Programajánló

Devizaárfolyamok

A Román Nemzeti Bank legfrissebb hivatalos árfolyamai:

EUR 4.246 0.92%
USD 3.3407 -0.45%
HUF 1.5014 0.89%

(forrás: BNRO)

Horoszkóp

Napi karikatúra

Tempó

Tempó

Belföld

Tőkés László EP-alelnök leváltását kérte Corina Creţu

2010. szeptember 07.

Tőkés László EP-alelnök leváltását kérte az Európai Parlament plénumában Corina Creţu EP-képviselő, arra hivatkozva, hogy megválasztása óta Tőkés csak felerősítette szélsőséges és sovén üzeneteit.

Öt újabb nyugat-nílusi vírus okozta fertőzéses eset

2010. szeptember 07.

Öt újabb nyugat-nílusi vírus okozta fertőzéses esetet erősített meg a bukaresti Cantacuzino Intézet, így a megbetegedések száma elérte a 20-at. Az elmúlt héten nem jegyeztek újabb halálesetet – jelentette be kedden az Egészségügyi Minisztérium (MS).

 

PSD-s feljelentések a PDL ellen

2010. szeptember 07.

Tizenkilenc prefektust feljelent, az általuk hozott rendeleteket pedig közigazgatási bíróságon támadja meg a Szociáldemokrata Párt (PSD), miután törvénytelennek tartja a kormányképviselők kinevezésének módját – jelentette be tegnap Liviu Dragnea, a PSD főtitkára.

 

Egyszerű indítványt nyújt be a PNL

2010. szeptember 07.

Egyszerű indítványt nyújt be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a munkaügyi miniszter ellen – jelentette be tegnap Crin Antonescu, a PNL elnöke.

 

Párizs ellen tüntettek a romániai cigányszervezetek

2010. szeptember 07.

Több helyszínen is tüntettek tegnap a romániai cigányok a párizsi kabinet biztonsági intézkedései, az illegálisan Franciaországban tartózkodó romák hazaküldése ellen. A tüntetők szerint sérül a hazaküldöttek helyváltoztatáshoz való joga.

 
hirdetés

Băsescu: még egy év megszorításokkal

2010. szeptember 06.

További megszorításokra és takarékosságra ösztökélte Emil Boc átalakított kormányát, valamint a lakosságot Traian Băsescu államfő, aki szerint a jövedelemcsökkentő intézkedések nélkül jövőre legfeljebb kétszázalékos növekedést produkálhat az ország gazdasága. A bukaresti kabinet hat új miniszterének pénteki eskütételén az elnök élesen kirohant a munkaügyi és a pénzügyminisztérium korábbi vezetője ellen amiatt, hogy a közszféra dolgozói bérének 25 százalékos csökkentése és a gazdasági válság közepette prémiumokat osztogattak a tárca alkalmazottainak.

Băsescu aláírta a hat új miniszter kinevezéséről szóló dokumentumot

2010. szeptember 03.

Traian Băsescu román államfő pénteken aláírta a hat leváltott miniszter helyébe lépő új tárcavezetők kinevezéséről szóló dokumentumot.

Archívum

Kételyeket táplál Brüsszel a romákkal szembeni francia fellépés jogszerűségét illetően

2010. szeptember 02.

További felvilágosítást kér az Európai Bizottság a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, vajon megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata.

Átalakul a Boc-kormány

2010. szeptember 02.

Mihail Dumitru mezőgazdasági, Mihai Şeitan munkaügyi, Gabriel Sandu távközlési, Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter és Radu Berceanu közlekedési tárcavezető neve szerepel a leváltandó minisztereket tartalmazó listán, amelyet csütörtök esti tanácskozásukon fogadtak el az Emil Boc kormányfő-pártelnök vezetésével ülésező demokrata-liberálisok. Adriean Videanu gazdasági miniszter maga kérte a felmentését. Utóbbi azzal indokolta távozási szándékát, hogy a párt ügyeivel szeretne foglalkozni. Mindez csütörtökön derült ki, miután a Demokrata-Liberális Párt (PDL) erre a napra hagyta a döntést arról, mely kormánytagokat cserélik le.

