Szerdán lép hatályba a kérdéseket felvető cigistop

Szerdán lép hatályba a kérdéseket felvető cigistop

Fotó: UFF

Szerdán lép hatályba Romániában a dohányzást korlátozó törvény, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni.

Hírösszefoglaló

2016. március 14., 15:092016. március 14., 15:09

A jogszabály értelmében tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is – emlékeztet az MTI.

A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig büntethetők, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 5 vagy akár 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, a harmadik kihágásnál pedig már 15 ezer lejes büntetés és a vendéglátóhely bezárása következik.

Az értelmezési bizonytalanságok abból adódnak, hogy a jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre\" kiterjeszti a dohányzás tilalmát. Így azt sem tudni például, hogy a Romániában roppant elterjedt, nyitott légterű, ám napernyőkkel fedett kerthelyiségekben szabad lesz-e dohányozni.

A kormány végrehajtási szabályokat készül elfogadni a törvényhez – írja az MTI. A március elején megjelent tervezet szerint a törvény betartását a rendőrök fogják ellenőrizni a vendéglátóiparban és bármely más munkahelyen. Ők nemcsak tettenérés esetén, árulkodó csikkek vagy dohányfüst miatt bírságolhatnak, hanem elkérhetik a biztonsági kamerák felvételeit is. A zárt közterületeken dohányzást tiltó táblákat kell kihelyezni, és látható helyen fel kell tüntetni azt a telefonszámot is, amelyen az esetleges szabálysértést lehet bejelenteni.

Romániában a felnőtt lakosság 27 százaléka vallja magát dohányosnak. A dohányipari cégek nem közöltek becsléseket arról, hogy mekkora veszteséggel számolnak a dohányzást korlátozó rendelkezés miatt, de az elemzők többsége arra számít, hogy a kiesést termékeik drágításával próbálják majd ellensúlyozni.

A törvény életbe lépésének a költségvetésre is kihatása lehet, mivel a dohányipar a második legjelentősebb befizető az olajipar után. A dohánytermékekre kivetett különböző adónemekből 2014-ben mintegy 2,7 milliárd euró folyt be a büdzsébe. Ez a román GDP 1,75 százalékát, és a költségvetési bevételek 12,5 százalékát teszi ki. Egy 20 szálas doboz cigaretta esetében négy szál árán a gyártók és forgalmazók osztoznak, a többi 16 ellenértéke pedig az államkasszába folyik különböző adónemek formájában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány