Arcok, lelkiállapotok – Konyicska Csaba tárlata Kolozsváron

Arcok, lelkiállapotok – Konyicska Csaba tárlata Kolozsváron

Fotó: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Fájdalom, eksztázis, boldogság – így jellemzi Emberi lélek (The Human Spirit) című, a kolozsvári Uránia-palotában a hétvégén megnyílt festménykiállítását Konyicska Csaba.

Prózsa Lilla Zsuzsanna

2016. július 25., 12:142016. július 25., 12:14

A Máramaros megyei Erzsébetbányáról származó, a kincses városban élő alkotó ötvenkét kiállított festménye az emberi arc és test ábrázolásán keresztül próbálja megragadni a különféle érzéseket, lelkiállapotokat. A színes, illetve fekete-fehér festményeken kívül gipszből készült öntött formák is megtekinthetőek, amelyek közül talán a legérdekesebb magáról a művészről készült a teljes alakos, félig aranyozott műalkotás.

Bár Konyicska Csaba adott címet műveinek, mégis úgy döntött, hogy a kiállításon nem tünteti fel ezeket, így teljes befogadói szabadságot biztosít a nézők számára: valamennyien olyan lelkiállapotban elemezhetik őket, amilyenben szeretnék. A fiatal művész elmondta, önarcképpel kezdte a portréfestmények sorozatát, majd ismerőseit, barátait kérte meg arra, hogy különböző élethelyzetekben megfesthesse alakjukat, arcukat.

Hozzátette, teljes munkaidőben bankban dolgozik, csak szabadidejében foglalkozik festészettel, de mindkét dolgot egyformán szívesen csinálja. Sosem végzett művészeti tanulmányokat, kizárólag autodidakta módon jutott oda, hogy immár második kiállítását nyitotta meg.

Előző tárlatát munkatársai meglepetésként szervezték meg. „Nagyjából fél évbe telt, amíg az összes alkotás elkészült. Akad olyan nap, amikor három festményt is elkészítek, de olyan hónap is, amikor csak kettőt” – mondta Konyicska Csaba. A kiállítás július 28-áig tekinthető meg a kolozsvári Uránia- palotában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Életnagyságú rekonstrukciók is láthatóak az Utolsó dinoszauruszok Erdélyben című marosvásárhelyi tárlaton

Négy életnagyságú rekonstrukciót is bemutat a kréta kor végén Erdélyben élt hüllőkről a Maros Megyei Múzeum Természettudományi Osztályának új időszaki kiállítása, amely szeptember végéig tekinthető meg.

Életnagyságú rekonstrukciók is láthatóak az Utolsó dinoszauruszok Erdélyben című marosvásárhelyi tárlaton
2024. április 18., csütörtök

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra

A Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulójára szervezett indiai programsorozat keretében nyílt kiállítás Gazdáné Olosz Ella kovásznai textilművész alkotásaiból a kalkuttai Ázsiai Társaság székhelyén.

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra
2024. április 18., csütörtök

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje

A kaukázusi krétakör című előadás bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a produkció évfolyamtalálkozónak is számít – közölte a társulat.

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje
2024. április 18., csütörtök

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják

Idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat a budapesti Agrárminisztérium, amelyen határon túli szervezetek is részt vehetnek. A forrás célja a hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatása.

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják
2024. április 18., csütörtök

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje

Hamarosan bemutatja a Netflix a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből készült filmsorozatot – közölte a streaming szolgáltató.

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje
2024. április 18., csütörtök

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron

Mózes Attila író, irodalomkritikus, szerkesztő életművére fókuszáló konferenciát tartanak április 25–26-án Kolozsváron.

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron
2024. április 18., csütörtök

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka

A sérült énekesekre épülő Nem adom fel Együttes tagjaként koncertezik a következő napokban partiumi városokban a látássérült Vaskó Makka. Előadásaira ingyenes a belépés

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka
2024. április 18., csütörtök

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

Minden eddiginél több, csaknem ezer művész jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra – tájékoztattak a szervezők.

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra
2024. április 17., szerda

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház

A tavalyi évhez hasonlóan ismét székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház
2024. április 17., szerda

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő

Gazdag felhozatallal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház májusban. Önálló előadással lép színpadra Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő – olvasható a társulat közleményében.

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő