Till Attila Oscarra nevezett filmje a romániai mozikban

Till Attila Oscarra nevezett filmje a romániai mozikban

Magyar filmek romániai forgalmazásába kezdett a kolozsvári Filmtett Egyesület, amely elsőként Till Attila Tiszta szívvel című alkotását mutatja be a romániai filmszínházakban december elején.

Krónika

2016. november 27., 16:402016. november 27., 16:40

2000 óta mindössze 15 magyar film került moziforgalmazásba Romániában, ezek egy része koprodukció volt. Legutóbb az Oscar-díjas Saul fiát nézhettük meg a hazai mozikban, idén márciusban, és alig fél év múlva itt a következő magyar Oscar-nevezett, a Tiszta szívvel.

Till Attila kerekesszékes akció-vígjátékát 11 helyszínen tűzi műsorra decemberben a Filmtett Egyesület, amelynek ez az első lépése a filmforgalmazás területén. A filmet minden helyszínen eredeti, magyar nyelven, román felirattal vetítik – közölte az egyesület. A film díszbemutatóját Kolozsváron tartják december 2-án, 20 órai kezdettel a Győzelem moziban. A vetítésen és az azt követő közönségtalálkozón részt vesz a film egyik főszereplője, Thuróczy Szabolcs.

A film több romániai városban kerül moziforgalmazásba a film december 2-ától: Kolozsváron a Győzelem és Republica/Florin Piersic moziban, Marosvásárhelyen a Művész moziban, Szatmárnémetiben az Ankora moziban, Brassóban a Cinema One-ban, Temesváron a Timiș moziban, Besztercén a Dacia moziban, Bukarestben az Elvire Popescóban, Konstancán pedig a Cityplex Tomisban. Három székelyföldi városban is vítítik a filmet: Székelyudvarhelyen december 2-án a Stúdió moziban, Kovásznán december 2-án és 7-én a Városi Művelődési Házban, Kézdivásárhelyen december 12-én a Vigadó Művelődési Házban.

A film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húsz éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, igazán bevadulnak. A film forgatókönyvírója és rendezője Till Attila, aki korábban Csicska című kisjátékfilmjével nyert végig számos nemzetközi filmfesztivált. Ez az első egészestés munkája.

A főbb szerepeket Fenyvesi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Danish Lídia és Fekete Ádám alakítja. Az operatőr Juhász Imre, a vágó Gothár Márton volt, a film zenéjét pedig Kalotás Csaba szerezte. A film gyártója a Laokoon Film, vezető producere Stalter Judit. A Filmtett Egyesület szervezi az Erdélyi Magyar Filmszemlét, amely az idén 16. alkalommal már 12 erdélyi városban zajlott. Az egyesület tagjai azt szeretnék, hogy ne csak egy évben egyszer, a fesztivál ideje alatt lehessen magyar filmeket látni, hanem ahányszor bemutatnak egy igényes és népszerű magyar filmet a magyarországi mozikban, azt Romániában is megmutathassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja