Erdély Bukarest ellen a Ligakupában

Erdély Bukarest ellen a Ligakupában

Érdekes párosítások alakultak ki a labdarúgó-Ligakupa negyeddöntőjének csütörtöki sorsolásán, hiszen a Dinamo és a címvédő Steaua is épp azt a két erdélyi alakulatot kapta ellenfélként, amelyiktől a bajnokság elmúlt fordulójában vereséget szenvedett. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. szeptember 17., 15:242015. szeptember 17., 15:24

Előbbi tehát ismét a Kolozsvári CFR-t fogadja, míg utóbbi – amely csak most csatlakozik a sorozathoz – a Temesvári Polit látja vendégül. Izgalmasnak ígérkezik még a Viitorul–Giurgiui Astra összecsapás is, hiszen ez a két csapat jelenleg a Liga 1 tabellájának első két helyén áll.

A legszerencsésebbnek talán a Marosvásárhelyi ASA mondhatja magát, amely – bajnoki ezüstérmesként, a Steauához hasonlóan csak most csatlakozott a sorozathoz – majd Chiajnán vendégeskedik. A negyeddöntőt október 14-én és 15-én rendezik, a továbbjutás pedig egyetlen mérkőzésen dől el.

Az elődöntőben a Dinamo–CFR csata győztese a Concordia–ASA meccs továbbjutójával játszik, míg a másik ágon a Viitorul–Astra és a Steaua–Poli összecsapások nyertesei találkoznak. Így tehát már az is eldőlt, hogy erdélyi rangadó a legjobb négy között, bukaresti derbi pedig csak a fináléban lehetséges.

Ami az élvonalbeli bajnokság hétvégi 11. fordulóját illeti, ott a CFR–Astra találkozó lesz a slágermeccs, hiszen a fellegváriak a hat pont levonása miatt vannak nyolc ponttal elmaradva a listavezető giurgiuiaktól. A program, péntek: Voluntari–Temesvári Poli (18.30 óra), Târgu Jiu–Marosvásárhely (21); szombat: Iași–Viitorul (18.30), CFR–Astra (21); vasárnap: Petrolul–Craiova (18.30), Botoșani–Dinamo (21); hétfő: Steaua–Chiajna (21).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája