Hirdetés

Kolozsi Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás Kolozsváron

„Mind a 19 mű allegória, az emberiség allegóriája, Kolozsi radikálisan különbözik minden szobrásztól és valamennyi nemzedéktársától, hihetetlen képessége van arra, hogy az anyagban egyszerre lássa a pozitívot és a negatívot” – méltatta Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész hétfő este, a kolozsvári Quadro Galériában megnyílt tárlatát Mircea Oliv román műkritikus.

Kiss Előd-Gergely

2013. június 18., 17:532013. június 18., 17:53

2013. június 18., 20:202013. június 18., 20:20

A Mátyás-szoborcsoport restaurátoraként is ismert művész Megtestesülés című egyéni kiállításának megnyitóján Székely Sebestyén György a Quadro Galéria tulajdonosa köszöntötte a nagy számú közönséget. Elmondta: az általa vezetett galériában ez mindössze a második szobrászati kiállítás. Ezúttal a tárlathoz katalógust is készítettek az IDEA nyomdával közösen, a tárlat megrendezésében pedig a kolozsvári magyar főkonzulátus volt a partnerük.

A tárlat anyagát Németh Júlia kolozsvári műkritikus méltatta. Kifejtette: Kolozsi bronzból készült kis szobrai mitológiai ihletettségűek. „A művész a plasztika nyelvére ülteti át az őstörténet és a mitológia kimeríthetetlen eszköztárát. Méghozzá a legmeggyőzőbb, leghitelesebb módon. Az eredmény: új, meditációra sarkaló vizuális struktúrák megteremtése” – fogalmazott a műkritikus. Hozzáfűzte: a portrék esetében Kolozsi látszólag archaikus jegyekkel ruházza fel alkotásait ugyanakkor ezek egyben modern alkotások is: „időtlenségükben, kor- és stílusfölöttiségükben jelentenek újat”. Németh szerint Kolozsi életművében különös hangsúlyt kap a szakralitás, amely többek között az Áldás című alkotáson érhető tetten. Németh Júlia ugyanakkor Kolozsi Tibor egész eddigi pályafutását is méltatta. Emlékeztetett: 1992-ben Bukarestben nívódíjjal tüntették ki, amelyet többek közt a Budapest Artexpo-díj, a Barabás Miklós Céh nívódíja és az EMKE Szolnay Sándor-díja követett. Végül 2011 márciusában megkapta a legnagyobb szakmai elismerésnek számító Munkácsy-díjat is.

Mircea Oliv a metamorfózist nevezte annak az alapvető játéknak amelyet Kolozs Tibor űz. Mint részletezte: a rend és a jelentés kategóriájával játszik Kolozsi, művei világosan megmutatják, hogy alkotójuk több művészi eljárást, technikát is tökéletesen ural. Kolozsi Tibor megköszönte a méltatásokat. „Olyat hallottam ma magamról, amiről nem volt tudomásom, de ezek után a magamévá teszem” – viccelődött a kolozsvári képzőművész.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés