Merkel éles bírálatot kapott pártszövetségétől

Merkel éles bírálatot kapott pártszövetségétől

Németországban éles bírálatokat kapott pénteken a jobboldali CDU/CSU pártszövetségből Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke az utóbbi napokban történt támadásokra adott reagálása miatt.

Hírösszefoglaló

2016. július 30., 10:392016. július 30., 10:39

2016. július 30., 13:202016. július 30., 13:20

A kancellár csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentett kilencpontos biztonságpolitikai terv elégtelen, kell egy tizedik pont is, méghozzá arról, hogy „tudnunk kell, ki érkezik az országunkba, ezért nem engedünk be senkit tisztázatlan személyazonossággal és állampolgársággal” – mondta Wolfgang Boschbach, a CDU egyik vezető belbiztonsági szakpolitikusa Berlinben újságíróknak.

A bajorországi Gmundban a testvérpárt CSU egyik legtekintélyesebb vezetője, Markus Söder tartományi pénzügyminiszter azt mondta, „a határok ellenőrizetlen és korlátlan megnyitása történelmi hiba volt és az is marad”. Úgy vélte, a mostani, terrorveszélytől terhes időkben „nem jó mottó” a kancellár ismét megerősített híres kijelentése, miszerint Németország megbirkózik a menekültválsággal (“wir schaffen das”). A bajor politikus megjegyezte, hogy „attól még nem válik valami igazzá, ha folyton ismételgetik”, és Angela Merkelnek inkább azt a mottót kellett volna választania, hogy a berlini vezetés tanult a hibájából.

Markus Söder a tartományi kormány kihelyezett tanácskozásának szünetében tartott tájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a CSU mindig is figyelmeztetett a menekültek beáramlásának veszélyeire, és az utóbbi napok véres támadásai is azt mutatják, hogy igaza volt. Ezt egyre többen látják, a nyilvánvaló következtetés pedig az, hogy a terrorveszély csökkentése érdekében korlátozni kell a bevándorlást.

A kancellár csütörtökön Berlinben szabadságát megszakítva rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen megismételte 11 hónappal ezelőtti híres kijelentését a menekültválság leküzdéséről, kilenc pontból álló biztonságpolitikai programot mutatott be és jelezte, hogy a legutóbbi támadások után sem tervez változtatást az uniós külső határok védelmére és az EU-Törökország megállapodásra alapozott válságkezelő politikájában.

Angela Merkel fellépése az első adatok alapján a lakosságot is megosztja; 49 százalék szerint ugyan jól reagált az utóbbi napok támadásaira, de jelentős, 36 százalékos mindazok aránya, akik szerint másként kellett volna eljárnia – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Az RTL országos kereskedelmi televízió megbízásából a Forsa közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés alapján a CDU/CSU szavazótáborában a legmagasabb, 61 százalékos azok aránya, akik szerint a kancellár megfelelően reagált, és a legnagyobb parlamenten (Bundestag-) kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatói körében a legnagyobb, 64 százalékos a kancellár reakcióját rosszalló szavazók aránya.

Július 18-án Würzburgnál egy bizonytalan személyazonosságú menedékkérő megsebesített öt embert. Rárontott a rendőrökre is, ezért lelőtték. Július 22-én egy 18 éves iráni-német állampolgár Münchenben kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. Július 24-én egy 27 éves szíriai férfi – akinek menedékkérelmét elutasították – felrobbantotta magát Ansbachban, egy fesztivál közelében; a férfi életét vesztette, tizenöten megsebesültek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson
2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok