Szállodát temetett be a lavina, halálos áldozatok Olaszországban

Szállodát temetett be a lavina, halálos áldozatok Olaszországban

Egy idős férfira ráomlott a saját istállója és megölte a szerdai közép-olaszországi földrengésben, amelynek több más halálos áldozata és eltűntje is van, elsősorban a Pescara közelében lavinától betemetett szállodában – jelentette az olasz sajtó csütörtökön.

MTI

2017. január 19., 12:252017. január 19., 12:25

2017. január 19., 14:472017. január 19., 14:47


Románia olaszországi nagykövetségének információi szerint három román állampolgár – egy felnőtt és két kiskorú – is tartózkodott abban a szállodában, amelyet betemetett a lavina az olaszországi Abruzzo tartományban – tájékoztatott csütörtökön a külügyminisztérium.

Az 1200 méteres magasságban található Rigopiano nevű hegyi szállót, az abruzzói Pescara közeli Farindola kistelepülésen, a sítalpon érkezett mentőegységek csak csütörtök hajnalban tudták elérni. Két férfira élve találtak rá, a szálloda előtt leparkolt autóban vészelték át az éjszakát. A hotelban több mint húsz személy tartózkodott, amikor – valószínűleg a földmozgások miatt – a hegyekből lezúdult hótenger betemette. Az épület egyik része leomlott, másik részét többméteres hó fedi be. A mentők bejutottak az épületbe, túlélőket keresnek, mivel szerdán a szállodából több segítségkérő sms-üzenetet küldtek. Az első információk szerint halottak és sérültek is vannak.

Közvetlenül a földrengésben az abruzzói Teramo térségében egy 87 éves férfi veszítette életét, miután istállója ráomlott. A szintén abruzzói l\'Aquila közelében egy 70 éves férfi eltűnt: a földrengéskor kiszaladt a házából a hóba, és azóta nem találják. A kárfelmérés akadozik a rendkívüli időjárási körülmények miatt. A földrengés sújtotta övezetben több mint hetven év óta nem esett ennyi hó. A legnagyobb hó Abruzzo tartományban és az umbriai Perugia környékén van, ahol három nap sűrű havazás után több városban és településen a házakból sem tudnak kilépni. A hókotrók és az olasz fegyveres erők gépei is nehezen tudják megközelíteni a térséget, ahol továbbra is 100 ezer háztartás van áram nélkül.

A lakosság az éjszakát a hóban konténerekben és lakókocsikban töltötte. A helyieken elkeseredettség lett úrrá, a földrengés sújtotta városok polgármestereinek nyilatkozatai szerint úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket. A havazásban járhatatlan utak miatt több állattenyészet elszigetelődött, több istálló összeomlott a hó súlya alatt, máshol az állatok megfagytak.

Olaszország középső részét három közepes erejű földrengés rázta meg szerda délelőtt. A földmozgás Lazio, Marche és Abruzzo régiók határán történt. A körzetben tavaly augusztusban és októberben is voltak földrengések, amelyek Lazio, de kiváltképpen Marche tartományban súlyos károkat okoztak. Szerdán a délelőtti földmozgásokat később egy 5,1-es erősségű utórengés követte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra.

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra
2024. április 14., vasárnap

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai

Hatalmas nemzetközi reakciót váltott ki a szombat éjszakai, iráni légitámadás Izrael ellen. A megszólaló politikusok kivétel nélkül a konfliktus eszkalációjától tartanak, és megfontolt lépésekre kérik a konfliktusban álló feleket.

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai
2024. április 14., vasárnap

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon.

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint
2024. április 14., vasárnap

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője szerint a Nyugat a legrosszabb forgatókönyvekre készül, miután a diplomáciai lehetőségek kimerültek.

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint
2024. április 14., vasárnap

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság. A magyar és a román hivatalosságok is szolidaritásukat fejezték ki Izrael mellett.

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után
2024. április 14., vasárnap

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát – jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat
2024. április 13., szombat

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam
2024. április 13., szombat

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi