Leghamarabb két év múlva lesz sztráda Maros megyében

Leghamarabb két év múlva lesz sztráda Maros megyében

Legjobb esetben is csak 2017-ben autózhatunk az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti szakaszán – vallja a majdani építő, akit azt követően faggattunk, hogy az Országos Közútkezelő és Autópálya-társaság (CNADNR) kihirdette a kivitelezési versenytárgyalás eredményeit, s jelezte, már tavasszal elkezdődhetnek a tervezési és építési munkálatok.

Szucher Ervin

2015. január 28., 20:272015. január 28., 20:27

A liciten alulmaradt cégeknek az eredmények közlésétől számítva tíz nap áll rendelkezésükre óvást benyújtani. „Amennyiben nem lesznek óvások, az útügyi vállalat még az év első felében aláírhatja a megbízási szerződést a konzorciumokkal” – nyilatkozta Ioan Rus közlekedési miniszter. A hatóság öt részre osztotta fel a mintegy 56 kilométeres pályaszakaszt. A feladatfüzet szerint a nyertesnek 16 hónap alatt kell végeznie.

Gyakorlatilag azonban már most borítékolható, hogy 2016 nyarán semmiként nem adják át a forgalomnak az A3-as számú sztráda Maros megyei szakaszát. Ennek magyarázatát a Radnót és Marosugra közti 3,6 kilométeres szakasz majdani építője, a Geiger Transilvania Kft. ügyvezető igazgatója szolgálta.

„A tervezésre szánt négy hónapos idő akkortól kezdődik, amikor az országos útügy kiállítja a kezdési parancsot. Erre legjobb esetben április végén, május elején kerülhet sor. A terv leadására négy hónap áll a cég rendelkezésére. Utána elkezdődik az építkezési engedélyek beszerzési folyamata, ami szintén jó pár hónapig vagy akár egy fél évig elhúzódhat. A kivitelezésre szánt tizenkét hónapot pedig attól a pillanattól számítják, amikor, immár az összes jóváhagyás birtokában, a CNADNR kiállítja a munkálatokra szóló parancsot” – számolt be a kötelező lépésekről lapunknak Csongvay Attila, a Geiger ügyvezető igazgatója.

Ilyen feltételek mellett a szakember szerint az első kapavágás legjobb esetben 2016 tavaszán kezdődhet el. „Ha egy csoda folytán 2017 nyarától már használható lesz ez az 56 kilométernyi pályaszakasz, naponta betérhetünk a templomba, és pénzt dobhatunk Szent Péter perselyébe!” – érzékeltette az építkezés homályos jövőjét Bereczki Ferenc, a Strabag romániai vállalatának vezetője.

A szakember lapunknak elmondta, téves az az útügy által terjesztett információ, miszerint a tervezésre a cégek mindössze négy hónapot kaptak volna, a kivitelezésre meg egy évet.

„A tervezés hat hónap, a kivitelezés tizenhat. Ez is jó esetben. Mert ahhoz, hogy minden a lehető legjobban menjen, a tervezőcsapatnak egy tanulmányt is végeznie kell, számos talajfúrással” – szögezte le, hozzátéve, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tender vesztesei ritkán nyugodnak bele az eredménybe, és általában élnek az óvási lehetőséggel. Ez pedig további két-három vagy akár hat hónappal is kitolhatja az eredeti határidőt.

Egyébként a Strabag közösen a Straco Gruppal a második és az ötödik szakaszt építheti, a Geiger Transilvania és Wilhelm Geiger GmbH az elsőt, a Straco, a Specialist Consulting és a Total Road társulása a harmadikat, míg a Lemacons, a Vega 93 és az Arcada Company a negyedik etapon dolgozhat. A munkálatok összértéke eléri az 1,2 milliárd lejt. A cégeknek négyéves jótállást kell vállalniuk. Valamennyi cég már komoly tapasztalattal rendelkezik az útépítést illetően.

A Geiger Transilvania például a dél-erdélyi sztráda Nagyszebent elkerülő szakaszán dolgozott legutóbb. Az osztrák Strabag a Beszterce–Szászrégen-, illetve Segesvár–Medgyes-országutak korszerűsítési munkálatain dolgozott a közelmúltban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány