Könnygázt és kábító gránátokat vetettek be a migránsok ellen

Könnygázt és kábító gránátokat vetettek be a migránsok ellen

A görög rendőrök könnygázt és kábító gránátokat vetettek be szerdán a macedón határ melletti Idomeninél kialakult rögtönzött, hevenyészett menekülttáborban a velük összetűzésbe került migránsokkal szemben.

Hírösszefoglaló

2016. május 19., 16:032016. május 19., 16:03

A hatóságok tájékoztatása szerint mintegy kétszáz migráns kezdte el a zavargást azzal, hogy egy vagont tolt a síneken, így próbálva áttörni a rendőrkordont. Majd kövekkel is megtámadták a rendvédelmi erőket, akik ezután használtak könnygázt és kábító gránátot a zavargók feloszlatására.

Idomeninél mintegy tízezer migráns ütött tábort, sokan közülük a sínek mentén tanyáznak, abban reménykednek, hogy a balkáni útvonal kapujaként Macedónia megnyitja majd előttük a március elején lezárt határait. Athén sürgetése ellenére vonakodtak beköltözni a jobban felszerelt közeli fogadótáborokba. Heteken át eltorlaszolták a Macedónia felé vezető egyik vasútvonalat.

Eközben az Európai Bizottság azt közölte: továbbra is rendkívül lassan halad a menedékkérők Európai Unión belüli áttelepítése, számos tagországba eddig egyetlen embert sem helyeztek át az erre szolgáló mechanizmus keretében. Az áthelyezési program végrehajtásáról közzétett friss bizottsági jelentés szerint a 160 ezer menekült áttelepítését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze nagyjából 1500 embert helyeztek át Görögországból és Olaszországból.

A brüsszeli testület március elején hangsúlyozta, az lenne a kívánatos, ha májusig legalább 20 ezer áthelyezésre sort kerítenének. A legfrissebb információk szerint Görögország szárazföldi részén jelenleg mintegy 46 ezer migráns tartózkodik, áttelepítésre várva. Az Európai Bizottság szerint sürgős segítségre lenne szükség a görögországi humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében, ezzel párhuzamosan azonban Olaszországban is fokozni kellene a tagállami támogatást, a következő időszakban ugyanis várhatóan emelkedni fog a menedékkérők száma az olasz partokon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok
2024. április 06., szombat

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét

Pénteken találták meg annak a harmadik építőmunkásnak a holttestét, aki a múlt heti balesetben vesztette életét – közölték a hatóságok.

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét
2024. április 06., szombat

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét

A Moldovai Köztársasághoz tartozó autonóm régió, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét, ha Moldova a Romániával való egyesülés mellett dönt – figyelmeztette a moldovai hatóságokat a terület vezetője, Evgeniya Guţul.

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét
2024. április 06., szombat

Újabb halálos orosz légicsapás Harkiv ellen – Az ukránok sikeresen megsemmisítettek több orosz katonai repülőgépet

Hat ember meghalt, tíz másik pedig megsebesült, miután az orosz erők szombaton a kora reggeli órákban támadást indítottak a Harkivi terület ellen – közölte Ihor Tyerehov, Harkiv város polgármestere a Telegramon.

Újabb halálos orosz légicsapás Harkiv ellen – Az ukránok sikeresen megsemmisítettek több orosz katonai repülőgépet
2024. április 06., szombat

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt

Az izraeli hadsereg (IDF) elbocsátott két magas rangú tisztet, és megrovásban részesítette egy vezető parancsnokát, miközben elismerte, hogy a Gázai övezetben egy segélykonvojt ért dróncsapás során számos hibát követett el.

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt
2024. április 05., péntek

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka

A tajvani földrengés halálos áldozatainak száma tizenkettőre nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt – közölték hivatalosan.

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka
2024. április 05., péntek

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben

A NATO hírszerzési adatai arra utalnak, hogy Oroszország a közeljövőben valószínűleg nem indít nagyszabású offenzívát – jelentette csütörtökön a European Pravda egy névtelenséget kérő NATO-tisztségviselőre hivatkozva.

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben
2024. április 05., péntek

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében csütörtökön Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében