Erdélyben olcsóbb a lakbér a havi törlesztőrészletnél

Erdélyben olcsóbb a lakbér a havi törlesztőrészletnél

A Kárpátokon túli nagyvárosokban kevesebbe kerül az Első otthon program keretében felvett kedvezményes hitel után fizetendő törlesztőrészlet, mint az adott ingatlan havi bérleti díja, ezzel szemben az erdélyi megyeszékhelyeken inkább a bérlés tűnik előnyösebbnek – derült ki az Imobiliare.ro ingatlanközvetítő portál, valamint a Banca Românească közös felméréséből. 

Kőrössy Andrea

2014. november 19., 15:322014. november 19., 15:32

A szakértők rámutattak: egyes bukaresti, iaşi-i és ploieşti-i lakónegyedekben a bérleti díj akár 20 százalékkal is meghaladhatja a kamat havi átlagos értékét. A tanulmány készítői a főváros mellett Erdélyben a kolozsvári, a nagyváradi, a brassói, a nagyszebeni és a temesvári lakásárakat vizsgálták.

Dan Grigoriu, a pénzintézet egyik igazgatója rámutatott: az alacsonyabb törlesztőrészlet és a legalább 5 százalékos előleg miatt a legtöbb esetben továbbra is kifizetődőbb ingatlanvásárlásba beruházni az Első otthon program keretében, mint évekig bérelni egy lakást. Hozzátette: az árkülönbség főként az országos szinten legkeresettebb garzonlakások, valamint kétszobás lakrészek esetében jelentős egyes városokban.

A kétféle havidíj közötti eltérés Erdélyen belül Nagyszebenre jellemző. Egy garzonlakás esetében például a bérleti díj havonta átlagosan 150 euró, míg ha ugyanezt az ingatlant megvásároljuk, akkor az 1075 eurós előleg mellett havonta 117 euró kamatot kellene fizetnünk, ez 22 százalékos megtakarítást jelentene.

Ezzel szemben az átlagértékeket figyelembe véve Kolozsváron ugyanúgy jönnénk ki mind a két esetben: a szakértők adatai szerint a havi lakbér és a törlesztőrészlet is 180 euróba kerül, ehhez pedig még hozzáadódik az 1650 eurós banki előleg.

Brassóban és Temesváron egyelőre a bérlés éri meg jobban, a kedvezményes bankkölcsön után felszámított havi részlet ugyanis 2-3 százalékkal magasabb, mint a tulajdonosok által kért bérleti díj.

Nagyobb eltérésekre mutattak rá a szakértők a kétszobás ingatlanok esetében: Kolozsváron a bérleti díj átlagosan 250 euró, míg a banki kamat értéke 267 euró, az előleg pedig legkevesebb 2450 euró, ezek alapján havonta hét százalékkal többet kell fizetni a hitel esetében.

Még nagyobb, 16 százalékos az eltérés Nagyváradon, ahol a 150 eurós lakbérrel szemben havonta 174 eurót kellene fizetnie a banknak lakásvásárlás esetén, az előleg ugyanakkor 1600 lej. Az árkülönbség Brassóban 4, Temesváron 9, míg Nagyszebenben 5 százalékos.

Amennyiben háromszobás lakásra van szükségünk, csak Kolozsváron tudunk megtakarítani egy kevés pénzt vásárlással: az ingatlanok bérlése havonta átlagosan 330 euróba kerül, míg bankkölcsön esetében a 8000 eurós előleg után 327 eurós törlesztőrészletet kellene lerónunk, ez egy százalékos eltérést jelent.

Temesváron az árkülönbség 15 százalékos: a 260 eurós bérleti díjhoz képest 300 euróba kerül a havi banki kamat, míg az előleg 2750 euró. A havi részlet Brassóban 3, Nagyszebenben 9, Nagyváradon pedig 6 százalékkal haladja meg a havi lakbér értékét.

Dan Grigoriu ennek ellenére úgy vélekedett: hosszú távon még akkor is megéri lakásvásárlásba befektetni, ha így a havi kiadások 20 százalékkal emelkednek, hiszen ez néhány tucatnyi euró pluszköltséget jelent meghatározott ideig szemben a bérlés bizonytalanságával.

A felmérés elkészítésekor a szakértők 57 ezer eurós bankkölcsönt vettek alapul, ez a maximális összeg, amennyit a Banca Românească biztosít régi építésű lakások megvásárlására.

Elfogadták az Első autó módszertanát

Elfogadta a kormány a gépkocsivásárlásra kedvezményes hitelt biztosító Első autó program alkalmazási módszertanát, amelyet így már csak az államfőnek kell aláírnia. A tervezethez képest a kabinet egy ponton módosította a dokumentumot: a korábbi 7 évhez képest a végső változat alapján a bankkölcsön futamideje legfeljebb öt év lesz. A módszertan szerint a hitelt felvevő magánszemélyek általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül 50 ezer eurós járművet vásárolhatnak. A hitelszerződés megkötésekor a 35 évesnél nem idősebb ügyfeleknek a vásárolandó autó értékének legalább 5 százalékát kell majd befizetniük előlegként, esetükben pedig a kedvezményes bankkölcsön az összeg legfeljebb 95 százalékát fedezi, a többit önrészből kell megoldaniuk. A 36 éves, illetve ennél idősebb személyek számára ehhez képest a bankkölcsön minimum 10 százalékát számítják fel előlegként, a hitel ugyanakkor a gépkocsi árának legfeljebb 90 százalékát fedezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte