Felfüggesztették a 35 ezer eurós gyed folyósítását

Felfüggesztették a 35 ezer eurós gyed folyósítását

Fotó: Pál Árpád

Egy munkaügyi minisztériumi ellenőrzés miatt felfüggesztették kedden a legnagyobb összegű romániai gyermekgondozási díj (gyed) folyósítását: egy Szeben megyei cégtulajdonos 160 ezer lej (több mint 35 ezer euró) gyedet kapott júliusban, miután a parlament eltörölte az addig létező plafonértéket. A férfi beleegyezett egyébként a juttatás folyósításának felfüggesztésébe a kérdés rendezéséig.

Bálint Eszter

2016. szeptember 06., 19:082016. szeptember 06., 19:08

2016. szeptember 06., 20:052016. szeptember 06., 20:05


Óriási összegek, tetemes kiadások

A munkaügyi minisztérium egy nappal korábban hozta nyilvánosságra a módosított gyedtörvény hatásáról szóló jelentését, amiből egyebek mellett arra is fény derült, hogy a júliusi juttatások kifizetése 70 millió lejt vont el a költségvetésből, 20 millió lejjel többet, mint amennyit eredetileg becsültek. Megtudhattuk továbbá, hogy a gyedre jogosult 142 990 fő 0,17 százaléka, vagyis 242 személy kapja a teljes költségvetés egyharmadát, s olyan jogosult is akad, akinek a havi járandósága eléri a 35 ezer eurót.

A már említett Szeben megyei férfiról van szó, aki egyébként a munkaügyi tárca statisztikái szerint a gyermeknevelést megelőzően átlagosan havi 187 158 lejt keresett független tevékenységekből, ezután pedig több mint 70 ezer lej értékben adózott havonta. A legnagyobb gyedek toplistájának második helyén különben egy bukaresti kismamát találunk, akinek 110 786 lejes havi jövedelme után most 94 168 lej jár, a harmadik pedig Konstanca megyei szülő, aki korábban havi 87 874 lejt keresett, most pedig 74 693 lej gyedre jogosult.

A kormány mossa kezeit

Dragoș Pîslaru, a munkaügyi tárca vezetője azt mondja, kötelességének érezte a számadatok nyilvánosságra hozatalát, nem titkolhatta el a valóságot. A minisztérium tájékoztatása szerint közvita várható a témában, mivel „alig egy hónappal a parlament által elfogadott intézkedés alkalmazása után, máris egyensúlyhiány alakult ki a gyed kifizetésére kiutalt költségvetési erőforrások méltányos elosztásában\".

Pîslaru egyébként minden felelősséget a parlamentre hárít. Mint hétfő este a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva határozottan leszögezte, a kormány nem fog plafonértéket megszabni a gyermekgondozási díj esetében, és lefaragások sem lesznek – szerinte a parlamentnek kell változtatnia, amennyiben módosításokra van szükség. „Fel sem merül, hogy ez a kormány lefaragjon a gyedből vagy plafonértéket határozzon meg. A parlament fogadta el a törvényt, így ez az egyetlen intézmény, aminek normális esetben meg kellene vizsgálnia, és látnia kellene a következményeket. Nem adunk ki olyan kormányrendeleteket, amelyek korrigálják a parlamentet. Mi annyit tervezünk tenni, hogy megnézzük, hogyan végezték a becsléseket eredetileg a parlamentben, hogy lássuk, mit kellene tennie a parlamentek\" – jelentette ki a szaktárca vezetője.

„Megbotlottak a számokban\"

Rovana Plumb szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, aki a Ponta-kormány munkaügyi minisztere volt, kedden bírálta Dragoș Pîslaru nyilatkozatait, szerinte ugyanis a kormánynak kötelessége előteremteni a törvény alkalmazásához szükséges anyagi erőforrásokat. „A számok kormánya megbotlik a számokban. A törvényt természetesen a továbbiakban is alkalmazni kell, úgy, ahogy van, plafonérték nélkül. A kormánynak kötelessége előteremteni a törvény alkalmazásához szükséges anyagi erőforrásokat. Azok a szülők, akiknek ilyen nagy jövedelmük volt, ilyen mértékben járultak hozzá az állami költségvetéshez is\" – szögezte le a politikus.

A liberálisok sem módosítanának

Jónak nevezte eközben a jogszabályt Cristina Pocora nemzeti liberális párti (PNL) képviselő is, aki szerint éppen ezért nincs szükség annak módosítására egyetlen „elszigetelt eset miatt\". „Hamis téma került be a közbeszédbe, ami sok friss és leendő szülőt nyugtalanít. A munkaügyi minisztérium ismertetett egy helyzetet: van egy igen nagy értékű gyed. De, ezen túlmenően, a törvény jó, a szülők nyugodjanak meg, ha pedig a miniszter úrnak van valami ötlete, terve, akkor azt jobb, ha nyilvánosan is elmondja, beszéljünk róla. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek támogatják a szaporulatot, nem felzaklatják az embereket\" – szögezte le Cristina Pocora. A politikus szerint ugyanakkor ha nyomás nehezedne a költségvetésre, akkor Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter megoldással rukkolna elő, hiszen „a kormány rendelkezésére áll valamennyi eszköz a jogszabály alkalmazása során felmerülő problémák orvoslására\".

Amint arról lapunkban több ízben is írtunk, július elsejétől lépett hatályba az a törvénymódosítás, ami eltörölte a gyed plafonértékét, így a gyermekgondozást választó szülőnek két éven keresztül jár gyedként a korábbi átlagfizetése 85 százalékának megfelelő összeg. Eddig 143 ezren jelezték, hogy kérik a juttatás értékének újraszámolását, közülük 129 ezren nők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program