Ellenzi az MSZP és a DK az alkotmánymódosítást

Ellenzi az MSZP és a DK az alkotmánymódosítást

A Jobbik támogatja, az MSZP és a DK ellenzi a magyar kormány alkotmánymódosító javaslatát.

Hírösszefoglaló

2016. október 05., 17:432016. október 05., 17:43

2016. október 05., 19:442016. október 05., 19:44

Az MSZP szerint nem legitim az alaptörvény megváltoztatása, Orbán Viktor és a Fidesz egy érvénytelen népszavazás alapján nem hozhat olyan döntést, amely csaknem 10 millió ember jövőjét befolyásolja. Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője közleményében azt írta, az alaptörvény módosításához sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem kapta meg a választók többségének felhatalmazását, mivel 5 millió ember úgy döntött, hogy nem vesz részt a Fidesz által rendezett népszavazáson. A frakcióvezető közleményében úgy fogalmazott: a diktátorok útjára lép Orbán Viktor és a Fidesz, ha kizárólag a szavazáson résztvevő kisebbség álláspontját veszi figyelembe.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyarország biztonsága érdekében kész támogatni egy, a saját javaslatával megegyező tartalmú alaptörvény-módosítást. Értékelése szerint a kormányfő a Jobbik korábbi javaslatát indítványozza. Jelezte továbbá, hogy részt vesznek a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen. Gál József, az LMP szóvivője sajtótájékoztatón közölte: a kötelező betelepítési kvóták ellen tartott népszavazás és a miniszterelnök által bejelentett alkotmánymódosítás sem oldja meg a migrációval összefüggő problémákat. Jelezte: konkrét módosítási javaslatról csak a teljes szöveg ismeretében dönthetnek. A Demokratikus Koalíció szerint szembemegy a népakarattal az, aki részt vesz az alaptörvény módosításában.

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke úgy látja, az érvénytelen és eredménytelen népszavazás üzenete egyértelmű: a magyarok nem adtak Orbánnak felhatalmazást semmiféle jogalkotásra. Molnár Csaba jelezte, ha az alaptörvény-módosítás veszélybe sodorja Magyarország uniós tagságát, „akkor utcára hívjuk a demokratákat, így helyezve nyomást a nemzeti érdekeket eláruló kormányra.”

Orbán Viktor kormányfő kedden közölte: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy „a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott törvényes határozat alapján lehet betelepíteni”. Tilos a csoportos betelepítés – rögzítenék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai

Hatalmas nemzetközi reakciót váltott ki a szombat éjszakai, iráni légitámadás Izrael ellen. A megszólaló politikusok kivétel nélkül a konfliktus eszkalációjától tartanak, és megfontolt lépésekre kérik a konfliktusban álló feleket.

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai
2024. április 14., vasárnap

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon.

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint
2024. április 14., vasárnap

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője szerint a Nyugat a legrosszabb forgatókönyvekre készül, miután a diplomáciai lehetőségek kimerültek.

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint
2024. április 14., vasárnap

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság. A magyar és a román hivatalosságok is szolidaritásukat fejezték ki Izrael mellett.

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után
2024. április 14., vasárnap

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát – jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat
2024. április 13., szombat

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam
2024. április 13., szombat

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt