Öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

Öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet követte el a szombati, öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merényletet a város egyik legforgalmasabb sétálóutcájában a Habertürk című tekintélyes napilap vasárnapi számának beszámolója szerint.

Krónika

2016. március 20., 14:512016. március 20., 14:51

A Habertürk rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta: az IÁ-val kapcsolatban álló Mehmet Öztürköt a térfigyelő kamerák felvételei alapján felismerte az apja, akit a támadás végrehajtójának azonosítása érdekében a hatóságok a délkelet-törökországi Gaziantep városból szombaton Isztambulba szállítottak.

Később a nap folyamán a családhoz eljuttatott képsoroknak köszönhetően a rokonság többi tagja is megerősítette az elkövető személyét. A DNS-tesztre ezt követően került sor. Öztürk édesapja a Vatan című napilapnak azt nyilatkozta, hogy fia hosszú ideje eltűnt, a merénylet előtt azonban Isztambulból még felhívta őt telefonon. Az újság értesülései szerint a férfi fémgolyókkal kevert TNT robbanóanyagot használt a robbantáshoz.

Miközben a török társadalom még a legutóbbi, március 13-ai, 37 ember halálát okozó ankarai terrorakción sem tette túl magát, szombaton öngyilkos merénylő robbantott Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében, a robbanás a merénylőn kívül öt ember halálát okozta. Korábbi jelentésekben a török hatóságok négy halálos áldozatról adtak hírt (a merénylőn kívül), mégpedig három izraeliről és egy irániról. Washingtoni közlés szerint ugyanakkor két amerikai állampolgár is van a halottak között.

A terrortámadás öngyilkos elkövetője egy kulináris utazáson részt vevő izraeli turistacsoport mellett robbantotta fel magát. Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök közölte: a török hatóságok nem találtak arra utaló jelet, hogy kifejezetten izraeliek ellen tervezték volna a támadást. Egyébként már szombaton este menesztették a Törökországban kormányon lévő alakulat, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik helyi illetékesét, mert a történtek után egy Twitter-bejegyzésében hatalmas török és izraeli felháborodást okozva azt írta: „kár, hogy nem halt meg minden izraeli a merényletben\".

Rendőröket gyilkoltak Egyiptomban

Iszlamista fegyveresek – egy öngyilkos merénylő közreműködésével – tizenhárom egyiptomi rendőrt öltek meg szombaton a Sínai-félszigeten lévő el-Arís városban egy ellenőrző pontnál. Hírügynökségek szerint először egy öngyilkos merénylő gépkocsival megközelítette az ellenőrző pontot, és ott felrobbantotta magát a járművel együtt. Az iszlamista fegyveresek ezután támadták meg az ott lévő rendőröket gránátvetőkkel, tizenhármat megölve közülük. Az akciót az Iszlám Államnak két éve hűséget fogadott Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) elnevezésű szervezet vállalta magára azzal az indokkal, hogy az egyiptomi rendőrök az ellenőrző pontoknál „megalázó\" módon ellenőrzik a muzulmán nőket, ami – mint fogalmaznak – az „iszlám erkölcs\" megsértésének számít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 25., hétfő

Putyinék még nem tudják, ki rendelte meg a moszkvai terrortámadást

Radikális iszlamisták kezével követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői kormányzati videókonferencián.

Putyinék még nem tudják, ki rendelte meg a moszkvai terrortámadást
2024. március 25., hétfő

Izrael dühös Amerikára a gázai tűzszünetről hozott ENSZ BT-határozat miatt

Tűzszünetről és a többségében palesztin lakosságú Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok elengedéséről szóló határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn, az Egyesült Államok tartózkodott.

Izrael dühös Amerikára a gázai tűzszünetről hozott ENSZ BT-határozat miatt
2024. március 25., hétfő

Spontán tiltakozások az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák túlkapásai ellen Ukrajnában

Az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák munkatársai által elkövetett törvénysértések ellen tüntetők lezárták a nemzetközi jelentőségű Kijev-Csap főutat hétfőn délelőtt Munkács közelében.

Spontán tiltakozások az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák túlkapásai ellen Ukrajnában
2024. március 25., hétfő

Gyanús az Apple, a Google és a Meta az Európai Bizottságnak, vizsgálatot indítottak

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

Gyanús az Apple, a Google és a Meta az Európai Bizottságnak, vizsgálatot indítottak
2024. március 25., hétfő

Hiperszonikus rakétákkal támadta Kijevet az orosz hadsereg

Robbanások sorozata rázta meg Kijevet hétfőn délelőtt, miután Oroszország újabb rakétatámadást indított Ukrajna fővárosa ellen.

Hiperszonikus rakétákkal támadta Kijevet az orosz hadsereg
2024. március 25., hétfő

Büntetőeljárás indult a tragédiába torkollott magyarországi raliverseny ügyében

Három férfi és egy nő vesztette életét és nyolcan sérültek meg a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetben, amelyben egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja.

Büntetőeljárás indult a tragédiába torkollott magyarországi raliverseny ügyében
2024. március 25., hétfő

Újabb orosz hadihajókra mértek csapást az ukrán erők Kijev szerint

Ukrajna azt állítja, hogy a krími Szevasztopol kikötője elleni vasárnap éjszakai nagyszabású támadásban csapást mért két orosz hadihajóra, valamint egy kommunikációs központra és a Fekete-tengeri Flotta több más létesítményére.

Újabb orosz hadihajókra mértek csapást az ukrán erők Kijev szerint
2024. március 25., hétfő

Izrael hajlandó több száz palesztint szabadon engedni néhány tucatnyi túszért cserében

Izrael beleegyezett a fogoly- és túszcserére vonatkozó amerikai javaslatba, amely keretében mintegy 700 palesztin foglyot engedne szabadon, köztük 100 olyant, aki izraeli állampolgárok megöléséért életfogytiglani büntetést tölt.

Izrael hajlandó több száz palesztint szabadon engedni néhány tucatnyi túszért cserében
2024. március 25., hétfő

Előzetesben az oroszországi terrortámadás vádlottjai, hárman beismerték bűnösségüket

Elrendelte egy moszkvai bíróság a krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra.

 

Előzetesben az oroszországi terrortámadás vádlottjai, hárman beismerték bűnösségüket
2024. március 24., vasárnap

Eddig 62 holttestet azonosítottak a 137-ből, az Egyesült Államok kizárja Ukrajna érintettségét a moszkvai terrortámadásban

Az Egyesült Államok nem lát bizonyítékot Ukrajna érintettségére a moszkvai terrortámadásban – reagált az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az orosz kormányzati nyilatkozatokra. Moszkvában elkezdődött a holttestek azonosítása.

Eddig 62 holttestet azonosítottak a 137-ből, az Egyesült Államok kizárja Ukrajna érintettségét a moszkvai terrortámadásban