Elhunyt Gergely László rendező

Elhunyt Gergely László rendező

Életének 65. évében elhunyt pénteken Gergely László rendező, színházvezető, a kézdivásárhelyi Városi Színház alapítója.

Krónika

2016. augusztus 07., 18:572016. augusztus 07., 18:57

A Magyar Teátrumi Társaság tájékoztatása szerint Gergely Lászlót egy hete súlyos baleset érte Sepsiszentgyörgyön, egy erkélykorlát kidőlt mögüle, zuhanása következtében komoly sérüléseket szenvedett. Halálát az orvosi kezelései közepette fellépett szövődmények okozták.

„Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében. Nagy és fontos álmát, egy állandó, minden hazai kisebbségnek otthonul szolgáló budapesti színház megnyitását immár nélküle kell megvalósítanunk” – fogalmaztak a közleményben.

Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán 1984-ben diplomázott. A 80-as évek közepétől dolgozott rendezőként több magyarországi társulatnál. 1989-től a békéscsabai Jókai Színházban volt rendező, majd ügyvezető igazgató. 1996 és 1998 között az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 2000-től Szarvason, előbb a Weöres Sándor Regionális Színházban, majd az abból létrejött Cervinus Teatrum szlovák nemzetiségi színházban dolgozott alapító művészeti vezetőként. Alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt kézdivásárhelyi Városi Színháznak.

A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetségnek 2010-es megalapítása óta elnöke volt.
A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi nemzetiségi színjátszás sokszínűségére alapozva összehangoltan léphessen fel a magyarországi nemzetiségi színházi kultúra fejlesztése és megőrzése érdekében. Gergely László az elmúlt években sokat dolgozott a Nemzetiségi Befogadó Színház megalapításán, mely a magyarországi kisebbségi színjátszás bástyájaként egységesen adna otthont a tizenhárom nemzetiség rendszeres megmutatkozásának. Nevéhez kötődik a Jelen/Lét fesztivál, a Nemzetiségi Színházak Találkozója, valamint a Nemzetiségi Színházi Fórum és Kollokvium megszervezése is.

A Magyar Teátrumi Társaság, a MACIVA és a Nemzetiségi Színházi Szövetség Gergely Lászlót saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat