Logisztikai bázisként használták Magyarországot a terroristák

Logisztikai bázisként használták Magyarországot a terroristák

A párizsi és brüsszeli merényletek elkövetői egyfajta logisztikai bázisként használták Magyarországot – mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön, a testület ülését követően tartott sajtótájékoztatón.

MTI

2016. szeptember 29., 15:532016. szeptember 29., 15:53

2016. szeptember 29., 16:292016. szeptember 29., 16:29

A kormánypárti politikus a bizottság több mint három és fél órás zárt ülését követően foglalta össze annak a közelmúltban lezárult nyomozásnak a nyilvánosságra hozható eredményeit, amelyet a francia és belga hatóságok kértek a párizsi, illetve brüsszeli merényleteket követően. Tájékoztatása alapján a nyomozás alá vont csoport 15-18 tagból állt és még egy ekkora csoport segítette őket logisztikai szempontból.

Kósa Lajos kiemelte, teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a merényletek elkövetői kihasználták az Európába irányuló migránsáradatot és visszaéltek az európai, valamint a magyar hatóságok jóhiszeműségével, továbbá a migránsok útját segítő civil szervezetek segítségével. Közölte, a nyomozás eredményeiből kiderült, hogy a szóban forgó merényletekhez hasonló terrortámadásokat 15-30 tagból álló csoportok követik el. „Egészen biztosan elmondható emellett, hogy a migránsáradattal több ilyen csoport is érkezhetett Európába, a magányos terrorcselekményre kiképzettek száma pedig becslések szerint akár több ezer is lehet\" – tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője kifejtette, a nyomozás bebizonyította, hogy egyetlen migráns sem érkezik tájékozatlanul, pontos tisztában vannak jogi lehetőségeikkel, az országok eljárási rendjével és azok kiskapuival, emellett okostelefonjaikon folyamatosan kapcsolatot tudnak tartani az őket segítő szervezetekkel és emberekkel. Kósa szerint ezért nem nélkülöz minden alapot a rendőrség azon felvetése, hogy ezt a kommunikációt valamilyen mederben kellene tartani. Példaként említette, hogy felvetődött, valamilyen módon szabályozzák a könnyen kicselezhető, lényegében név nélkül vásárolható mobiltelefon-előfizetéseket. A kormánypárti politikus szerint ugyanis Magyarországon a szervezett bűnözés miatt százezrével kerülhettek forgalomba olyan előfizetések, „amelyeknek a végén egy hajléktalan van Csepelről\".

Kósa Lajos elmondta, ennek analógiáján gondolkoznak azon is, hogy nem kell-e valamilyen akkreditáció, előzetes szűrés ahhoz, hogy a terroristák ne használják ki a segélyszerveztek jóhiszeműségét. „A segélyszervezetek döntő többsége meggyőződésem, hogy jóhiszeműen jár el\" – húzta alá, ugyanakkor megjegyezte, ettől függetlenül az sem kizárt, hogy „szándékos beépülés\" is történt. A kormánypárti politikus fontosnak nevezte, hogy a magyar határzár teljesen ellehetetlenítette a nyomozás alá vont merénylői csoport munkáját, míg korábban a dublini és schengeni protokollok nem jelentettek akadályt számukra. A párizsi merénylet előtt ugyanis nem volt megoldott az európai szolgálatok együttműködése, így fordulhatott elő, hogy a magyar hatóság még annak ellenére sem tudott fellépni, hogy az elkövetők némelyikét más uniós országok körözési listáján szerepelt köztörvényes bűncselekmények miatt.

Kósa Lajos kérdésekre válaszolva egyértelműen kijelentette, hogy szerinte nem hibázott a Terrorelhárítási Központ (TEK), sőt példás adatgyűjtést és felderítést végzett az ügyben. Megjegyezte azonban, a nyomozás adataiból arra lehet következetni, hogy a párizsi és brüsszeli merényletek nagy valószínűséggel meghiúsíthatóak lettek volna, ha a terrorelhárítással foglalkozó észak-atlanti biztonsági szolgálatok együttműködése teljes. Példaként említette, hogy a párizsi és brüsszeli merényletekkel összefüggésbe hozható emberek közül összesen 14-en haladtak át Magyarországon, egy részük ugyan Európában született, francia állampolgár volt, akit a francia hatóságok már kerestek is, de a regisztráció „semmit nem oldott meg\", mert hamis okmányokkal utaztak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson