Nem tetszenek a kormánynak a béremelések

Nem tetszenek a kormánynak a béremelések

Az alkotmánybíróságtól vár jogorvoslatot a kormány a honatyák által elfogadott veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi pótlék ügyében.

Hírösszefoglaló

2016. július 11., 17:192016. július 11., 17:19

2016. július 11., 18:252016. július 11., 18:25

Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a kormány hétfőn az ötvenszázalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a parlament. A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi\" pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosítása révén. A kihirdetésre váró jogszabály a pótlékot beépítené az alapbérbe, így minden további juttatás alapját másfélszeresére növelné.

Diszkriminációt kiáltanak

A kormány szerint az intézkedés azért sérti az alkotmányt, mert hátrányos megkülönböztetést jelent más közalkalmazottakkal szemben, és a törvényhozók anélkül rendelkeztek a költségvetési kiadások növeléséről, hogy meghatározták volna annak forrását. A kabinet becslése szerint az intézkedés évi 3,4 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre, és a tervezett 2,95 százalékos GDP-arányos hiány túllépését eredményezné, megsértve a Maastrichti Szerződést.

Megvétózták az ügyeleti pénzt is

Nem ez ugyanakkor az egyetlen olyan jogszabály, amellyel a választók kegyeit keresik a honatyák, ám a kormány határozottan ellenzi. A Cioloș-kabinet a kórházi ügyeletek vállalására ösztönző – szintén fedezet nélkül – előirányzott, két minimálbérig terjedő extra juttatás ügyében is alkotmánybírósághoz fordult hétfőn. Egy hasonló jogvitában az alkotmánybíróság korábban a Cioloș-kabinetnek adott igazat, amikor megsemmisítette a volt önkormányzati vezetőknek megszavazott extra nyugdíjat. A parlament azonban kisebb módosításokkal ismét elfogadta az illető törvénytervezetet, amely ellen a kormány ismét alkotmányossági óvást nyújtott be a taláros testülethez. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program