Hasznos is lehet a Brexit az EU-nak

Hasznos is lehet a Brexit az EU-nak

Nagy-Britannia kilépése elvezethet ugyan az Európai Unió széteséséhez, ám az EU még nem jutott el abba a zsákutcába, ahol már ne lehetne megújítani a rendszert – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Törő Csaba nemzetközi jogász. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja szerint a Brexit nem jelent kedvező fordulatot a nemzeti kisebbségek önrendelkezési törekvései számára.

Rostás Szabolcs

2016. június 28., 10:362016. június 28., 10:36

2016. június 28., 11:302016. június 28., 11:30


– Nem várt eredményt hozott a Nagy-Britannia EU-tagságáról rendezett népszavazás. Mi az oka a kilépést támogatók győzelmének, mitől lett elegük a briteknek az EU-ból?

– Úgy tűnt, a kilépést pártolók által középpontba helyezett néhány fontos és leegyszerűsített kérdésnek volt a legnagyobb súlya. Ám szerintem az az általános elégedetlenség, elutasítás és viszolygás volt a döntő, amit sokan az európai politikai elitek nemzetek feletti diktátumaival szemben éreznek. Amelyekről egyre több választópolgár gondolja, hogy távol állnak az ő céljaiktól és szempontjaiktól, és hogy Brüsszel különböző ideológiákkal és államközi egyezkedésekkel oly mértékben próbálja befolyásolni az érdekeiket, amelyek lassan követhetetlenné válnak. Ez részben bírálat a saját brit politikával szemben is, jó pár szavazóban ugyanis az a kép alakult ki a konzervatív kormányról, hogy nem eléggé markánsan, határozottan képviseli a brit nemzeti érdekeket.

Emellett terítékre került néhány konkrét kérdés is a népszavazást megelőzően, például a migráció problémája. A migránsválság közepette hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a briteknek ugyanazok a félelmeik, mint nekünk, és ők is a Közel-Keletről, Afrikából, Dél-kelet-Ázsiából beözönlő bevándorlókat akarják távol tartani. Ezzel szemben a kilépéspártiak éppen az irántunk, a kelet- és közép-európaiakkal szembeni ellenérzést próbálták meglovagolni, amikor azt mondták: elég az ellenőrzés nélküli migrációból, abból, hogy a lengyel, magyar, román EU-s munkavállalók szabadon mozoghatnak. Ezeknek a megfékezése volt az egyik fontos cél, amellyel mozgósítani tudták a szavazókat a Brexit-pártiak.

– Zökkenőmentes szakításra kell számítani, vagy jogi szempontból bonyolult a kilépés?

– Ez járatlan út, amit korábban még senki nem próbált. A lehetőség, hogy ki lehet lépni az EU-ból, szerepel az uniós alapszerződésben, tehát elvileg meg lehet oldani, viszont mint minden más bonyolult nemzetközi szerződés megkötésénél és felbontásánál, úgy most is nagyon fontos a felek együttműködési szándéka, a mindkét fél számára elfogadható közös nevező megtalálása. Önmagában technikailag sem lesz egyszerű végigtárgyalni minden részletet, esetünkben pedig éppen amiatt ígérkezik bonyolultnak, mert egyes tagállamok kormányai nagyon eltérő alapon közelítenek a kialakult helyzethez.

Különböző uniós államok, valamint az Európai Bizottság vezetői kemény leckét próbálnak adni a briteknek, egyértelművé téve, mekkora hibát követtek el, azoknak pedig elrettentő példával akarnak szolgálni, akik most ugyancsak a kilépésen gondolkodnak. Bonyolult, fájdalmas és jelentős veszteségekkel járó folyamat lesz, mert el akarják venni másoknak a kedvét a hasonló lépésektől. Viszont ezek a szándékok ütköznek azokéval, akik azt akarják, hogy mégiscsak észszerű, gyakorlati, működőképes megoldást kell találni, nem kell megbüntetni a briteket, hanem olyan szoros kötelékben kell megtartani őket, amennyire csak lehet. Hogy az EU fontos kereskedelmi, politikai, biztonságpolitikai partnerével összekötő szálak ne roncsolódjanak vagy ne szakadjanak el.

– Bár a legtöbb európai politikus, brüsszeli EU-bürokrata és elemző szerint beláthatatlanok a Brexit következményei, sokan úgy vélik, hogy a kilépés kedvezőtlen hatással bír a szigetország, valamint az EU jövőjére politikai és gazdasági szempontból. Milyen lesz az élet London és az EU számára külön-külön?

– Abból a szempontból hasznos lehet a fennmaradó 27 EU-tagállam számára a brit kilépés, hogy talán olyan katalizátorszerepet játszik majd, ami miatt sok kérdést át kell gondolni. Például hogy mi vezetett az elszakadáspárti többségi hangulathoz Nagy-Britanniában. Ez talán arra ösztökélheti Brüsszelt, hogy ne próbálja végképp megosztani az Uniót azokkal az erőltetett programokkal – például kötelező migránskvóták –, amelyek láthatóan elutasításra találnak nagyon sok tagállamban, hanem hagyja, hogy mindenki saját hatáskörben döntsön. Ilyen kérdésekben valószínűleg szükség lesz egyfajta újragondolásra, felülvizsgálatra Brüsszel részéről, amelynek önmérsékletet kell tanúsítania, lemondva a folyamatos központosító politikáról.

Másrészt a britek kilépésével csökken az EU lélekszáma, ezáltal megnő a németek, a franciák, az olaszok, a nagy tagállamok súlya, amelyek sokkal könnyebben tudják érvényesíteni akaratukat a kisebb országokkal szemben. Nyilvánvalóan megmaradnak a nyugat-európai gazdaságokat a szigetországival összekötő kereskedelmi, üzleti szálak, ami elsődleges szempont mindenkinek. Éppen ezért fontos része lesz majd a tárgyalásoknak annak a jogi formának a megtalálása, hogy milyen szerződéses keretben fog Anglia továbbra is megmaradni a nagy egységes európai piacon. De a britek mindenképpen veszítenek azáltal, hogy ők már nem lesznek bent az Unióban úgy, hogy képesek legyenek befolyásolni a döntéseket, mindössze alkalmazhatják a döntések eredményeit. Sajátos állapot lesz.

– A leendő brit kormányfőként emlegetett Boris Johnson volt londoni polgármester szerint nem csorbulnak a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogai. Valóban megnyugodhatnak a szigetországban élő és dolgozó külföldiek, elsősorban a magyar és román állampolgárok tízezrei, akik ugyancsak aggodalommal követik a történteket?

– Nyilvánvalóan nem fogják hazaküldeni mindazokat, akik már ott vannak, és akikre szüksége van a brit gazdaságnak, nagyiparnak, kereskedelmeknek. Nagy-Britanniában az üzleti, kereskedelmi érdekek jelentik a komoly realitásokat, amelyektől nem lehet eltekinteni. Ha most kivonnák a brit gazdaságból a kelet-közép-európai, balti és lengyel munkavállalókat, akkor az veszteséget jelentene, és pótolni kellene őket, hiszen azért kaptak ott munkát, mert szükség van rájuk. Már a britek saját gazdasági-üzleti érdekei sem fogják megengedni, hogy kidobják ezeket a vendégmunkásokat abból a rendszerből, amelyben helyet találtak maguknak.

A már ott lévő uniós állampolgárok valószínűleg maradhatnak, és tartózkodási engedélyt kapnak, viszont sokkal nehezebb dolguk lesz azoknak, akik a jövőben mennének ki, mert nem fognak olyan könnyen és szabadon munkához jutni, mint most. A britek tényleg külföldiként fognak tekinteni az európaiakra, és EU-tagság híján már nem garantálják a jogegyenlőséget, az egyenlő esélyeket a munkaerőpiacon, hanem szükségleteik szerint szelektálnak.

– Sokan attól tartanak, hogy a britek példája lavinát indít el, és az EU szét fog hullani. Kell-e számítani ilyen forgatókönyvre, vagy Brüsszel tanulni fog az eddigi hibáiból, és egyben marad az Unió?

– Az EU-nak jelenleg számos olyan belső és külső válsághelyzettel kell szembenéznie, amelyek alapján egyértelműen megmutatkoznak az európai államok által kialakított együttműködési rendszer működőképességének a határai. Az eurózóna válsága és a gazdasági stagnálás továbbra is feszíti az egész Unió gazdasági-pénzügyi alapjait, ma sem oldódott meg a görög válság, az EU-nak szembe kell néznie a hatalmas migrációs nyomással, amit ráadásul a saját politikájával bátorít, mindemellett nem képes kellő eréllyel elhárítani az Ukrajnával szembeni orosz agressziót sem, amelyet a kelet-európai és balti tagállamok is fenyegetésként élnek meg.

Ezeket a pénzügyi-gazdasági feszültségeket tetézi az EU erodálódása, ami azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerek csak bizonyos ideális körülmények között tudnak eredményesen és hatékonyan működni. Mihelyt nyomáspróba alá helyezik az Uniót, látható, hogy amiket kedvező körülmények között megterveztek, azok válsághelyzetekben nem működnek. De ez nem jelenti, hogy mindez szétesést eredményez, és újabb kiválókat indít el azon az úton, amin most a britek haladnak. Ezek a tartós válságtünetek okot jelentenek az egész Unió célrendszerének, működtetésének alapos átgondolására, -tervezésére.

Azt mondanám, még várjunk a széteséssel, most még jöhet egy ésszerű megújítási, egyszerűsítési, kijózanodási időszak. De ha ezek a válságtünetek hosszú távon is azt jelzik, hogy a tagállamok nem tudnak egységesen eredményes politikát kialakítani, inkább egymással ütköznek, akkor ez valóban olyan mély megosztottságot is eredményezhet, hogy eljuthatunk a politikai bénultság ama állapotába, ami az EU szétesését is okozhatja. Tehát ezt sem lehet kizárni, de nem eszik olyan forrón a kását, még győzhetnek az értelem és a józanság hangjai, még nem jutottunk olyan zsákutcába, hogy ne lehetne megújítani a rendszert.

– Miként befolyásolják a jelenlegi politikai fejlemények az európai elszakadási és autonomista törekvések sorsát? Más szemmel nézi-e ezután Brüsszel és a nemzetközi közvélemény az erdélyi magyar önrendelkezési igényeket, a Székelyföld területi autonómiáját célzó követeléseket?

– Attól tartok, hogy a magyar nemzeti kisebbségek önigazgatási és önrendelkezési törekvései számára ez igazából nem jelent kedvező fordulatot. Még akkor sem, ha a Brexit hatására Skóciában ismét napirendre tűzik az Egyesült Királyságból való kiválás kérdését annak érdekében, hogy bennmaradhassanak az Unióban. Egyébként az Egyesült Királyság alkotmányos rendje és belső szabályzata lehetővé teszi a népszavazást, ha a skótok úgy döntenek. De a kiválásuk esetén fontos kérdés lesz, hogy mennyire fogja megnehezíteni Skócia EU-felvételét Spanyolország, Románia vagy Szlovákia.

Ezek az országok esetleg egyedi esetnek, a brit kilépés következményének tekinthetik a skót kiválást, amire azt mondhatják, hogy az ő alkotmányuk alapján erre nincs lehetőség, mert mindez a tagállamok belső ügye. Hogy ne bátorítsák például a katalánok kiszakadását, a spanyolok nyilvánvalóan ellenállnak majd annak, hogy általános mintának tekintsék a skótok esetét. Tehát a kettőt – Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, illetve az esetleges skót kiválást az Egyesült Királyságból – biztosan elkülönülő kérdésként fogják kezelni, hogy véletlenül se adjon bátorítást, lehetőséget másoknak arra, hogy követendő példának tekintsék az elszakadást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Europol: egyre erősebbé válik a nemzetközi drogkereskedelem hatása az európai társadalmak életére

Az európai kábítószerpiac becsült kiskereskedelmi értéke legalább 31 milliárd euró volt a 2021-es adatok alapján.

Europol: egyre erősebbé válik a nemzetközi drogkereskedelem hatása az európai társadalmak életére
2024. március 07., csütörtök

Ukrajna londoni nagykövete lesz az ukrán fegyveres erők menesztett főparancsnoka

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jóváhagyta Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán fegyveres erők nemrégiben leváltott főparancsnokának jelölését az ország londoni nagyköveti posztjára – közölte csütörtökön az ukrán külügyminisztérium.

Ukrajna londoni nagykövete lesz az ukrán fegyveres erők menesztett főparancsnoka
2024. március 07., csütörtök

Nincs meglepetés: ismét Ursula von der Leyent jelölte az EPP az Európai Bizottság élére a bukaresti kongresszuson

Az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, Ursula von der Leyent jelölték csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán a jobbközép erőket tömörítő pártcsalád színeiben az uniós végrehajtó testület élére.

Nincs meglepetés: ismét Ursula von der Leyent jelölte az EPP az Európai Bizottság élére a bukaresti kongresszuson
2024. március 07., csütörtök

A teljes körű román schengeni csatlakozásról tárgyalt Iohannis és Nehammer, Ausztria hajthatatlan

Karl Nehammer osztrák kancellárt fogadta csütörtökön Klaus Iohannis román államfő, a megbeszélések egyik fő témája Románia teljes körű csatlakozása volt a schengeni övezethez.

A teljes körű román schengeni csatlakozásról tárgyalt Iohannis és Nehammer, Ausztria hajthatatlan
2024. március 07., csütörtök

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban a pekingi diplomácia vezetője szerint

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban a pekingi diplomácia vezetője szerint
2024. március 07., csütörtök

Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgárok számára is, de egyelőre csak kísérleti jelleggel

Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, „kísérleti jelleggel” – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön.

Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgárok számára is, de egyelőre csak kísérleti jelleggel
2024. március 07., csütörtök

Nem Zelenszkij volt az odesszai rakétatámadás célpontja – Idén ellentámadásra készül Ukrajna a fronton

Nem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdai odesszai látogatása volt az oka annak, hogy Oroszország ugyanazon a napon rakétatámadást indított a város ellen.

Nem Zelenszkij volt az odesszai rakétatámadás célpontja – Idén ellentámadásra készül Ukrajna a fronton
2024. március 07., csütörtök

Először követelt halálos áldozatokat a jemeni húszi lázadók külföldi hajók elleni támadása

A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész meghalt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni.

Először követelt halálos áldozatokat a jemeni húszi lázadók külföldi hajók elleni támadása
2024. március 06., szerda

Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok

Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette.

Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok
2024. március 06., szerda

Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot terroristának minősítették Oroszországban

Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.

Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot terroristának minősítették Oroszországban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM