Nem adják fel: ideiglenesen nevet válthat az Igazi Csíki Sör

Nem adják fel: ideiglenesen nevet válthat az Igazi Csíki Sör

Fotó: Veres Nándor

A termelést és az értékesítést egyaránt leállították az egyebek mellett Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni üzemben – közölte kedd esti Facebook-bejegyzésében a cég.

Krónika

2017. február 01., 15:542017. február 01., 15:54

2017. február 01., 16:042017. február 01., 16:04

„A 2017. január 27-én hozott román bírósági ítélet értelmében, a Heineken kérésére azonnali hatállyal be kell szüntetnünk az értékesítését, reklámozást, forgalmazását és kínálását minden olyan termékünknek, amely tartalmazza a Csíki Sör, vagy a Csíki elnevezést. Ez a termékeink körülbelül 90 százalékát érinti (Igazi Csíki, Csíki Barna, Igazi Csíki Mézes). Ugyanakkor megtiltja ezeknek a termékeknek raktározását is” – mutattak rá, hozzátéve, hogy bár a tiltás Magyarország területére nem vonatkozik, ellehetetleníti az exportot is.

Mint ismeretes, a sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy eltulajdonították szellemi tulajdonát, a marosvásárhelyi táblabíróság pedig elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és a cég alapítója, Lénárd András fellebbezését, így érvényben maradt a 2015 júliusában hozott ítélet.

Nem adják fel

Az Igazi Csíki Sör gyártója ugyanakkor a friss közleményben arra is kitért, harminc napjuk van, hogy visszahívjanak a piacról minden tárgyat, amin megjelenik a fenti kifejezések valamelyike, beleértve az összes rekeszt, ernyőt, sátrat, hűtőszekrényt, ellenkező esetben ezeket bezúzzák.
Megköszönve mindenkinek „a sok támogatást és szeretetet”, bejelentették egyúttal, hogy a román bírósági döntést megtámadják az Európai Bíróságon. De – mint hangsúlyozzák – addig sem áll le az élet a csíkszentsimoni gyárban, keresik a módját annak, hogy termékeik továbbra is eljussanak a fogyasztókhoz. „A külső ideiglenesen megváltozhat, de az íz, a minőség és az életérzés soha” – szögezte le a közlemény.

A Heineken Hungária mossa a kezét

Eközben szintén kedd este mérlegelésre kérte a Heineken elleni bojkotthoz csatlakozókat a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa, miután Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője a cégcsoport termékeivel szembeni bojkottra szólította az embereket a védjegyvita miatt. Patakiné Varga Emília, az üzemi tanács elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a bojkottot kiváltó esemény teljesen független a magyarországi vállalattól, annak mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól.

Mint arról beszámoltunk, Magyar Zoltán keddi budapesti sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki jogerős döntését, amellyel betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását. A politikus értékelése szerint a bojkottal nyomást lehet helyezni a multinacionális cégre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD
2024. április 03., szerda

Újabb rekordot döntött az arany árfolyama, de a főbb devizákhoz mérten erősödött a lej

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 336,9552 lejt ért, miután hétfőn 336,2958 lej volt az ára. Ezzel a nemesfém ára 65,94 banival drágult, és újabb rekordot döntött.

Újabb rekordot döntött az arany árfolyama, de a főbb devizákhoz mérten erősödött a lej
2024. április 03., szerda

Jól jön a bajban a lakásbiztosítás: több mint 169 millió lej kártérítést fizettek tavaly a biztosítók

Több mint 169 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly a biztosítótársaságok különféle lakáskárok miatt, 63 százalékkal nagyobb összeget, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).

Jól jön a bajban a lakásbiztosítás: több mint 169 millió lej kártérítést fizettek tavaly a biztosítók
2024. április 03., szerda

Tajvani chipgyártó cég nyit üzemet Nagyváradon

Nagyváradon nyit üzemet az Etron Technology tajvani chipgyártó vállalat – közölte szerdán a CTP kereskedelmi ingatlanfejlesztő cég.

Tajvani chipgyártó cég nyit üzemet Nagyváradon
2024. április 03., szerda

Egy hajszálnyival nőtt a személyszállító vonatok sebessége, a tehervonatok viszont egyre lassabban közlekednek

A múlt évben a vasúti személyszállításban 5,4 százalékkal nőtt az utasok és 6,1 százalékkal az utaskilométerek száma 2022-höz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet szerdán közzétett adataiból.

Egy hajszálnyival nőtt a személyszállító vonatok sebessége, a tehervonatok viszont egyre lassabban közlekednek