Krónika Melléklet

Kevesebb bor készül az idei szőlőből

Kevesebb bor készül az idei szőlőből

A szőlőfajták első szüreti eredményei 30–40 százalékos terméskiesést mutatnak, ugyanakkor csapadékmentes meleg ősz esetén a közép- és késői érésű fajtákból még jó minőségre is lehet számítani ott, ahol a növényvédelem sikeres volt – jelentette be a szőlészetek és a borászatok országos szakmai szervezete. Ha viszont csapadékos lesz az ősz, sok ültetvényen a lisztharmattól fertőzött bogyók, és a peronoszpóra minőségi kockázatot jelent. A 2010-es évjáratot a rendkívül szeszélyes időjárás határozta meg a szőlőtermelésben is. A csapadék mennyisége, intenzitása – és az, hogy jelentős szél-, vihar- és jégkárral párosult – példátlan nehézségeket okozott a szőlőmegmunkálásban és a növényvédelemben.

Keleti előretörés

Keleti előretörés

Kedvező időszak vár a közép- és kelet-európai gépjárműiparra, hiszen az új trendnek megfelelően nő a Magyarországon is gyártott kisméretű és környezetbarát autók iránti kereslet – derül ki az Ernst & Young régiós autóipari jelentéséből. „A Magyarországon jelen lévő Suzuki és a Mercedes-Benz is a kisebb autók gyártására koncentrál, az Audi pedig a környezetbarát motorok előállítására fókuszál. Ez nagyon jól illeszkedik az új trendek közé, megteremtve az alapot az iparág növekedéséhez az országban. Ráadásul ezek a kulcsszereplők magukkal húzzák az alkatrészgyártó és beszállítói szegmenst is, amely az egész iparág számára pozitív kilátásokkal kecsegtet” – áll az Ernst & Young jelentésében.

Közelebb kerülni Istenhez

Közelebb kerülni Istenhez

Interaktív szentmisével zárult augusztus 29-én, vasárnap délután a 34. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). Annak ellenére, hogy a vallási rendezvény egy időben zajlott a Marosvásárhelyen tartott Félszigettel, közel 300 fiatal vett részt a hétvégi találkozón – számoltak be a szervezők. A 34. CSIT mottója a pasztorális terv általi tematikához igazodott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek”(Jer 1, 5) – ehhez kapcsolódtak a hétvégi foglalkozások, kiscsoportos beszélgetések, előadások is.

Régi idők új divatja

Régi idők új divatja

Az új évszak legtöbbször új öltözködési trendeket is hoz magával. Lassan megszokottá válik, hogy az elmúlt évtizedek divatja valamilyen formában visszaköszön a legújabb irányzatokban: az elmúlt években a 60-as, 70-es, 80-as évek divatos ruhadarabjainak vonalait, színeit, anyagait is viszontláthattuk a legmenőbb öltözködési stílusok kellékeiként. Bár évszakról évszakra változnak a divatos színek és formák, ez nem jelenti azt, hogy a meglévő ruhákat a kukába kell dobni. Aki azonban megengedheti magának, hogy új divat szerinti ruhákat vásároljon, az az ősz elején elkezdheti a vérfrissítést a szekrényében.

Mi van, ha nem elég a jelzálog?

Mi van, ha nem elég a jelzálog?

Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik jelzáloghitelre vásároltak lakást, a bankok ugyanis gőzerővel folytatják a kölcsönök biztosítékát képező ingatlanok újbóli felértékelését. A hitelintézetek akciója elsősorban azon ügyfeleket érintheti érzékenyen, akik a válság kirobbanása előtti másfél-két évben vettek fel kölcsönt, mikor a hazai ingatlanárak a csúcson voltak. Az azóta bekövetkezett jelentős árcsökkenés miatt sok esetben a hitel fedezetét képező ingatlan jelenleg nem ér annyit, mint amennyivel a kliens tartozik a banknak.

Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz

Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz

Valósághűnek látszó váróterem, kanyarodó poggyászkocsi. Induló és érkező vonatok, ablakukon beszűrődik a fény. Mozgó emberalakok sziluettjei, majd liftben utazó műsorvezető. A pályaudvar hangulatát idéző hangeffektek – ősztől már ez a korszerű látvány és hang fogadja a Kárpát Expressz nézőit.

Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

„A legendák gyűjtését elvégezték a hozzáértő szakemberek, ezeket kellett egy helyen megmutatni. Az a szép bennük, hogy összefüggésben vannak egymással. Amikor megálmodtam a térképet és embereknek meséltem róla, először nem értették, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Most, hogy elkészült, mindenkinek tetszik.” Beszélgetés Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi operatőrrel, rendezővel.



Legfrissebb szám

krónika - legfrissebb szám
 

Várható időjárás

hirdetés

Observer