Regadó: ismét elmarasztalta Romániát az uniós bíróság

Regadó: ismét elmarasztalta Romániát az uniós bíróság

Ellentmond az EU elveinek a 2008-ban bevezetett, jogtalanul beszedett regisztrációs adó visszafizetésének módszertana, ugyanis bizonyos feltételek mellett lehetőséget biztosít az állami hatóságoknak, hogy eltekintsenek az összeg törlesztésétől – döntött szerdán az Európai Unió Bírósága. 

Kőrössy Andrea

2014. október 16., 16:192014. október 16., 16:19

A bíróság annak nyomán tárgyalta az ügyet, hogy a nagyszebeni törvényszék egy vitás per eldöntése érdekében az uniós igazságügyi hatósághoz fordult. A törvényszéken egy magánszemély indított pert a Szeben Megyei Közpénzügyi Igazgatóság, valamint a Környezetvédelmi Alap ellen, miután a hatóságok elutasították a regadó visszafizetésére vonatkozó igénylését.

A felperes 2009-ben vásárolta gépkocsiját Németországban, a romániai bejegyzés nyomán pedig 5153 lejt fizetett ki regadóként – mint ismeretes, az illetéket utólag, ugyancsak az uniós elvekkel való ellentmondás miatt jogtalannak ítélték, és az összeg visszafizetését rendelték el.

A nagyszebeni törvényszék 2012-ben hozott ítélete szerint a Környezetvédelmi Alapnak – mint a regadó kedvezményezettjének – vissza kellett fizetnie az illetéket a felperesnek, ugyanabban az ítéletben azonban az igazságügyi hatóság a megyei közpénzügyi igazgatóság javára is döntött, amely korábban begyűjtötte az összeget.

A magánszemély a gyulafehérvári táblabíróságon fellebbezett, amely az ügy újbóli tárgyalását rendelte el, indoklása szerint ugyanis az EU-s iránylevek nyomán az ügy az adónak mind a kedvezményezettjét, mind a beszedőjét ugyanolyan mértékben érinti.

A regadó visszafizetésének módszertanát a 2013/9-es számú sürgősségi rendelet módosította, amellyel egyúttal a környezetvédelmi bélyegilletéket is bevezették – ez gyakorlatilag megfelel a regisztrációs adónak. A rendelet módosításai szerint a már lerótt regadót abban az esetben kötelesek visszafizetni a hatóságok, ha annak értéke magasabb a környezetvédelmi bélyegilletéknél, az érintettek ugyanakkor csak a két összeg különbözetét kapják vissza.

A nagyszebeni törvényszék által tárgyalt ügyben a magánszemélynek 8126 lejes bélyegilletéket kellett kifizetnie, így szerintük az érintett az új rendelet szerint nem jogosult a regadó visszaszerzésére.

Ilyen körülmények között a törvényszék felfüggesztette a tárgyalást, és az Európai Unió Bíróságához fordult, amely megállapította: a 2013-as rendeletben részletezett módszertan – a 2008-ashoz hasonlóan – ellentmond az EU elveinek, hiszen korlátozza, adott esetben pedig ki is iktatja a regisztrációs adó visszafizetésének kötelezettségét.

A bíróság arra is rámutatott, hogy a rendszer felmenti az állami hatóságokat az alól, hogy visszafizessék a regadó befizetése és ennek visszaadása között eltelt időben felhalmozódott kamatot.

Mint ismeretes, az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága 2011-ben mondta ki: Románia uniós jogot sért a 2008-ban bevezetett regisztrációs adóval, mert hátráltatja, hogy az állampolgárok használtautót vásároljanak más európai uniós tagállamokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is