Doppinggyanú veszélyezteti Sîncrăian olimpiai bronzát

Doppinggyanú veszélyezteti Sîncrăian olimpiai bronzát

Újabb doppingbotrány rázta meg hétfőn Romániát: a közszolgálati televízió (TVR) bejelentése szerint a Rio de Janeiró-i olimpián 85 kilogrammos súlycsoportban bronzérmes súlyemelő, Gabriel Sîncrăian fennakadt a teszten, és így minden bizonnyal visszavonják tőle ötkarikás érmét. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 29., 16:482016. augusztus 29., 16:48

2016. augusztus 29., 16:502016. augusztus 29., 16:50


A Hotnews.ro beszámolója alapján a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) – amelynek vezetősége tegnapra rendkívüli ülést hívott össze – 100 ezer eurós pénzbírságra számíthat, a sportági szövetséget pedig még ennél is súlyosabb büntetés fenyegeti.

Mint arról ugyanis lapunkban már beszámoltunk, a brazíliai seregszemle idején a németek szövetségi edzője, Oliver Caruso szisztematikus doppingolással vádolt meg néhány kelet-európai államot, köztük Romániát – szerinte súlyemelőiket ki kellene zárni a nemzetközi versenyekről, mert a hatóságok szemet hunynak a tiltott szerek használata felett. Sincrăiant ráadásul 2013-ban már felfüggesztették két évre, amiért egy versenyen kívüli ellenőrzéskor stanozololt mutattak ki a szervezetében.

Most még nem tudni, hogy milyen doppingszert használhatott a Besztercei CSM kolozsvári származású sportolója, de a ProSport rámutatott, hogy az amúgy 204 kg-ról indító Sîncrăian az addigi olimpiai csúcsot túlszárnyaló 217 kg-ig jutott. A Sportulbistrițean.ro-nak nyilatkozó Adrian Moldovan, a CSM elnöke szerint még nem egyértelmű a helyzet, mert tudomása szerint a teszt elviekben negatív lett, de vannak gyanús adatok, amely miatt kérték a B próba elvégzését is. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember