Döntött a kormány: a kereskedőknek legfeljebb 15 napon belül kötelező módon vissza kell cserélniük, illetve meg kell javítaniuk az eladott, a jótállási idő alatt meghibásodott terméket a vásárló kérésére – az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet eheti ülésén fogadta el a kabinet.
2016. január 28., 15:332016. január 28., 15:33
2016. január 28., 16:252016. január 28., 16:25
A 2003/449-es számú törvényt módosító rendelet azt is előírja, hogy a jótállási időt annyi nappal kell meghosszabbítani, amennyi ideig el volt romolva a termék. A dokumentum szerint a visszaváltási vagy javítási periódusról az eladó és a vásárló írásban egyezik meg a termék típusától függően, de az időintervallum nem lépheti túl a megadott tizenöt napot. A határidőt attól kezdve számolják, amikor a fogyasztó jelzi, hogy nem elégedett az árucikkel, illetve átadja azt a kereskedőnek.
Ugyanakkor amennyiben egy meghibásodott tartós használati cikket a kereskedő újra cserél, a garanciát is meg kell újítani. A jogszabály-módosító rendelet a jótállással kapcsolatban azt is pontosítja, hogy az eladónak vagy gyártónak kötelessége pluszköltségek nélkül megjavítani vagy kicserélni a terméket, illetve visszaadni annak árát, amennyiben az áru nem tesz eleget a termékleírásban vagy hirdetésben feltüntetett feltételeknek. A garanciát igazoló dokumentumnak tartalmaznia kell a termék pontos leírását, a karbantartásával kapcsolatos tudnivalókat, átlagosa használati idejét, valamint a kereskedő elérhetőségeit.
Marius Dunca, az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) volt elnöke ezzel kapcsolatban még tavaly úgy nyilatkozott az Economica.net-nek: szerinte ez egy kiváló kezdeményezés, amely növelni fogja a kereskedők felelősségvállalását, valamint a vásárlók bizalmát. A gazdasági minisztérium ugyanakkor a rendelettervezet indoklásában úgy fogalmaz: a fogyasztóvédelemhez érkezett panaszok nyomán az a tapasztalat, hogy a jelenleg hatályban lévő törvény egyes előírásait sem a gazdasági szereplők, sem a fogyasztók „nem értik pontosan”. A rendelet a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után 30 nappal lép hatályba.
Jelentősen nőtt tavaly az autószerelő műhelyekben alkalmazott munkadíj – derül ki a biztosítótársaságok szövetsége (BAAR) által készített elemzésből.
Román állami támogatásból egészíti ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdáknak nyújtott uniós dotációt. A kormányfő által a napokban aláírt jogszabályok értelmében a romániai gazdák mintegy 400 millió euró többlettámogatásra jogosultak.
Az idei év első három hónapjában 323 tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 34,5 százalékkal (82 800 toe) többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adataiból.
Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében – jelentette ki Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek „indokolatlan” drágulása miatt.
Az RCS & RDS elektronikus hírközlési szolgáltató május 15-i hatállyal Digi Romániára változtatta nevét.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 4,7 százalékról 4,9 százalékra módosította az idei évre szóló inflációs előrejelzését, 2025 végére 3,5 százalékos pénzromlást vár a jegybank – jelentette be szerdán Mugur Isărescu, a központi pénzintézet elnöke.
A vártnál kisebb az érdeklődés a magánszemélyek számára meghirdetett, környezetkímélő autók vásárlását támogató Roncsautó Plusz program iránt, így a fel nem használt összegeket a jogi személyeknek meghirdetett programhoz fogják átcsoportosítani.
Az idei év első három hónapjában meghirdetett több mint 110 000 állásból összesen 37 000 hirdetésben tüntették fel a várható fizetést is – derül ki az eJobs.ro munkaerő-toborzó platform szerdán közzétett elemzéséből.
Románia szarvasmarha-, sertés-, valamint juh- és kecskeállománya is csökkent 2023-ban az előző évhez képest, míg a baromfiállomány 0,7 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
A kolozsvári metróterv halmozta fel a legnagyobb késést az uniós finanszírozású országos helyreállítási terv (PNRR) romániai projektjei közül – jelentette ki az európai beruházásokért felelős miniszter.
szóljon hozzá!