Vádat emeltek a törvénytelen honosítási ügyben

Vádat emeltek a törvénytelen honosítási ügyben

Vesztegetés elfogadásával vádolja a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség azt a volt kormánytisztviselőt, aki pénzt fogadott el orosz és ukrán állampolgárok egyszerűsített honosításáért.  

Hírösszefoglaló

2016. március 13., 16:102016. március 13., 16:10

2016. március 13., 20:432016. március 13., 20:43

A Tolna Megyei Főügyészség pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben vesztegetés miatt egy 40 éves és egy 28 éves nő, valamint egy 37 éves férfi ellen emeltek vádat.

Az elsőrendű vádlott, a 40 éves, kormánytisztviselőként a szekszárdi járási hivatalban állampolgársági ügyeket intéző nő 2013 őszén ismerkedett meg a Budapesten ügyvédjelöltként dolgozó férfival, az ügy másodrendű vádlottjával. Megállapodtak abban, hogy a férfi előkészíti magyarul nem beszélő külföldiek állampolgársági kérelmét, a tisztviselő pedig valótlanul igazolja, hogy a kérelmező a magyar nyelvet érti és beszéli. Mindezért az ügyvédjelölt fejenként 100 ezer forintot ajánlott a kormánytisztviselőnek – írták a közleményben.

Az elsőrendű vádlott 2013. november végétől 2014. augusztus végi őrizetbe vételéig 12 ukrán és 18 orosz állampolgár, valamint egy hontalan, de korábban szintén orosz állampolgár ügyében tanúsította a magyar nyelv ismeretét valótlanul, amiért 2 millió 956 ezer forintot kapott a férfitól. A harmadrendű vádlott, a 28 éves nő bűnsegédként a pénz eljuttatásában működött közre.

Az ügyészség mindhárom vádlottra végrehajtandó börtönbüntetést, az első- és a másodrendű vádlottra vagyonelkobzást is kért, a tisztviselő esetében pedig azt is, hogy véglegesen tiltsák el a közigazgatási ügyintézői munkakörtől. Az ügyben a rendőrség korábban kilenc embert gyanúsított bűncselekményekkel, hat emberrel szemben - akik között két orosz és két ukrán állampolgár is volt - megszüntették a nyomozást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt

Az izraeli hadsereg (IDF) elbocsátott két magas rangú tisztet, és megrovásban részesítette egy vezető parancsnokát, miközben elismerte, hogy a Gázai övezetben egy segélykonvojt ért dróncsapás során számos hibát követett el.

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt
2024. április 05., péntek

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka

A tajvani földrengés halálos áldozatainak száma tizenkettőre nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt – közölték hivatalosan.

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka
2024. április 05., péntek

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben

A NATO hírszerzési adatai arra utalnak, hogy Oroszország a közeljövőben valószínűleg nem indít nagyszabású offenzívát – jelentette csütörtökön a European Pravda egy névtelenséget kérő NATO-tisztségviselőre hivatkozva.

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben
2024. április 05., péntek

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében csütörtökön Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében
2024. április 05., péntek

Washingtoni figyelmeztetés: megvonhatják a támogatást Izraeltől

Az Egyesült Államok órákon és napokon belül változtatást vár el Izraeltől a gázai humanitárius helyzet javítása és a segélymunkások védelme érdekében – közölte a Fehér Ház csütörtökön.

Washingtoni figyelmeztetés: megvonhatják a támogatást Izraeltől
2024. április 05., péntek

Az életével fizetett: halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban

Halálos ítéletet hajtottak végre Oklahoma államban egy több mint két évtizede történt kettős gyilkosság elkövetőjén, egy 41 éves férfin.

Az életével fizetett: halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban
2024. április 05., péntek

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak

Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak
2024. április 04., csütörtök

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt

Halálos áldozatokat követelt, valamint több mint félmillió fogyasztónál okozott áramszünetet az Egyesült Államok északkeleti államaiba érkezett, havazással járó viharzóna szerdán és csütörtökön.

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt
2024. április 04., csütörtök

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk – szögezte le Jens Stoltenberg.

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére
2024. április 04., csütörtök

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha

A NATO a történelem legsikeresebb szövetsége, az Egyesült Államok és Európa együtt erősebbek ennek kötelékében – jelentette ki a NATO megalapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg főtitkár.

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha