„Elbakizta” a felmérőt a négy gólt kapó Iordănescu-csapat

„Elbakizta” a felmérőt a négy gólt kapó Iordănescu-csapat

„Megengedhetetlen” hibákat vétett Románia Európa-bajnokságra készülő labdarúgó-válogatottja az Ukrajna ellen 4-3-ra elveszített, vasárnap esti barátságos mérkőzésen. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 30., 17:502016. május 30., 17:50

Anghel Iordănescu szövetségi kapitány a torinói találkozót követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy bár az első félidőben irányításuk alatt tartották a játékot, és meg helyzetet is értékesítettek, utána túl nyugodttá váltak, és az egyenlítést követő második félidőben már teljesen elveszítették a kontrollt.

„Mindegyik gólt megengedhetetlen egyéni hibák miatt kaptuk. Három találatot ajándékba adtunk az ellenfélnek, ez pedig lelkileg padlóra küldött minket. A végén még sikerült két gólt szereznünk, de ez kevés. Tanulnunk kell a hibákból, mert ezek elfogadhatatlanok nagy tapasztalattal rendelkező futballistáktól\" – értékelt a piros-sárga-kékek mestere. Ezúttal is megemlítette, hogy a külföldi klubcsapataikban kevés játéklehetőséghez jutó kerettagok még mindig nem tudták felvenni a ritmust, és mivel szakaszokban érkeztek az olaszországi edzőtáborba, nehezen tudja egy szintre hozni a válogatottat.

Barátságos mérkőzés lévén Iordănescu nem az eredmény miatt haragudott, hanem amiatt a 15-20 perc miatt bosszankodott, amikor bakiztak. „Tudjuk, hol tartunk a felkészülésben, de a játékosoknak és a szurkolóknak jót tett volna, ha megőrizzük tizenöt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat\" – tette hozzá a kapitány. Csapatából különben Gabriel Torje (23. perc) szerezte meg a vezetést, majd miután Roman Zozulja (44.), Olekszandr Zincsenko (49.), Jevgenyij Konopljanka (55.) és Andrij Jarmolenko (59.) „megszórta\" őket, Denis Alibec (75.) és Nicolae Stanciu (85.) szépített az eredményen.

Románia, mint ismeretes, június 10-én a házigazda Franciaország ellen kezdi meg csoportszereplését az Eb-n, majd sorrendben Svájc (június 15.) és Albánia (június 19.) lesz az ellenfele. Utazó keretét kedden kell 23 fősre szűkítenie, hogy utána pénteken 21 órától a bukaresti Național Arénában játssza le utolsó barátságos mérkőzését Grúzia válogatottja ellen. Másnap Magyarország Eb-felkészülése „csúcsosodik ki\" egy németországi barátságos meccsel a világbajnok házigazdák ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája