejtezőben a marosvásárhelyi együttes ellenfele a Demir Inşaat Buyukcekmece Isztambul lesz, amely a kontinensen az egyik legerősebbnek számító, tizenhatcsapatos török bajnokságban a tizedik helyen zárt, és nem jutott be a rájátszásba. Az első mérkőzést szeptember 28-án hazai pályán játssza a Maros KK, míg a visszavágót október 5-én rendezik Törökországban.

Játékosmozgások Vásárhelyen

A Kolozsvárra szerződött Ousmane Barro után újabb fontos játékos távozott a Maros KK-tól: a fehérorosz Alekszander Pustahvar alig fél év után a Falco KC Szombathelyhez igazolt, amelynek kispadjára visszatért Szrecsko Szekulovics, a marosvásárhelyi csapat korábbi vezetőedzője. A Maros KK következő szezonbeli keretét illetően egyes információk szerint szerződést hosszabbít Goran Martinics, az együttes meghatározó játékosa. Továbbá Marosvásárhelyre igazol a szerb Dalibor Djapa, aki az előző idényben a Temesvári BC-t erősítette, illetve Andrei Dragoș, aki tavaly a Zsilvásárhelyi Energiával a FIBA-Európa Kupában játszott. A szerződéshosszabbítást és a leigazolt játékost a klub egyelőre nem jelentette be hivatalosan. A keretben eddig csak Polyák Lászlónak, Lázár Lászlónak és a nyári szünet elején leigazolt Sánta Szabolcsnak van érvényes szerződése.

Ha Szászgáspár Barnabás és George Trif gárdája legyőzi a török csapatot, bejut a FIBA-Európa Kupa H jelű csoportjába, az orosz Jenyiszej Krasznojarszk és a koszovói Sigal Pristina mellé, ahová még csatlakozik a Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének egyik vesztese, a bolgár Rilszki Szamokov vagy a fehérorosz Tszmoki Minszk.

A Maros KK legutóbb 2013-ban játszott európai kupaporondon a tavaly megszűnt Euro Challenge Kupában, amelynek csoportkörében (ellenfelei a bolgár Rilszki Szportiszt, a fehérorosz Tszmoki Minszk és a Szolnoki Olaj voltak) három győzelemmel és három vereséggel a harmadik helyen végzett, így búcsúzott a sorozattól.

Románia másik képviselője, a Bukaresti Steaua CSM – amelynek elnöke, Virgil Stănescu segédkezett a sorsolásnál – a sorozat főtáblájának F csoportjába kapott besorolást az izraeli Bnei Herzelija, illetve két, a Bajnokok Ligája selejtezőiben vesztes együttes mellett, amely a Nagyváradi VSK, a Privigye és a bolgár Lukoil Academic közül kerül ki.

Az Európa Kupa lebonyolítási rendszere szerint az első körben a földrajzi kritériumok figyelembe vételével tíz négycsapatos csoportot állítottak össze, a csoportkörben részt vevő negyven együttes közül nyolc a Bajnokok Ligája két selejtezőköréből érkezik. A csoportküzdelmek október 19-én kezdődnek, az oda-visszavágós mérkőzések után minden kvartettből az első két helyezett jut tovább. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó