„Amerikában minden a pénzről szól” – Interjú Ágoston Attilával

„Amerikában minden a pénzről szól” – Interjú Ágoston Attilával

Ágoston Attila székelyudvarhelyi kézilabda-szakember több mint tíz éve az Amerikai Egyesült Államokban él. Végigjárta a „szamárlétrát”, 2011-ben pedig megválasztották az év kézilabdaedzőjének, irányította az U16-os és U20-as fiú utánpótlás-válogatottakat. Jelenleg az Amerikai Kézilabda-szövetség elnökségi tagja, az olimpián pedig a kézilabda versenybizottságában fog tevékenykedni. Ágoston Attila a múlt héten részt vett az Amerikai Egyesült Államok férficsapatával a budapesti strandkézilabda-világbajnokságon: a 12 csapatos tornán a 11. helyen végeztek.

Zátyi Tibor

2016. július 20., 16:342016. július 20., 16:34


– Évről évre szakmai előrelépésről lehet hallani Önnel kapcsolatban: jelenleg az Amerikai Kézilabda-szövetség elnökségi tagja.

– Igen, jelenleg inkább elnökségi tagként dolgozom, adminisztrációs munkát végzek. A denveri csapatom is megmaradt, ahol jelenleg az ifjúsági kézilabdázókat edzem. Amerikában sokat fejlődött a strandkézilabda, jobb eredményeket értünk el benne, mint a teremben. Új sportág, aminek teljesen más a dinamikája. Az amerikaiaknak ez tökéletes kiegészítő sportág, hiszen nem kell erősnek és magasnak lenni ahhoz, hogy sikeres légy. A fiúkkal kijutottunk a világbajnokságra, ami teremben egyelőre elképzelhetetlen. Kézilabdában nagyon nehéz felvenni a versenyt a dél-amerikai csapatokkal, de strandkézilabdában már eredményesek vagyunk, megnyertük a Pánamerikai Játékokat, így ott lehettünk a vb-n. Dolgunkat megkönnyítette, hogy a címvédő Brazília nem vett részt rajta.

– A riói olimpia kapujában növekszik a kézilabda iránti érdeklődés az államokban?

– Nagyon készülünk arra, hogy az olimpia utáni hullámot kihasználjuk. A kézilabda továbbra is fejlődésben van a tengerentúlon, mindenki másodállásban játszik, így reméljük, hogy előre tudunk majd mozdulni a stagnálásból. Amerikában minden sport a pénzről szól. Nehéz támogatást kapni a kézilabdára, amikor ott vannak a megasportok, mint például az amerikai foci, ami lassan inkább stratégiai játék, mint sport. Az Egyesült Államokban mindent el lehet érni, ha van rá pénzed. Az európai országokban sokkal nehezebb ezt elérni, mivel a sikerességhez nem elég az anyagi háttér, kultúra is kell hozzá.

– Itt van a nyakunkon a nyári olimpia, mi várható Brazíliában?

– Sajnos sem a magyar, sem az amerikai kézilabdacsapat nem lesz ott, a lányoknál is csak a román együttes jutott ki. Én a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és a helyi kézilabda-versenybizottságnak fogok ott segíteni. Nagyon jólesett, amikor a Nemzetközi Kézilabda-szövetségtől megkerestek, hogy segítsek a szervezésben. Amerikában részese voltam több regionális és országos bajnokság lebonyolításának, szakmai hátterem is adott, remélem, meg tudok felelni az elvárásoknak.

Mindenképp nagy élmény lesz és óriási tapasztalatszerzési lehetőség számomra. Olimpiát még nem rendeztek Dél-Amerikában, kíváncsi vagyok, hogyan fog egybevágni a kultúrájukkal. A kézilabda-mérkőzéseket egy ideiglenes arénában, az Arena Futuróban fogják rendezni, amit majd az olimpia után lebontanak, és iskolákat fognak belőle építeni. Az a jó, hogy Rio de Janeiróban közel lesz mindenhez, így nagyon sokan ott lesznek a lelátókon.

– Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok a nőknél vagy a férfiaknál pár éven belül ott lesz egy olimpián vagy világbajnokságon?

– Nőknél kicsit könnyebb, mivel nem kell megküzdeni az európai csapatokkal. Az amerikai kontinensen a brazil lányokon kívül a többiekkel fel lehet venni a versenyt. A férfiaknál sokkal nehezebb, hiszen ott van Argentína, Chile, Brazília. Ha a nőknél van pár jó játékosod, már tudsz eredményt elérni, míg a férfiaknál a sikerhez egy egész csapatra szükséged van. Nagy kérdés, hogy Tokió után hol szervezik meg az olimpiát. Ha Los Angeles kapja a szervezést, akkor nagy fordulat várható, mivel minden sport támogatása megnő.

Egy olimpián az Egyesült Államoknak, akárcsak Kínának vagy Oroszországnak, mindig az éremtáblázat megnyerése a legfontosabb. Mindegy, ki nyer úszásban, csak szállítsák a dobogós helyezéseket. Az, hogy most nem mi szervezzük, hátrány számunkra, mert csak azokat a sportokat támogatják komolyan, amelyekben éremesélyesek. Az Egyesült Államok nagyon célorientált, kapitalista ország. Ha Los Angelesben lesz a 2024-es olimpia, akkor a kézilabdára is sokkal több pénz jut.

– Megtörténhet, hogy Katarhoz hasonlóan világválogatottat építenek?

– Nyolc év alatt fel lehet építeni egy jó csapatot. Világválogatottról nem lehet szó, mivel az Egyesült Államokban sokkal nehezebb beszerezni az ehhez szükséges papírokat. Ki kell nézni több 16–18 éves játékost, akikkel érdemes elkezdeni az építkezést. Őket ki kell vinni oda, le kell telepíteni. Katarban sokkal könnyebb volt, ott mások a törvények. Amerikában több mint 300 millióból kikerül egy jó csapatra való sportoló, csak komoly stratégia kell hozzá. Van múltja az amerikai kézilabdának, több világversenyen is szerepeltek, de a 21. század elején történt egy komoly szakadás. Nehéz újra felépíteni, a kulturális háttér is hiányzik, nem ismerik úgy a sportot, mint például a kosárlabdát. A labdarúgásnak is kellett 25 év, amíg kezdett beindulni.

– Szakmailag inkább a menedzsment felé húz a szíve, vagy marad a kispad?

– Az államokban egy kézilabdaedzőnek nincs olyan komoly lehetősége kiugrani, fejlődni, mint itt, Európában, így a sportmenedzsment vonzóbb lett számomra. Kevés az angol nyelvű szakember, így megnőtt az igény irántuk. Szeretnék majd előbb-utóbb hazajönni, és szerintem a sportmenedzsmentben szerzett tapasztalatommal sokat tudok majd segíteni. Továbbá van más szakmám is, szoftverfejlesztésben dolgozom. Ez pedig sokkal jobban összehangolható a sportmenedzsmenttel, mint az edzői pályafutás. Továbbá így több időm marad a családra is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 02., szombat

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten
2024. február 28., szerda

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet

A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – jelentette ki Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elöl.

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet
2024. február 28., szerda

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki sorozat 75. szezonja, melynek első két futamát a megszokottaktól eltérően szombaton rendezik majd.

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon
2024. február 26., hétfő

Az erdélyiek is láthatják a televízióban a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit

Hosszas tárgyalássorozat után az MTVA szerezte meg a férfi és a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőtornájának közvetítési jogait.

Az erdélyiek is láthatják a televízióban a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit
2024. február 22., csütörtök

Asztalitenisz: kikaptak a vb-negyeddöntőben a már olimpiai kvótás Szőcs Bernadették

Románia női asztalitenisz-válogatottja csütörtökön 3-0-s vereséget szenvedett Japán csapatától a dél-koreai Puszanban zajló világbajnokság negyeddöntőjében.

Asztalitenisz: kikaptak a vb-negyeddöntőben a már olimpiai kvótás Szőcs Bernadették
2024. február 21., szerda

Elismerően szól a külhoni magyarok futballszeretetéről a Sepsi OSK német vezetőedzője

Közösség-összetartó ereje van a labdarúgásnak a külhoni magyarság életében – fogalmazott Bernd Storck, a Sepsi OSK német vezetőedzője.

Elismerően szól a külhoni magyarok futballszeretetéről a Sepsi OSK német vezetőedzője
2024. február 17., szombat

Két magyarjával mégis kijutott a párizsi olimpiára Románia férfi vízilabda-válogatottja

Bár a dohai világbajnokságon nem sikerült kvótát szereznie, Románia férfi vízilabda-válogatottja mégis kijutott a nyári olimpiai játékokra – a hazai csapatsportágak közül egyedüliként.

Két magyarjával mégis kijutott a párizsi olimpiára Románia férfi vízilabda-válogatottja
2024. február 17., szombat

Vizes vb: ötméteresekkel a hetedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott, a románok tizedikek lettek

A magyar vízilabda-válogatott címvédőként a hetedik helyen végzett a dohai világbajnokságon, amelynek szombati helyosztóján ötméteresek után 18-16-ra nyert a montenegrói csapat ellen.

Vizes vb: ötméteresekkel a hetedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott, a románok tizedikek lettek
2024. február 16., péntek

Nem lett meg a vb-arany: a budapesti forgatókönyvet megismételve kikapott az amerikaiaktól a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmesként zárta a dohai világbajnokságot, amelynek pénteki döntőjében 8-7-es vereséget szenvedett az olimpiai bajnok amerikai csapattól.

Nem lett meg a vb-arany: a budapesti forgatókönyvet megismételve kikapott az amerikaiaktól a magyar női vízilabda-válogatott
2024. február 16., péntek

Magyarország sportolójának kedvezett, hogy a románok nem engedték be az orosz világbajnokot

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Bajcajev Vlagyiszlav mérkőzés nélkül jutott be a bukaresti birkózó kontinensbajnokság pénteki negyeddöntőjébe a szabadfogásúak 97 kilogrammos súlycsoportjában, miután megtagadták ellenfele beutazását Romániába.

Magyarország sportolójának kedvezett, hogy a románok nem engedték be az orosz világbajnokot
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM