Miller valóságos vizuális és hangorgiát tár nézői elé legújabb filmjében, amitől nem véletlenül ájuldoznak világszerte a kritikusok. Sztori szempontjából ugyan a Mad Max – A harag útja nem mutat újat, nem terheli túl sok csavarral a közönséget, a történet pofonegyszerű – hőseink eljutnak A-ból B-be, majd egy cigiszünetnyi pihenés után ugyanazon az útvonalon vissza –, látvány, kosztümök, díszlet és karakterek tekintetében azonban az alkotás kifogástalan, bőven kárpótol a történet egyszerűségéért.

George Miller univerzumát nem kell bemutatni a Mel Gibson főszereplésével készült trilógia rajongóinak: posztapokaliptikus világban járunk, ahol mindent a sivatag ural, a legfontosabb nyersanyag a víz, az üzemanyag és a lőszer. Ebben a világban nemcsak a környezet élhetetlen, hanem az emberek is eltorzult lények, akik számára a túlélés az egyetlen cél.

A történet a Citadellából indul, ahol az ijesztő, korát és fizikai állapotát eltitkoló maskarába öltözött Halhatatlan Joe (Hugh Keays-Byrne, aki az első részben is a főgonoszt alakította) a vízkészleten uralkodva tartja sakkban a sivatag porában rongyokban tengődő alattvalóit, miközben háremében öt gyönyörű felesége gondoskodik a vezetői „utánpótlásról”, katonái számára pedig a legnagyobb erény érte meghalni.

Ebbe a világba csöppen bele az egyébként magányosan túlélő, kétfejű gyíkokat eszegető Őrült Max (Tom Hardy), akit Joe katonái elrabolnak, és vérbankként használnak. A történet főszereplője azonban meglepő módon nem a címadó karakter, hanem Halhatatlan Joe egyik legfőbb tábornoka, Furiosa Imperator (Charlize Theron), akit üzemanyagért küldenek a közeli „benzinvárosba”, félúton viszont se szó, se beszéd letér az útról, és ismeretlen cél felé kezd menekülni – mint kiderül, Joe feleségeivel.

A film innentől kezdve gyakorlatilag egy folyamatos, több részre osztott üldözéses jelenet: a rémisztő Joe katonáival útra kel, hogy mindenáron visszaszerezze „tulajdonait”, és persze megbüntesse hűtlen tábornokát, akihez időközben Mad Max is csatlakozik.

A sztorihoz hasonlóan a párbeszédek cizellálását sem vitték túlzásba az alkotók, de ez nemhogy hiány lenne, hanem még inkább hangsúlyozza a filmbéli világ kietlenségét. Mad Maxnek jóformán egyetlen épkézláb mondata sincs, inkább morogva fejezi ki utastársainak, hogy mit is szeretne, mintha már évek óta nem szólalt volna meg, mégis pontosan értjük az indítékait és szándékait. Charlize Theronnak pedig a félkarú Furiosa szerepében még ennyi beszédre sem lenne szüksége, mindent elmond a tekintetével, a mozdulataival és azzal, ahogyan az általa összetákolt, mindenre felkészített teher-, illetve harckocsival bánik.

Merthogy a Mad Max járművei nem egyszerű szállítási eszközök, hanem ugyanúgy fontos szereplői a filmnek, mint a hús-vér karakterek. Mindegyik külön személyiséggel bír: Halhatatlan Joe két Cadillacből összeállított, hatalmas kerekeken közlekedő monstrumja egyszerre árasztja magából a keménységet, a kegyetlenséget és a kényelmet, míg Furiosa járműve teherbírásával és számtalan meglepetésével tesz szert előnyre.

Miller filmjében az a fantasztikus, hogy nem hatalmas stúdióban, zöld vászon előtt vették fel a jeleneteket, hanem eredeti helyszínen, Namíbiában forgattak 120 napon keresztül. A járművek sem utólagos számítógépes trükk eredményei: az alkotók több mint száz autót építettek meg, hogy aztán majd’ mindegyiket felrobbantsák, széttörjék, megsemmisítsék, és soktucatnyi kaszkadőrrel dolgoztak együtt, hogy a néző valódi akciónak lehessen részese.

Az egyik leghatásosabb jármű a hangszórókkal felszerelt kocsi, amelyen négy dobos adja meg az üldözés (és a film) ritmusát, elöl pedig egy kötelekkel kibiztosított mutáns lény, a Doof Warrior metálriffeket játszik egy időnként lángnyelveket lövő elektronikus gitáron. A hangszer valódi, ugyancsak gondos munkával építették, és valóban lángnyelveket szór.

Mindez a vásznon is abszolút átjön: most döbbenhet rá az egyszeri néző arra, hogy mi a különbség a számítógéppel megalkotott és a valóban eljátszott akciójelenet között, az eredetiség pedig nem a szétfröcskölt vér mennyiségén múlik. A 3D-t pedig végre nem arra használják, hogy lehetetlen tárgyakat hajítsanak a néző felé, vagy a frászt hozzák a tériszonyosokra (ez csak egyszer fordul elő), hanem a rémisztő és átláthatatlan környezet nagyságát hangsúlyozzák az új technológiával, az üldözés mélységét adják meg vele.

George Miller mindenkinek feladta a leckét ezzel, megmutatva, hogy így is lehet, azaz így lehet igazán lehengerlő, lenyűgöző, székhez szegező akciófilmet alkotni.

Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road). Ausztrál akciófilm, 130 perc, 2015. Rendezte: George Miller. Szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Hugh Keays-Byrne, Nicholas Hoult. Írta: George Miller, Nick Lathouris, Brendan McCarthy. Kép: John Seale. Zene: Junkie XL.

Értékelés az 1–10-es skálán: 10