Elutasították az olaszok a reformokat, Renzi kormányfő lemond

Elutasították az olaszok a reformokat, Renzi kormányfő lemond

Nagy többséggel elutasították az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson, a kudarc nyomán Matteo Renzi hétfő éjjel bejelentette lemondását.

MTI

2016. december 05., 08:142016. december 05., 08:14

2016. december 05., 12:232016. december 05., 12:23

A hajnalban ismertetett nem hivatalos végeredmények szerint 59,95 százalék, 19 019 197 ember voksolt a bürokráciacsökkentő intézkedések ellen, míg 40,05 százalék, 12 706 340 mellette. A külföldön élő és szavazásra jogosult mintegy négymillió olasz szavazatait még számolták hajnalban. Körükben 27,25 százalék volt a részvételi arány, és a rendelkezésre álló legfrissebb, hajnali 4-kor ismertetett adatok szerint a többségük – 65 százalék – támogatta a Renzi-kormány bürokráciacsökkentő javaslatait, 35 százalékuk szavazott ellene.

A második világháború utáni talán legjelentősebb alkotmányreform keretében a kormány többek közt csökkenteni akarta a szenátus létszámát és hatáskörét. A referendum azonban sokak szerint valójában Renzi eddigi kormányzati tevékenységének megítéléséről szólt. A kezdeményezés bírálói szerint a reformok demokráciaellenesek lettek volna, míg támogatói azt mondták, hogy elősegítette volna a hatékonyabb kormányzást.

A referendumon elszenvedett vereség nyomán Matteo Renzi az éjjel közölte, hogy távozik tisztségéből, és már hétfőn benyújtja lemondását Sergio Mattarella államfőnek. A Demokrata Párt (PD) politikusa teljes felelősséget vállalt a súlyos mértékű vereségért. „Én vesztettem, nem ti\" – üzente szavazóinak, hozzátéve, hogy senki sem ragaszkodhat a helyéhez. Hangoztatta, hogy a reformok által csökkent volna a bürokrácia mértéke és Olaszország versenyképesebb lett volna. „A kormányom munkája ma véget ért\" – jelentette ki. Az elkövetkező időszak legnagyobb feladatai közé sorolta az országot idén ért földrengések utáni helyreállítást és a gazdaság megerősítését.

Az ellenzéki pártok előre hozott választásokat sürgettek az eredmények ismeretében. A reformterveket elutasító euroszkeptikus 5 Csillag (M5S) mozgalom vezetője, Beppe Grillo szorgalmazta, hogy a lehető leghamarabb válasszanak új parlamentet. Vito Crimi, az M5S szenátora azt mondta, hogy „sürgősen választásokra van szükség\". Ő és más pártok képviselői is azt hangoztatták, hogy nem kell átmeneti kormányt kinevezni, hogy áttekintse a választási szabályokat, ahogy ezt sokan sugalmazzák.

A történteket követően az államfőnek határoznia kell arról, hogy milyen további lépéseket tegyen. Várhatóan megpróbál kinevezni egy kormányt, amelynek többek között az lenne a mandátuma, hogy áttekintse a választási törvényeket. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mert a Renzi által is sürgetett alkotmányreformok hiányában Olaszországban mások lesznek a választás szabályai a parlament alsóházára és a felsőházra vonatkozóan.

Renzi lemondásának fényében folynak a találgatások arról, hogy ki lehet a következő kormányfő. Egyes vélekedések szerint szóba jöhet Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter, valamint Pietro Grasso, a szenátus elnöke. Az is megtörténhet, az államfő felkéri Renzit, hogy legalább az év végéig maradjon tisztségében, hogy szavatolják a 2017 költségvetés elfogadását a törvényhozásban.
A népszavazáson hozzávetőleg 51 millióan szavazhattak, a részvétel összességében 70 százalék körüli volt, érvényességi küszöböt nem szabtak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után
2024. április 15., hétfő

Elemzők: Irán segített létrehozni az USA–arab–izraeli koalíciót – Az eszkaláció súlyos, döntő lesz a válaszcsapás mértéke

Elemzők szerint Irán Izrael elleni támadása a konfliktus eszkalálódásához vezethet, de sok múlik azon, hogyan reagál a zsidó állam, illetve a nemzetközi szereplők.

Elemzők: Irán segített létrehozni az USA–arab–izraeli koalíciót – Az eszkaláció súlyos, döntő lesz a válaszcsapás mértéke
2024. április 15., hétfő

Szimbolikus sikert akarnak elérni az oroszok május kilencedikéig

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint az orosz erők a szimbolikus jelentőséggel bíró május 9-ig el akarják foglalni Csasziv Jar városát – közölte vasárnap Olekszandr Szirszkij az ukrán hadsereg parancsnoka Telegram-oldalán.

Szimbolikus sikert akarnak elérni az oroszok május kilencedikéig
2024. április 15., hétfő

Izrael készül az Irán elleni válaszcsapásra, de nem akar háborút

Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról – mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette.

Izrael készül az Irán elleni válaszcsapásra, de nem akar háborút
2024. április 14., vasárnap

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra.

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra
2024. április 14., vasárnap

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai

Hatalmas nemzetközi reakciót váltott ki a szombat éjszakai, iráni légitámadás Izrael ellen. A megszólaló politikusok kivétel nélkül a konfliktus eszkalációjától tartanak, és megfontolt lépésekre kérik a konfliktusban álló feleket.

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai
2024. április 14., vasárnap

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon.

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint