Az évezredek óta nagy becsben álló lazúrkő szinte kizárólag Afganisztán területén fordul elő, és kulcsfontosságú része annak a föld alatti kincsesbányának, amely a világ egyik legszegényebb országa fejlődésének szinte egyetlen reménye. A tengerkék lazurkővel már az egyiptomi fáraók is ékesítették magukat, míg a reneszánsz festők porrá tört formájából nyerték a vakító ultramarin színt. Napjainkban ékszerekhez és dísztárgyakhoz használják. Minőségtől függően a drágakő nyers formájáért kilogrammonként akár 2 ezer dollárt is fizethetnek.

Stephen Carter, a Global Witness nemzetközi jogvédő szervezet afganisztáni munkatársa szerint az ország bányái „fegyveres csoportoknak biztosítanak jövedelmet, és az instabilitás, illetve a korrupció melegágyai”. Carter úgy véli, hogy a lazúrkőbányászattal való visszaélés csak a jéghegy csúcsa, és megfelelő biztosítékok, transzparencia, illetve biztonság nélkül „komoly veszélye van annak, hogy Afganisztánban véres konfliktus alakul ki az erőforrásokért folyó harcból”.

Dzsavid Mudzsadidi badahsáni törvényhozó becslése alapján a kitermelt lazurkő hetven százaléka a táliboknál köt ki, akik fizikailag is jelen vannak a pakisztáni határ közelében fekvő bányákban. Az ópium mellett a lazúrkő a felkelők egyik legjelentősebb bevételi forrása, és ez segített nekik kiterjeszteni jelenlétüket a korábban békés északi tartományokra.

Afganisztán egyébként kiaknázatlan kincsesbánya: az országnak komoly szén-, réz-, vasérc-, cink-, higany-, ritkaföldfém-, rubint-, smaragd-, arany- és ezüsttartalékai vannak a föld alatt. Ezek valós értékét felbecsülni lehetetlen, de szakértők körülbelül 3 trillió dollárra taksálják. Azonban a kabuli kormány alig húz hasznot a hatalmas vagyonból a bányászattól a feldolgozásig tartó folyamatban részt vevő szakemberek, az infrastruktúra, a megfelelő jogszabályok és a biztonság hiánya miatt.