Újabb Szamos-híd épül Szatmáron
- 2010. július 29.
- Erdélyi hírek
- Címke: Szatmárnémeti, Szamos-híd, építkezés,
- Betűméret: A- / A+
Az utóbbi időben megnövekedett teher- és személyforgalom indokolttá tette, hogy Szatmárnémetiben a Szamos folyó fölé, a meglévő kettő mellé egy újabb átkelőt építsenek. A pályázatra kiírt tervezést a bukaresti Iptana Kft. nyerte meg, így a város képviselő-testülete mai tanácsülésén dönt a hídépítéshez szükséges városrendezési terv (PUZ) jóváhagyásáról.
A Zilah, illetve Kolozsvár irányából érkező és Nagybánya felé haladó forgalom alól a közeljövőben egy új Szamos-híd mentesíti majd Szatmárnémeti belvárosát. A tervezett átjáró a városi termálstrand közelében szelné át a folyót, és a Batizi útra vezetne, megépítését pedig, ha más lehetőség nem lesz, akár banki kölcsönből is hajlandó vállalni a városvezetés. Az igen látványosra ígérkező híd az előzetes becslések alapján 12 millió euróba kerülne, és hozzá többsávos felvezető utat is építenének.
Ilyés Gyula polgármester szerint egyelőre a városrendezési tervet tárgyalják, ezt követi majd a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, csak ezután jöhet szóba a tulajdonképpeni építkezés, és ekkor kell majd az anyagi fedezetről is gondolkodnia a városnak. Azt egyelőre nem tudni, mikorra készül el az átjáró, az azonban biztos, hogy 300–400 méter hosszú lesz, négy sávon közlekedhetnek majd a járművek, és a két oldalán háromméteres járda fog a gyalogosforgalom, egyméteres pedig a kerékpárosok rendelkezésére állni, növelve ezzel a városban kialakított kerékpársávok számát. A híd lábainál körforgalmat terveznek kialakítani, a beruházás összesen 4 hektáros területet érint, az átjáróhoz tartozó útszakaszokkal pedig megközelítőleg egy kilométeres új aszfaltozott szakasz lesz a városban.
A tervezett átjáró hiánypótló szerepű, hiszen a forgalmasabb hétköznapok csúcsidőszakaiban sokszor hosszú, tömött sorokban állnak a város egyik részéről a másikba áthaladó autók. Mivel az 1970-es években a város új részekkel bővült, a lakónegyedek lakossága nagyon megszaporodott, ám a munkahelyek és hivatalok többsége a történelmi városrészben maradt, így a mobilitás igen magas arányú. Emellett a meglévő, több évtizedes hidakat sem a mostani, nagyarányú forgalomra tervezték, így azokat folyamatosan kell javítani. A harmadik híd a meglévőket is mentesítené, meghosszabbítva azok élettartamát és teherbírását.
Szerző(k): Végh Balázs
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználó írhat. Válaszd a bejelentkezést vagy regisztrálj!






0.92%
-0.45%






