A színésznő a Szilágyságban született, első elemista korában került családjával Kolozsvárra. 1950-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát, 1948 óta volt tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. 1992-ben elnyerte az EMKE Poór Lili-díját, és ugyanabban az évben a színház örökös tagjává választotta. 1994-ben Budapesten vehette át az Erzsébet-díjat, valamint Kisvárdán az életműdíjat. 1996-ban, a magyar filmjátszás századik évfordulóján Pillangó díjjal tüntették ki, elismerve ezzel a magyar filmjátszás történetében játszott fontos szerepét. 1948 és 1994 között a kolozsvári közönség több mint száz szerepben élvezhette Orosz Lujza játékát a sétatéri színpadon, láthatta román és magyar filmekben a mozivásznon, hallhatta irodalmi műsorokban évtizedeken keresztül a Kolozsvári Magyar Rádióban.

„Én csak akkor tudok elfogadni valamit, ha igaz. Hazudni nem lehet. A színház kommunikálás. Meg kell találnom a nézőtér érzelmeit, a kezemben kell tartanom: ezt nem tudom másképp megtenni, csak ha nem hazudok. A tehetség az a képesség, hogy az igazat át tudjam élni, át tudjam adni. Ha olyan adottságokkal gazdagítja a színész, hogy remekül táncol, remekül mozog, remekül énekel, az nagyon jó, de tehetség is kell a színpadhoz. A tehetséget nem lehet megtanulni; az, hogy én tudok kommunikálni a nézőtérrel, hogy hatok rá, hogy visszajelez, visszajelzéséből fakad az én többi jelzésem; ahol hatunk egymásra, meg tudjuk egymást győzni. A néző úgy megy ki a színházból, hogy a könnycsepp ott van, ha kell, vagy felszabadultan nevet — ez a színház. (...) Nagyon nagy tragédiákon mentem át, mikor meghalt a gyermekem, mikor úgy éreztem, hogy kifosztottak teljesen, és sehol nem borulhattam ki, sehol nem sírhattam ki magam. A színházban az élet megy tovább, és a színész hol adja elő érzelmeit, ha nem a színpadon? Mindent elad ott az ember. Azt, hogy szeret, hogy gyűlöl, hogy bánkódik, hogy keserves az élet, vagy éppen jó, mindent\" – nyilatkozta a színésznő abban az interjúban, amelyet Nánó Csaba újságíró készített vele 1999-ben.

Orosz Lujza fontosabb színpadi szerepei voltak: Gertrudis (Katona József: Bánk bán); Kisvicákné, Pepi néni (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül); Zsuzsi (Barta Lajos: Zsuzsi); Olga (Csehov: Három nővér); Hekábé (Euripidész–Sartre–Illyés Gyula: A trójai nők); Családanya (Hszing Csi-en: A buszmegálló); Öregasszony (Spiró György: Csirkefej). Fontosabb filmszerepei: Horizont, 1971; Makra, 1972; Viforniţa, 1973; 141 perc a Befejezetlen mondatból, 1974; Legato, 1977; Urgia, 1977; O lacrimă de fată, 1980; Hidegrázás, 1994; Egyszer élünk, 2000.