Tatár Béla: mindent a nulláról kell kezdeni az ASA-nál

Tatár Béla: mindent a nulláról kell kezdeni az ASA-nál

Bár egy olyan kudarcot, mint a Galaci Oţelul ellen elszenvedett vereség, amely egyben a bajnokság elvesztéséhez vezetett, nem lehet elfelejteni, Tatár Béla, a Marosvásárhelyi ASA futballcsapatának vezetőtanácsi elnöke mégis úgy véli: örülni kell a tavaly ilyenkor nem remélt ezüstéremnek. Jövőre a célkitűzés hasonló lesz, a legjobbak közé akarnak jutni. De ez nem lesz egyszerű, mivel szinte mindent a nulláról, azaz a csapatépítés szakaszától kell kezdeniük a tavalyinál kisebb költségvetésből.

Szucher Ervin

2015. június 09., 12:492015. június 09., 12:49


– Két héttel a bajnokság befejezése után hogy látja: az ASA ezüstérmet nyert vagy aranyat veszített?

– Ha azt vesszük figyelembe, hogy egy újonnan feljutott csapat voltunk, amelynek az idény kezdetén senki semmilyen esélyt nem adott – nem a bajnokság megnyerésére vagy dobogós helyezésre, hanem még a bennmaradásra sem –, akkor mindenképpen nyereségként könyvelném el ezt a nem remélt a második helyezést. Ha viszont azt nézzük, hogy egy félidőnyire voltunk a nagy meglepetéstől, mindenképpen az elveszített bajnoki cím lebeg előttem.

– Sikerült kiheverni a Galac elleni vereség traumáját, és új fejezetet kezdeni?

– Bárki bármit mond, azt nem lehet kiheverni. Főleg azok után, hogy szinte saját magunkat vertük meg.

– Miben látja a záró fordulóban elszenvedett kudarc legfőbb okát?

– Talán megijedtünk a hatalmas lehetőségtől... Talán elfáradtunk a bajnokság végére... Netán túl pechesek voltunk... Vagy minden így, egybevetve. Egy biztos: az Oţelul – amely néhány fordulóval korábban a Steauát is megverte saját otthonában – mint biztos kieső nem győzni érkezett Marosvásárhelyre. Még megfelelő felszerelést sem hoztak magukkal a galaciak! A második félidő elején fejeltek egy potyagólt – mert a védőink leragadtak, a kapusunk meg rosszul és fölöslegesen mozdult ki –, utána meg a szerencse is hozzájuk pártolt. Ha az utolsó percekben valamelyik nagy helyzetet berúgjuk, egészen másról beszélnénk most.

– Miért húzódtak vissza védekezni már a második játékrész elején? Köztudott, nehéz egy vékonyka, egygólos előnyt kibekkelni egy félidőn keresztül.

– Idős csapatunk volt, amely, mint említettem, a bajnokság végére elfáradt. Ezért született a félidőben a döntés, hogy tömören védekezzünk, és megpróbáljunk gyors ellentámadásokból újabb gólt vagy gólokat rúgni. Az elképzelés nem is lett volna rossz, ha működik.

– A meccs után egyesek a bajnokság megbundázásával gyanúsították meg a csapatot...

– Mondani sok minden lehet, annak idején ugyanezzel vádolták a magyar Aranycsapatot is. Én viszont nem hinném, hogy egy profi sportoló, aki a bajnoki cím és egy bizonyos pénzösszeg között választhat, az utóbbira hajlik. A bajnokság nem feltétlenül a Galac elleni meccsen úszott el.

– Egyáltalán nem, hisz az utóbbi négy mérkőzésből hármat elveszítettek.

– Medgyesen egy, az utolsó percben kapott potyával kaptunk ki, miután az addig kidolgozott tiszta helyzeteket képtelenek voltunk berúgni. Kapufánk is volt, kapussal szembeni helyzetünk is, de a labda nem akart bemenni. Aztán jött a giurgiui vereség, ahol félidőben szintén döntetlenre álltunk... Egy biztos: azon túl, hogy az idény kezdetén az első ligás hely megőrzése volt a célunk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a költségvetésünk nem egy dobogós csapat büdzséje volt.

– Az is csak rosszindulatú pletyka, hogy a játékosoknak tetemes összegekkel tartoznak?

– Van némi elmaradásunk. Semmivel sem több, mint más elsőligás kluboknak, sőt. De mihelyt mi is megkapjuk a televíziós közvetítési jogokért járó összegeket, mindenki meg fogja kapni a szerződésben szereplő pénzét.

– Ha ennyire nem rózsás a helyzet, az utolsó száz méteren miért ígértek további 300 ezer euró prémiumot a bajnokság megnyerésére? Honnan teremtették volna elő, azt is az önkormányzat adta volna a közpénzekből?

– Nem. A 300 ezer euró a pénzben kifejezett különbség az első és a második helyezés között. Ennyivel többet kaptunk volna a nemzetközi szövetségtől.

– Mi következik az ASA életében?

– Ez a nagy kérdés! Már csak azért is, mert szinte nulláról kell kezdenünk mindent. Az edzőnek, a menedzsernek, a játékosoknak mindnyájuknak lejárt a szerződésük. És hiába szerettük volna, hogy Liviu Ciobotariu maradjon, hiába egyeztünk meg vele este 9 órakor, hogy mindkét részről minden rendben van, másnap korareggel bejelentette, hogy visszautasíthatatlan szerződésajánlatot kapott egy arab klubtól. Valószínűleg az éjszaka folyamán...

Ami Narcis Răducant illeti, neki is megnőttek az anyagi igényei, így kénytelenek voltunk búcsút mondani egymásnak. A játékosok zömével elkezdtük a tárgyalásokat, nyilván, aki túl sokat kér vagy máshonnan jobb ajánlatot kap, nem tarthatjuk meg. Pedig nagyon szerettük volna, hogy egy folytonosság alakuljon ki.

– De hát akkor miért váltottak három edzőt is egy sikeres szezon alatt? Adrian Falubot is, Cristian Pustait is mindössze két-két vereség után menesztették. Ilyen alapon a negyven évvel ezelőtti sikercsapat éléről Bóné Tibi bácsit havonta el lehetett volna küldeni.

– Falubbal, akit tisztelünk mindazért, amit tett, a csapat megrekedt egy bizonyos szinten. Pustainak viszont egészen más okok miatt kellett távoznia. Ciobotariuval jól ment az ASA, ügyesen összefogta az öltözőt, nagyon jól tudta a fiúkat motiválni. Őt tényleg meg akartuk tartani.

– A játékosok közül kik azok, akiket szintén meg szeretnének őrizni a jövőre is?

– Mindenekelőtt a helyieket és környékbelieket: Sepsit, Hancát, Gabi Mureşant és Bumbát, aki ugyan Nagybányáról jött, de annyi év után már vásárhelyinek érzi magát. Ők is szeretnének maradni, de amennyiben valamelyiküknek beakad egy külföldi szerződés, természetesen, hogy azt választják. Stăncioiu – aki a Galac elleni hatalmas bakija ellenére a bajnokság egyik legjobb kapusa volt –, valamint Gorobsov egy évet még biztos, hogy maradna. A védelemre sem lehet panaszunk, jó lenne, ha a hátvédeket is meg tudnánk tartani. Mint ahogy a középpályán Zicut és Voiculeţet. A csatárok közül Manolovval még szerződésünk van, Axentére viszont nem hinném, hogy igényt tartanánk.

– És mi lesz a csapat gólkirályával és egyben színfoltjával, Ousmane N\' Doyéval?

– Őt is megtartanánk, hisz nagyra értékeljük a teljesítményét. Amíg le nem sérült, remekül játszott, mindent beleadott. De az ő esetében is a pénz dönt. Ha csak tőlem függne, minél több helyi és környékbeli játékost, valamint külföldieket szeretnék látni a csapatban.

– Miért feltétlenül külföldieket?

– Mert olcsóbbak, mint a román futballisták és szavatartóbbak. Az olyanokból, mint Ciobotariu, aki este arra kér, hogy vegyük meg a repülőjegyét, hogy utazzon el Ausztriába, és keressen megfelelő felkészülési helyszínt, elmondja, kiket szeretne leigazolni, reggel meg bejelenti, hogy megegyezett a szaúd-arábiai klubbal, teljesen kiábrándultam.

– A bukaresti média hírbe hozta Adrian Falubbal is az ASA-t.

– A bukaresti média nagyon sokat ártott nekünk az elmúlt idényben. Valóságos hadjárat folyt ellenünk – tévében, újságban egyaránt. Szóba sem jött Falub visszahívása! Mi az Európa Ligára készülünk, nem a kiesés elkerülésére.

– Az utóbbi napokban Dan Petrescu neve is felmerült, maga a szakember is arról nyilatkozott, hogy egyre közelebb áll az egyezséghez.

– Kilencven százalék, hogy Vásárhelyre jön. Ez viszont még nem száz százalék. Neki is bejöhet egy külföldi ajánlat tízszer annyi pénzért, mint amennyit az ASA-tól kapna.

– Anyagi megszorításokról beszélt, miközben Dan Petrescu egyáltalán nem számít olcsó edzőnek.

– Kétségtelenül.

– És akkor honnan a pénz?

– Az eredményekből. Ha idejön, akkor eredményt akar és el is kell érnie.

– Az Európa Ligán túl mi a csapat célkitűzése?

– Mindenképpen bejutni az új, rájátszásos rendszer felsőházába. Ha Dan Petrescu lesz az edzőnk, akkor kötelező módon az első két hely egyikében gondolkodunk. A nemzetközi kupasorozatban is jó lenne minél tovább jutni. Sokkal nehezebb bajnokság következik, mint az eddigi, több mérkőzéssel, nagyobb pszichikai nyomás alatt. Mégis reméljük, ott leszünk az élvonalban. Tavaly is a bajnokság kezdete előtt két héttel állt össze a keretünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott