Isztambuli robbantás: négyen őrizetben

Isztambuli robbantás: négyen őrizetben

Összesen négy személyt vettek őrizetbe a török hatóságok a keddi isztambuli merénylettel kapcsolatban. Egy gyanúsított elfogásáról Efkan Ala török belügyminiszter számolt be szerdán Isztambulban, korábban pedig három orosz elfogásáról érkezett hír.

Hírösszefoglaló

2016. január 13., 15:262016. január 13., 15:26

2016. január 13., 15:412016. január 13., 15:41

A török belügyminiszter kifejtette: a robbantás tizenegy sebesültjéből kilencen német állampolgárok voltak, közülük két személynek még mindig súlyos az állapota. A belügyminiszter által megadott tizeneggyel szemben a korábbi hivatalos közlésekben tizenöt sebesült szerepelt. Ala megerősítette azt a korábbi értesülést, amely szerint a sebesültek között egy norvég és egy perui állampolgár is található.

Korábbi hírek szerint három orosz állampolgárt is őrizetbe vettek szerdán a merénylettel összefüggésben, őket Antalyában kerítették őrizetbe. Alekszandr Tolsztopjatyenko, Oroszország antalyai főkonzulja a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy az őrizetbe vétel okának tisztázása folyamatban van. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség szerint a három oroszt azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezettel állnak kapcsolatban.

Török hírügynökségi jelentések szerint a terrorelhárítók ütöttek rajta szerdán az Iszlám Állam feltételezett fegyveresein, ekkor vették őrizetbe az oroszokat, akik a gyanú szerint kapcsolatot tartottak a konfliktusövezetekben harcoló dzsihadistákkal, s logisztikai támogatást nyújtottak a terrorszervezetnek. A Dogan jelentése szerint a hatóságok dokumentumokat és adathordozókat is lefoglaltak

Mint arról beszámoltunk, kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren. A támadásért Törökország az Iszlám Államot tette felelőssé, ám eddig senki sem vállalta magára a merényletet. A hivatalos adatok szerint a robbantásban tíz ember, kilenc német és egy perui állampolgár meghalt, tizenöten pedig megsebesültek.

Orosz hivatalos adatok szerint az országból 2719 állampolgár csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadistáihoz Szíriában, közülük 160-an meghaltak, 73 hazatérőt vizsgálnak, s 36-an vannak letartóztatásban.

Az Egyesült Államok szunnita harcosokat képezne ki Szírián belül

Az amerikai védelmi minisztérium török kérésre mérlegeli szunnita harcosok kiképzését Szíriában a török–szír határ védelmére – írta a The Wall Street Journal című amerikai lap helyi idő szerint kedden közölt cikkében. A törökök nemcsak szunnita arab harcosok kiképzését, hanem felfegyverzését is kérték az Egyesült Államoktól.
A The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy a Pentagon mérlegeli a kérés teljesítését. Az idézett amerikai tisztségviselők szerint Barack Obama elnök kormányzata régóta fontolgatja, hogy – bár az Ankarával folytatott párbeszéde nem mentes bizonyos feszültségtől – valamilyen formában részt vesz Törökország déli határainak biztonságossá tételében.
Az Egyesült Államok egyébként kedden délután elítélte az Isztambul történelmi szívében elkövetett „gyűlöletes támadást”. E szavak a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjétől, Ned Price-tól származnak. Nyilatkozatában Price leszögezte, hogy az Egyesült Államok Törökország mellett áll, amely NATO-szövetségese, erős partnere, továbbá nagyra becsült tagja az Iszlám Állam ellen kialakított nemzetközi koalíciónak is. „Folytatjuk az együttműködést és a terrorizmus elleni harcának támogatását” – fogalmazott a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson