Cristina Neagu hazatér Bukarestbe

Cristina Neagu hazatér Bukarestbe

A román bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Bukaresti CSM-nél folytatja pályafutását Cristina Neagu.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 21., 17:472017. február 21., 17:47

A 2014-ben és 2015-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott 28 éves balátlövő nyártól életbe lépő kétéves szerződésének aláírásáról a klubot fenntartó főpolgármesteri hivatal tájékoztatott kedden, hozzátéve, hogy a klasszis hivatalos bemutatását márciusra tervezik.

A pályafutását Brassóban kezdő bukaresti születésű sportoló, mint ismeretes, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimnál eltöltött évei után 2014-ben igazolt a Buducsnoszt Podgoricához. A montenegróiakkal BL-győztes kézilabdázót már korábban is próbálták hazacsábítani, ám eddig rendre szerződést hosszabbított a podgoricaiakkal. „Örülök, hogy hazatérek és annak, hogy most először lehetőségem lesz a szülővárosom csapatában játszani. Egyik nagy álmom, hogy egy romániai csapattal Bajnokok Ligáját nyerjek, és meggyőződésem, hogy erre a CSM-vel esélyem lesz\" – nyilatkozta Neagu. A Gazeta Sporturilor úgy tudja, hogy a közpénzből fenntartott bukaresti klub egy idényre 300 ezer eurót fog fizetni Neagunak, aki ezzel túlszárnyalja a hazai labdarúgó-élvonal legjobban fizetett játékosát, a nyártól 250 ezer eurós bérre számító Denis Alibecet.

A CSM különben kedden jelentette be azt is, hogy 2019-is szerződést hosszabbítottak a dán válogatott jobbátlövővel, Line Jorgensennel, valamint a francia balátlövő Gnonsiane Niomblával. A klubelnök Alin Petrache fontosnak tartja, hogy a csapatot tovább építsék, Neagu érkezésének üdvözlése kapcsán pedig hangsúlyozta: arra fognak törekedni, hogy minél több romániai élsportolót hazacsábítsanak külföldről. A Bajnokok Ligája középdöntőjében a Bukaresti CSM 7 ponttal áll a Győri ETO (11 pont), a Midtjylland (8) és a Larvik (8) mögött a második csoport negyedik helyén, míg az első hatosban a Buducsnoszt 8 ponttal a harmadik a Vardar Szkopje (13) és a Ferencváros (11) mögött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája