Filmtettfeszt tizenkét városban

Filmtettfeszt tizenkét városban

Makk Károly Szerelem című filmjével nyílik meg a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amely tizenkét városban zajlik majd október 5. és 9. között.

Krónika

2016. szeptember 29., 14:422016. szeptember 29., 14:42

2016. szeptember 29., 16:232016. szeptember 29., 16:23

A fesztivál fő helyszíne Kolozsvár lesz, ezen kívül magyar filmeket vetítenek Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Kézdi­vásárhelyen, Ko­vász­nán, Besztercén, Zilahon és Aradon is.

A szervezők közleményükben emlékeztettek arra, hogy 45 éves a magyar filmtörténet egyik csillogó gyöngyszeme, a Szerelem, amelynek digitálisan felújított verziója idén visszatért a cannes-i filmfesztiválra, ahol egykor az Arany Pálmáért versenyzett, és elnyerte a zsűri nagydíját. Ezt a restaurált verziót vetítik a Filmtettfeszten. Az 1971-ben bemutatott alkotást először láthatja a kolozsvári közönség a helyi Győzelem moziban október 5-én.

Az esemény honlapján elérhető program szerint a fesztiválon levetítik egyebek mellett Kern András: Gondolj rám, Gárdos Péter: Hajnali láz, Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból, Mátyássy Áron: Víkend, Dési András, Móray Gábor: Az éjszakám a nappalod, Edelényi János: JutalomJáték, Horváth Lili: Szerdai gyerek, Goda Krisztina: Veszettek, Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál és Nemes Jeles László: Saul fia című filmjét.

A szemlén dokumentum-, animációs és kisjátékfilmeket is bemutatnak, egyebek mellett levetítik a 15. Filmtett Workshopon készült munkákat, valamint az erdélyi magyar rövidfilmek versenyébe, a Filmgaloppra beválogatott alkotásokat. A fesztivál zárónapján kiosztják a Sárga Csikó díjat, amelyet idén Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár és fesztiválalapító kap meg. A szervezők ezzel ismerik el, hogy munkásságával jelentős mértékben segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat
2024. március 28., csütörtök

„Másik nézőpontból” szervezik az idei, 15. TESZT-et, 11 országból érkeznek társulatok a temesvári színházi fesztiválra

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2024. május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót.

„Másik nézőpontból” szervezik az idei, 15. TESZT-et, 11 országból érkeznek társulatok a temesvári színházi fesztiválra
2024. március 27., szerda

Jon Fosse norvég író színházi világnapi üzenete: „a háború és a művészet ellentétek, a művészet béke”

„A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke” – fogalmaz színházi világnapi üzenetében Jon Fosse norvég író.

Jon Fosse norvég író színházi világnapi üzenete: „a háború és a művészet ellentétek, a művészet béke”
2024. március 27., szerda

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról

„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról
2024. március 26., kedd

„Keresztet vetek a fődgyire!” Húsvétra hangoló eseményeket szerveznek Sepsiszentgyörgyön

Húsvétra hangoló kiállítást és koncertet szerveznek március 28-án, nagycsütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön az evangélikus templomban – közölték a szervezők.

„Keresztet vetek a fődgyire!” Húsvétra hangoló eseményeket szerveznek Sepsiszentgyörgyön
2024. március 24., vasárnap

Elhunyt Eötvös Péter székelyudvarhelyi születésű, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző

Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta a család vasárnap az MTI-vel.

Elhunyt Eötvös Péter székelyudvarhelyi születésű, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző
2024. március 23., szombat

Elhunyt Nicolae Manolescu irodalomkritikus

Nicolae Manolescu irodalomkritikus és irodalomtörténész, a Romániai Írószövetség elnöke 84 éves korában hunyt el szombat este. Halálhírét Cristian Tudor Popescu újságíró tette közzé közösségi oldalán.

Elhunyt Nicolae Manolescu irodalomkritikus
Elhunyt Nicolae Manolescu irodalomkritikus
2024. március 23., szombat

Elhunyt Nicolae Manolescu irodalomkritikus

2024. március 22., péntek

Kovács András Ferenc költészeti díjat alapít a Látó a 64 éves korában elhunyt költő emlékére

Kovács András Ferenc költészeti díjat alapít a Látó szépirodalmi folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány a 64 éves korában elhunyt erdélyi magyar költő emlékére – jelentették be az alapítók pénteken Marosvásárhelyen.

Kovács András Ferenc költészeti díjat alapít a Látó a 64 éves korában elhunyt költő emlékére
2024. március 22., péntek

Kulisszatitkok, jelmezpróba, adománygyűjtés, Rokonok: a színházi világnapra készül a kolozsvári színház

A közösséget állítja a középpontba a színházi világnapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely idén jótékonysági gyűjtést is szervez a színházi ünnepen.

Kulisszatitkok, jelmezpróba, adománygyűjtés, Rokonok: a színházi világnapra készül a kolozsvári színház
2024. március 22., péntek

Guy Ritchie a Pilvaxban – Kritika a Most vagy soha! című filmről

A film, amelyről már hetekkel a bemutatója előtt egy nemzet rendelkezett politikai alapon sommás véleménnyel – az 1848. március 15-én történt eseményeket feldolgozó Most vagy soha! vélhetően így kerül majd be a magyar mozitörténetbe.

Guy Ritchie a Pilvaxban – Kritika a Most vagy soha! című filmről