„Eldurrantották” esélyeiket a románok a vb-selejtezőkben

„Eldurrantották” esélyeiket a románok a vb-selejtezőkben

Fotó: Raed Krishan/Gazeta Sporturilor

Újabb nagy sebet ejtettek Románia labdarúgó-válogatottjának jócskán kikezdett presztízsén: a 2018-as oroszországi világbajnokság hétvégi európai csoportselejtezőiben Lengyelország 3-0-ra nyerni tudott a pirotechnikai eszközöktől hangos bukaresti Național Arénában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 13., 15:442016. november 13., 15:44

Mindezt úgy, hogy a pénteki mérkőzés előtt sokat hangoztatott bizonyítási vágy ellenére a hazaiak nem csak támadásban, hanem védekezésben is jócskán elmaradtak az elvárt színvonaltól. Elég, ha csak megemlítjük, hogy Grosicki a 11. percben négy védő között tört be Tătărușanu kapuja elé, amikor a vezetést megszerezte. Az első félidőben még számos más helyzet volt, melyek során a „piros-sárga-kékek\" védelme rendkívül sebezhetőnek tűnt, amelyet aztán a második félidőben a Bayern München „rettegett\" éke, Lewandowski büntetett: előbb a 86. percben küldte a labdát bal lábbal a hálóba, majd a 91. percben tizenegyesből állította be a végeredményt.

A lengyelek csatára ezzel „bosszút állt\" azokon az ultrákon is, akik a fokozott biztonsági óvintézkedések ellenére újfent becsempésztek pirotechnikai eszközöket a stadionba, és a hangosbemondón hiába próbálták csillapítani a rendzavarókat, mert azok előbb Fabianski kapuja mellé dobtak egy fáklyát, majd Lewandowski épségét veszélyeztették petárdával. A lengyel csatár össze is rogyott a pályán az 55. percben, de a játékvezető négy perccel később már ismét „zöld jelzést\" adott a meccsnek. A petárdás incidens viszont épp a hazaiak pillanatnyi fellángolásának vetett véget, mert a második félidő elején mutatott épkézláb helyzetek után visszaestek, és az ellenfél dominanciája közepette, már csak büntetőért reklamáltak – sikertelenül – Lewandowski 68. percbeli kezezése után.

A történtek után Christoph Daum szinte már „kötelező\" módon össztűz alá került. A heves bírálatokat még a lengyel kapitány, Adam Nawalka udvarias értékelése sem enyhítette, pedig szerinte Románia „nagyon jól helyezkedett\", a német szövetségi kapitány pedig pozitív változást hozott a csapatnál, ezért nekik jóval nehezebb dolguk volt, mint ahogyan azt az eredmény sugallja. „Daum az egyik legjobb edző, akit ismeretek, ez meglátszik a játékstílusban is\" – fogalmazott.

A Dinamo-menedzserré vált korábbi válogatott csatár, Adrian Mutu viszont semmi fejlődést nem tapaszalt. Facebook-bejegyzése alapján még a nyári Európa-bajnokságon látottaknál is gyengébbnek érzi most a csapatot. „Nem tudunk három-négy passzt összekötni az ellenfél térfelén és nem tudjuk megnyerni az eg az -egy elleni helyzeteket. A védekezésben hiányzik az összpontosítás. Ez már a negyedik meccs, és nem látni semmilyen jól kigondolt taktikát\" – ecsetelte.

Csoportgyőzelem helyett a második helya cél?

Szervezetlenségüket még Cristoph Daum is elismerte: szerinte a védelmi hibákért az egész csapat – beleértve saját magát is – felelős. „Nem számítottunk erre a vereségre, tanulnunk kell belőle, hogy a jövőben ne kövessünk el olyan egyéni hibákat, mint most. El kell ismernünk, hogy egy nálunk sokkal jobb csapat győzött le minket\" – hangzott el a meccs utáni értékelésében. Hozzátette, egy edzőnek mindig optimistának kell maradnia, de talán most jobb lenne, ha a csoportgyőzelem helyett már csak a második hely megszerzésére összpontosítanának. „Nekem az a feladatom, hogy egy új csapatot építsek, miközben a lehető legtöbbet hozom ki a mostani felállásból. Most láthattuk, hol vannak a korlátaink, és ezeket nem lehet egyik napról a másikra átlépni. A továbbjutási esélyeink most valóban csökkentek, de tegyük fel a kérdést, hogy milyen csapat tudná legyőzni a most látott lengyeleket. Teljesen normális, hogy bírálnak, de nem szabad most feladni, mert még semmi sincs elveszve\" – fogalmazott a német.

Csalódottságát nem leplezte, hiszen amellett, hogy nem tudták kihasználni Montenegró váratlan örményországi botlását – az addig listavezető csapat 3-2-re kapott ki –, most még Dánia is megelőzte őket a vendég Kazahsztán felett aratott 4-1-es sikerével. Négy forduló után Lengyelország 10 ponttal áll az élen, mögötte Montenegró (7 pont), Dánia (6), Románia (5), Örményország (3), Kazahsztán (2) a sorrend az E csoportban.

Könnygáz és büntetés

A soron következő 5. fordulóban Románia Dániát fogadja, amelyet le kellene győznie ahhoz, hogy továbbjutási esélyeit életben tartsa. A márciusi összecsapást viszont a szurkolók mostani botrányos viselkedése miatt minden bizonnyal zárt kapuk mögött fogják rendezni. A stadion biztonságáért felelős csapat főnöke, Ionel Maxim a Gazeta Sporturilornak nyilatkozva nem tartja magukat felelősnek a történtekért, szerinte már a meccs előtt elrejtették ott a petárdákat.

„Talán a sajtó csempészte be a stadionba. Én csak annyit tudok, hogy mi elvégeztük a feladatunkat. Szerintem már korábban elrejtették ott a petárdákat. Tudják, hogyan működik ez. Amúgy is, tényleg olyan sok volt? Megszámolták? Lewandowski a földre vágta magát, mert így csinálnak a labdarúgásban. Le akarta állíttatni a meccset\" – fogalmazott. A fővárosi csendőrség jelenése alapján a stadionban többnyire a Dinamo és a Rapid ultrái használtak tiltott pirotechnikai eszközöket, előbbiek lengyelekkel szembeni „háborúját\" a hatóságok csak könnygázzal tudták megfékezni. A stadionbeli történtekért két lengyelt és öt románt bírósági felügyelet alá helyeztek, tíz szurkolót pedig kitiltottak a sporteseményekről.

A hatóságoknak egyébként már a meccs előtt is bőven volt dolguk, hiszen a vendégek hírhedt ultrái a történelmi belvárosban randalíroztak, míg az autópályán érkező szurkolók autóiból szúrófegyvereket és pirotechnikai eszközöket koboztak el. A találkozón egyébként a lengyelek többször is Ria, Ria, Hungária! skandálással cukkolták a hazaiakat. A meccs után már nem történt rendbontás a fővárosban.

Gólzáporos hétvége

A világbajnoki selejtezők negyedik fordulójának többi pénteki és szombati összecsapása sem szerénykedett gólokban, hiszen a címvédő németek nyolccal szórták meg San Marino kapuját, míg az olaszok és a spanyolok egyaránt 4-0-ra nyerték meg szombati meccsüket. A kiemelt összecsapások közül az Anglia–Skócia rangadó 3-0-ra, a Franciaország–Svédország meccs pedig 2-1-re végződött. A D csoportban Wales 1-1-et játszott otthon Szerbiával, ezért az Ausztriában győztes írek átvették a vezetést az összetettben. Magyarország vasárnap este 7 órától fogadja Andorrát a B csoportban, mint ahogyan az A és a H csoport összecsapásai is vasárnap esedékesek.

Az európai vb-selejtezők 4. fordulójának eredményei:

A csoport: Franciaország–Svédország 3-0. C csoport: San Marino–Németország 0-8, Észak-Írország–Azerbajdzsán 4-0, Csehország–Norvégia 2-1. Az állás: 1. Németország 12 pont, 2. Észak-Írország 7, 3 Azerbajdzsán 7, 4. Csehország 5, 5. Norvégia 3, 6. San Marino 0.

D csoport: Grúzia–Moldova 1-1, Ausztria–Írország 0-1, Wales–Szerbia 1-1. Az állás: 1. Írország 10 pont, 2. Szerbia 8, 3. Wales 6, 4. Ausztria 4, 5. Grúzia 2, 6. Moldova 1.

E csoport: Örményország–Montenegró 3-2, Dánia–Kazahsztán 4-1, Románia–Lengyelország 0-3. Az állás: 1. Lengyelország 10 pont, 2. Montenegró 7, 3. Dánia 6, 4. Románia 5, 5. Örményország 3, 6. Kazahsztán 2.

F csoport: Málta–Szlovénia 0-1, Szlovákia–Litvánia 4-0, Anglia–Skócia 3-0. Az állás: 1. Anglia 10 pont, 2. Szlovénia 8, 3. Szlovákia 6, 4. Litvánia 5, 5. Skócia 4, 6. Málta 0.

G csoport: Liechtenstein–Olaszország 0-4, Albánia–Izrael 0-3, Spanyolország–Macedónia 4-0. Az állás: 1. Spanyolország 10 pont, 2. Olaszország 10, 3. Izrael 9, 4. Albánia 6, 5. Macedónia 0, 6. Liechtenstein 0.

I csoport: Törökország–Koszovó 2-0, Horvátország–Izland 2-0, Ukrajna–Finnország 1-0. Az állás: 1. Horvátország 10 pont, 2. Ukrajna 8, 3. Izland 7, 4. Törökország 5, 5. Koszovó 1, 6. Finnország 1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya