Eljött a bizonyítás ideje – kezdődik a kolozsvári torna-Eb

Eljött a bizonyítás ideje – kezdődik a kolozsvári torna-Eb

Hazai színekben Cătălina Ponor, a magyarországi keretből pedig Berki Krisztián a húzónév a tornászok szerdán kezdődő egyéni Európa-bajnokságán. A kolozsvári seregszemlére Szabó Kati is hazaérkezik, a Károlyi házaspár viszont csak az Egyesült Államokból, a képernyők mögül szurkolhat.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. április 19., 10:582017. április 19., 10:58

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászok vették birtokba a kolozsvári sportcsarnokot, hogy hatvan évvel a Bukarestben megrendezett első kontinensviadal után most ismét Romániában mutassák be gyakorlataikat a dobogós helyekért. Az összesen 37 országból érkezett 274 versenyző már az elmúlt két nap során megtartotta a pódiumedzéseket, hogy szerdától már a selejtezőkön harcoljanak a döntős szereplésért.

Hazai színekben Cătălina Ponor (gerendán és talajon) és Marian Drăgulescu (talajon és ugrásban) számít éremesélyesnek, míg mellettük Olivia Cîmpian, Ioana Crișan, Larisa Iordache, valamint Cristian Băţagă, Vlad Cotuna, Robert Ghiuzan, Laurenţiu Nistor és Andrei Ursache lépnek pályára a szövetség által elvárt két-három dobogós hely megszerzéséért. Iordache korábbi sérülése miatt csak gerendán és korláton fog szerepeli, de Crișan és Cîmpian – bár szerény esélyekkel – minden szeren érdekelt lesz. A férfimezőnyben a tavalyi riói olimpián hatodik Andrei Muntean korábbi vállműtéte miatt nem tudta vállalni az Eb-szereplést, pedig ahogyan arra a pódiumedzés után Drăgulescu rámutatott: a hazai szereplés egészen kivételes érzés a számukra. Megjegyezte, hogy ezt szeretnék méltó eredménnyel megkoronázni.

A romániai tornászok számára nemcsak a közönség magas elvárása, hanem a történelmi sikerek is nyomást jelenthetnek. A legendás hazai versenyzők és edzők közül pedig többen – köztük Nadia Comăneci és Szabó Kati – a helyszínen követik majd figyelemmel az eseményeket.

Kikerülnek a hullámvölgyből

Nem úgy a legendás Károlyi házaspár – a romániai és az amerikai gimnasztika sikeredzői –, akiket a hazai szövetség nem hívott meg. „Hivatalos meghívásom nem volt, úgyhogy saját erőmből kellett volna megoldjam, de sajnos nem sikerült, mert túl későn ébredtem fel, és már nem voltak jegyek” – árulta el telefonon a Krónikának az Egyesült Államokban élő legendás kolozsvári edző, Károlyi Béla. A szakember megjegyezte, hogy feleségével, Károlyi Mártával együtt majd texasi ranchükön, a tévé képernyői előtt követik figyelemmel az eseményeket, és szurkolnak a romániai tornászoknak. A történelem során megszokott hangzatos eredményekre ugyanakkor az idei Európa-bajnokságon nem számít a romániai sportolóktól, de meglátása szerint hamarosan kievickélhetnek a hullámvölgyből.

Azt nem tudná megmondani, hogy mikor lesz ismét hozzájuk hasonló sikerpáros edző a sportágban, de módszereik alapjaiban nem változtak az évek során. A sportág viszont igen – tette hozzá kérdésünkre, rámutatva, hogy egykori tanítványa, Nadia Comăneci 1976-os montreali olimpián történelmet író tízes gyakorlatait ma már gyermekek hajtják végre az edzéseken. Meglátása szerint ez a fejlődés kellett ahhoz, hogy a torna az olimpia legnézettebb sportága legyen. A szakembert kérdeztük a tavaly kirobban amerikai botrányról – illetve annak a sportra gyakorolt hatásáról –, hiszen volt válogatott sportoló perelte be őket, amiért szerinte olyan ellenséges környezetet teremtettek a ranchükön működő edzőközpontjukban, amely elősegítette a válogatott csapatorvosának feltételezett szexuális zaklatásait. Egyebek mellett durva bánásmódra, lelki és testi bántalmazásra panaszkodott. Károlyi Béla leszögezte, hogy ezek koholt vádak, ezért nem is szeretne ezzel az üggyel többet foglalkozni. Meglátása szerint a tornában nagyon magasan van a mérce, többen is kirostálódnak menet közben, de vannak olyan tehetséges fiatalok, akik lelkesen dolgoznak a sikerért.

A verseny az verseny

Az olyan sikerekért, amilyenek Szabó Katalin is elért. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián Romániának négy arany- és egy ezüstérmet szerző, zágoni születésú egykori tornász bevallása szerint már nagyon izgatottan várja az Eb-t, amelyre úgy érkezik Franciországból, „mint aki hazajön”. „Egy hasonló hazai tornát én is nagy örömmel fogadtam volna az én időmben. Egy mieink által megtöltött termet, egy saját közönséget és rajongótábort” – mondta a Krónikának.

Meglátása szerint ez kiváltságot jelent a hazai sportolóknak, és nagyon reméli, hogy legalább egy olyan eredményt sikerült felmutatniuk, mint legutóbb. „Nagy előny a hazai terep, az itthoni közönség biztatása. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a verseny az verseny, a gerenda pedig mindenki számára gerenda marad” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a hazai közönség a nyomást még inkább megsokszorozza, de az a feladat, hogy felmutassák: „a román gimnasztika még mindig erős, stabil lábakon áll”.

Kérdésünkre hozzátette, az elmúlt években elmaradt kiemelkedő eredmények okát nem ismeri, hiszen nem vett részt az edzéseken, viszont a generációk változása mindig nagy hatással van a jelenre. A tornasport is nagyon sokat változott – jegyezte meg. „Ha csak a pontozási rendszert tekintjük, akkor is bátran állítható: semmi sem olyan, mint az én időmben. Ma, ha jól teljesítesz egy tornaszeren, akkor adottak a lehetőségek arra, hogy csakis azon gyakorolj. Ezzel ellentétben az én időmben kötelesek voltunk akár 4 másik eszközön is versenyezni” – ecsetelte Szabó Kati.

Változás a magyaroknál

A magyarországi keretből papírforma szerint az olimpiai bajnok Berki Krisztián a főesélyes a dobogós helyekért vívott harcban, de Kovács Zsófia is jó formában érzi magát ahhoz, hogy egyéni összetettben, valamint felemás korláton és ugrásban a fináléba jusson. Mellettük Kállai Zoltán, Kardos Botond, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Boncsér Krisztián, valamint Dévai Boglárka, Jakab Noémi és Al-Salty Dália alkotja a keretet. Utóbbi az utolsó pillanatban került be a csapatba a továbbra is sérült Böczögő Dorina helyére. Szabó Kati lapunknak elismerte, hogy a magyarországi tornasportot nem követi kiemelt figyelemmel, ezért esélyeikről nem mondhat véleményt. Hozzátette, hogy az eddigi eredmények alapján felkészült sportolókról van szó.

A férfiak selejtezőit szerdán (10–20.40), a nőkét csütörtökön(10–20.30) rendezik, míg az első érmeket péntek este osztják ki egyéni összetettben.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