A seregszemle igazgatója hozzátette: remélhetőleg a tendencia a rendezvénysorozat egészére érvényes lesz, a június 7-éig tartó 14. TIFF minden bizonnyal eddigi sikereit is felülmúlja.

Giurgiu köszöntőbeszédében azt is örömmel jegyezte meg, hogy végre az időjárás is a filmkedvelőkkel tartott, hiszen tavaly például az eső miatt a Diákművelődési Házban, illetve a Florin Piersic moziban került sor a megnyitóra, a főtéri vetítővásznat pedig csak napokkal később sikerült felállítani. Holott a szabadtéri mozizás a hab a TIFF-tortán: semmihez nem hasonlítható élmény a csillagos ég alatt, takaróba burkolózva filmet nézni a főtéri épületek alkotta moziteremben.

„Mi mondunk köszönetet a nézőknek”

Giurgiu egy személyes élményt is megosztott a nézőkkel: a megnyitó napján a fodrásztól kifelé jövet egy ismeretlen férfi lépett oda hozzá, kezet rázott vele, majd gratulált, és köszönetet mondott neki a fesztiválért, holott az igazgató szerint ez épp fordítva működik. „Mi nem tudtuk volna megvalósítani a seregszemlét a kolozsváriak, a fantasztikus város nélkül. A TIFF mindig is egy közösségi rendezvény volt, amely a résztvevőknek, a helyieknek köszönhetően nőtte ki ennyire magát” – fogalmazott.

Giurgiu egy kevésbé kellemes fejleményről is beszámolt: elmondása szerint aznap jutott a tudomására, hogy a belügyminisztérium szemet vetett a román állami filmforgalmazó (RADEF) egykori kolozsvári filmraktárának épületére. A helyszín nemrég még siralmas állapotban volt, az elhanyagolt, leromlott állapotú épületben és környékén egymásra dobált filmszalagok tornyosultak, a rendbetételt és felújítást pedig évekig senki nem vállalta magára.

Nem adják át a filmraktárat

A TIFF szervezői múlt évben indították el a Mentsük meg a mozit! kampányt, amelynek egyik fontos projektje volt az egykori filmraktár korszerűsítése és kulturális központtá való alakítása. A fesztivál pénteki megnyitóján vetített összeállításból kiderült: a kezdeményezők elképesztő munkát végeztek, felújították az épületet, kitakarították a környéket, ösvényeket alakítottak ki. A megvalósítás azért is különleges, mert a költségeknek csak egy részét biztosították szponzorok, jelentős összeg pedig a kolozsváriak, filmkedvelők adományából gyűlt össze.

Az eredményt bárki megtekintheti: a TIFF keretében szerdán nyitják meg a filmraktárat, ahol napközben családi és gyermekprogramokat, esténként pedig különleges vetítéseket tartanak, és a középtávú tervek között szerepel, hogy a helyszínen hétvégenként kulturális rendezvényeket szervezzenek. Már amennyiben nem valósul meg a belügyminisztérium elképzelése, miszerint birtokába veszi az immár felújított ingatlant. Giurgiu félig viccesen leszögezte: ha szükséges, a jövő évi seregszemlén a meghívottakkal együtt odaláncolják magukat a filmraktárhoz, de semmiképpen nem engedik át a közösségnek köszönhetően megújult épületet.

„Mindenki találja meg a saját filmjét”

A megnyitón Mihai Chirilov művészeti igazgató is felszólalt immár ikonikussá vált kalapja alól, és szokása szerint rövid, frappáns javaslattal fordult a nézőkhöz a filmfogyasztást illetően: mint elmondta, azt szeretné, hogy „a fesztivál tíz napja alatt mindenki találja meg a saját filmjét”.
A meglepetés csak ezután következett: a főtéri népes közönségnek a francia Compagnie des Quidams utcai előadócsoport tartott felfújható és világító lovakat felvonultató rövid bemutatót, amely valójában az együttes szombat esti, a bonchidai kastély udvarán tartott előadásának beharangozója volt.

A 14. TIFF megnyitójának „főszereplője” azonban mégiscsak az Eszeveszett mesék (Wild Tales) című, az idei Oscar-gálán a legjobb külföldi film kategóriában jelölt argentin fekete komédia volt. A hűvösödő idő miatt ugyan ekkorra már gyérült a közönség, de akik maradtak, nagyszerűen szórakoztak az alkotás öt, egymástól független, rövid történetén, amelyek mindegyike az „erre nem számítottam” érzést keltette a nézőben váratlan fordulataival.

Megvadult lovak a tömegben

Szombat estére a TIFF a bonchidai megszokott hétvégi életet is felpezsdítette. A helyi művelődési házból egy lakodalmi mulatság hangjai szűrődtek ki, ám az utcákon minden irányban hosszú sorokban kígyózó autók nem erre az eseményre érkeztek, hanem a Bánffy-kastélyban szervezett nyitóünnepségre, és az ezt követő filmvetítésre. Már a közeli vegyesboltban is hosszú sorok kígyóztak a kassza előtt: az emberek rágcsálnivalót, üdítőt vásároltak, hogy később a moziélmény teljes legyen, a „turisták” között pedig néhány helyi lakos próbált paradicsomot vagy kenyeret vásárolni a vacsorához.

A sorban állás a kastély bejáratánál folytatódott. Az udvar megtelt érdeklődőkkel, a kihelyezett műanyag székek távolról sem kínáltak elég ülőhelyet a közönségnek, a Compagnie des Quidams hatalmas világító lovai így az emberek szétnyíló tömegében masíroztak. „Idomárjuk” hol meg tudta fékezni őket, hol megvadultak kissé a paripák, ilyenkor az emberek közé rontva rebbentették szét a telefonjaikkal fényképező, tátott szájú érdeklődők tömegét.

A látványos bemutatót követően a Nirvana zenekar legendás frontemberének életéről készült dokumentumfilm rövidebb változatát tekinthették meg az érdeklődők. A vetítés előtti percekben az addig körben ácsorgók is helyet találtak maguknak: a széksorok között, a fűre terített pokrócokra ültek, azok pedig, akik nem készültek fel kellőképpen, a táskájukat használták ülőhelyként.

Brett Morgen rendező Cobain – Montage of Heck című alkotása csaknem nyolc éven át formálódott, és az amerikai Sundance filmfesztiválon tartották az ősbemutatóját. Kurt Cobain az egyik leghíresebb rockzenész a földön, ám a hírnévnek ára van: ő is az immár 45 tagot számláló úgynevezett 27-esek klubját gyarapítja, azaz a huszonhét évesen, tragikus körülmények között elhunyt zenész sztárok közé tartozik, többek között Janis Joplinnal, Jim Morrisonnal, Jimi Hendrixszel vagy a „klub” legújabb tagjával, Amy Winehouse-szal együtt.

A film azonban egyáltalán nem a rejtélyes halál körülményeit boncolgatja, nem az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek nyomába ered – sokan ugyanis úgy tartják, hogy Kurt Cobain nem saját magát lőtte fejbe, hanem felesége, Courtney Love végzett vele, majd öngyilkosságnak állította be a bűntényt.

Rossz vágányról vakvágányra

Brett Morgen másokra hagyta a detektívszerepet, és a rejtélyes halál helyett a rejtélyes életet próbálja bemutatni, egy tehetséges, érzékeny, depresszióra hajlamos, majd heroinfüggővé váló ember életét születésétől kezdve a világsztárrá válásig, majd a halálig. A film erőssége, hogy sok, eddig kiadatlan hanganyag is helyet kapott benne az énekes hagyatékából, és ami még ennél is érdekesebb, rengeteg, eddig szintén ismeretlen házi videó ad betekintést a zenész mindennapjaiba. Már a kisgyermek Cobainről is láthatunk felvételeket a szülők jóvoltából, akik maguk is megszólalnak a filmben, energiabombaként, folyton töprengő, “elfoglalt” lényként leírva a kis Kurt Cobaint.

A boldog gyermekkor azonban nem tartott sokáig, a szülők válásával, majd az anya új élettársának agressziójával a fiatal fiú egyre mélyebben sodródik az önsajnálatba és a depresszióba, amelyből a fűben és az alkoholban keresi a kiutat. Ezeket a részeket – családi felvételek hiányában – animált betétek mutatják be, a narrációt pedig Cobain naplójából, a későbbi énekes-gitáros legbensőbb gondolataiból válogatott részletek adják.

Ebből az is kiderül, hogy Cobain már kamaszkorában öngyilkos akart lenni, rossz vágányon várta azonban a kiszemelt vonatot, így az a mellette lévő sínpáron robogott el. Jelentős részét képezik a filmnek a naplórészletek és az ebben szereplő rajzok vizuális bemutatása, illetve a feleségével, Courtney Love-val közösen készített házi felvételek, amelyekben azért egy boldog Kurt Cobain is megmutatkozik, főleg miután megszületik kislányuk – aki egyébként a film producere is.

Brett Morgen egy szép és őszinte filmet készített, amely nemcsak a Nirvana-rajongóknak érdekes, hanem bárkinek az lehet, akit érdekel egy drogokba menekülő, tehetséges ember belső tépelődése.