Erdélyben nem befolyásolta az eladásokat a dízelbotrány

Erdélyben nem befolyásolta az eladásokat a dízelbotrány

Bár nemzetközi téren alaposan felkorbácsolta a kedélyeket a Volkswagennél kirobbant, több más gyártóra is átterjedt dízelbotrány, úgy tűnik, az erdélyi és a partiumi piacokra nem gyűrűzött be a válság.

Krónika

2015. október 06., 18:402015. október 06., 18:40

A Krónika márkakereskedéseket, használtautó-árusítókat kérdezett tapasztalataikról, akik egyelőre nem tapasztaltak visszaesést a botrányban érintett márkák iránti kereslet terén.

Marosvásárhelyen például azt tapasztaltuk, hogy nem okozott törést a szoftverbotrány. Kedden a Koronkai úton lévő egyik használt-autó-piacot kerestük fel. A telephelyen rengeteg autó parkolt, köztük igen sok a VW és Škoda is, s az emberek – talán nem véletlenül – ezeket nézegetik. A park felvigyázójától érdeklődtünk: tapasztalt-e forgalomcsökkenést a botrány kirobbanása óta. Elmondta, hogy az ő tapasztalata szerint a forgalom nem csökkent.

„Az emberek természetesen ódzkodnak az Euro 5-ös Volkswagenektől. De a 2008-tól errefelé gyártott autókkal nem vettem észre, hogy érezhetően nagyobb lenne az óvatosság. Aki már vásárolt ilyen hamisított autót, annak a gyárat kell perelnie, de ez nem jellemző az ide jövő kliensekre. Mármint az, hogy itt vásároltak volna buherált szoftverű járművet\" – mondta el a bejárati bódéban szolgálatot teljesítő alkalmazott.

A telephelyen téblábolt néhány láthatóan autókereskedéssel foglalkozó férfi. Megkérdeztük, szerintük rontja-e a piacot a mostani botrányos helyzet. Úgy vélték, semmiképpen nem befolyásolja, vagy legalábbis ők úgy látják, hogy nem befolyásolná a vásárlási kedvet a kialakult helyzet. „Aki autót akar vásárolni, az alaposan utánanéz a sajtóban, hogy milyen típusoktól kell óvakodni\" – hangsúlyozta egyikük. Egy másik szerint viszont halvány jelei mutatkoztak azért a válságnak abban, hogy a vásárlók egy része élénkebben kezdett érdeklődni a nem VW-gyártású márkák iránt.

Várad: a RAR inkább sáros

„Saját véleményem szerint a RAR döntése negatívabban érinti a tevékenységünket, mint a nemzetközi botrány\" – mutatott rá eközben a Krónika érdeklődésére Călin Pop. A nagyváradi D&C márkakereskedés Volkswagen-részlegének vezetője ugyanis rámutatott, hogy bár a német gyártó imázsa valóban csorbult a meghamisított szoftver miatt, de mivel az embereket vásárláskor kevésbé érdekli a károsanyag-kibocsátás, ezért ők eddig még nem veszítettek ügyfeleket a botrány miatt.

Az viszont már problémát okozott, hogy először hibásan jelentették be a törzskönyvkibocsátásokkal kapcsolatos megszorítást, mert valójában csak az új Euro 5-ös szabványnak megfelelő dízelmotorokról van szó. „Ez Romániában nagyjából csak vagy 150 autót jelent. Volkswagent, Škodát, Audit. De még ez sem biztos, mert úgy tudom, hogy ennek a határozatnak nincs megfelelő jogi alapja. Valószínűleg a napokban tisztázódik\" – magyarázta a szakember.

Szerinte az elmúlt napok történéseinek hatását még nem lehet reálisan, számokban felmérni, mert az eladások csökkenése az év ezen időszakában természetes jelenség. „Nyilván a vásárlók most visszafogottabbak, többet kérdeznek, de az, aki hozzánk jön, az céltudatosan érkezik. Mi itt semmilyen látványos hatását nem érzékeltük a botránynak\" – vallja Pop. Hozzátette, aktuális ajánlataik nincsenek összefüggésben a német gyártó megtépázott renoméjával, és azt még nem tudná előjelezni, hogy a jövőben lesznek-e olyan kedvezmények, amelyek az ügyfelek visszacsábítását célozzák. „Ezekről központilag döntenek, és ha lesznek, majd mi is bemutatjuk azokat\" – szögezte le.

Hargita megye: ijesztőbb, mint valójában

Valószínűleg lesznek majd olyanok, akik a német autógyártó dízelbotránya miatt magára a márkára is bizalmatlanul tekintenek majd, de ez nem befolyásolja a használtautó-eladásokat, legalábbis egyelőre – véli Bács Gyula Csongor, az Autogroup Simó Kft. illetékese. Feltételezései szerint az új autót vásárlók körében lehet a botránynak nagyobb hatása. Ő egyelőre semmiféle változást nem tapasztalt, sem a használtautó-import, sem a kereslet terén – mint elmondta, a vásárlók minél jobb, minél megbízhatóbb autót szeretnének a lehető legelőnyösebb áron.

A károsanyag-kibocsátás a legtöbb vásárlót azért érdekli, mert ettől függ a környezetvédelmi adó mértéke, maga a szennyező hatás keveseket foglalkoztat – ecsetelte, hozzáfűzve, ha a vásárlók a zsebükön érzik a következményeket, akkor háborodnak fel. Major Miklós, a Demaco Autócentrum igazgatója is egyetértett azzal, hogy az új autók eladási mutatóit befolyásolhatja a Volkswagen-botrány, amely azonban szerinte ijesztőbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ő a hírek ellenére is vásárolna Volkswagent vagy más német autót – mondta el.

„Még nincs gond, és nem is tartok attól, hogy lesz\" – jelentette ki egy csíkszeredai használtautó-kereskedés telephelyének munkatársa. Az eladásra szánt autók között két modell is – egy Golf, illetve egy Passat – közös-nyomócsöves, kétliteres dízelmotoros. „Ezek a forgalomba be vannak írva, helyi tulajdonosaik a kereskedésen keresztül adnának túl rajtuk. Amint kirobbant ez az ügy, érdeklődtek, hogy mi történik velük, csökken-e az értékük. Megnyugtattuk őket, hogy szó sincs ilyenről. Azóta – ironikus, de épp a Volkswagen körüli felhajtás miatt – több az érdeklődő, sőt már a Golf leendő gazdája is megvan\" – számolt be.

Szentgyörgyön nincs problémás autó

Varga Róbert, a Delcar Škoda márkakereskedés sepsiszentgyörgyi kirendeltségének eladási tanácsadója érdeklődésünkre arról számolt be, hogy nincs készleten a problémás Euro 5-ös motorral rendelkező új Volkswagen gépkocsijuk. Mint hangsúlyozta, jelenleg nem forgalmaznak Euro 5-ös kategóriájú Volkswagen gépkocsit, csak Euro 6-ost, ám ezekkel nincs gond.

Varga Róbert kifejtette, az eladást nem befolyásolta a botrány, nem tapasztalható visszaesés, az emberek továbbra is bizalommal veszik a német autót, pánik sem volt a régi Volkswagen-tulajdonosok körében, nem szembesültek azzal, hogy a korábbi ügyfeleik náluk akarták tisztázni, hogy mi a teendő. Hasonlóképpen vélekedett egy neve elhallgatását kérő használtautó-kereskedő is.

Mint lapunknak kifejtette, a német márka népszerű Háromszéken, sokan hozatnak be használt Volkswagent Németországból, a kereslet a botrány kipattanása után sem csökkent, ők azonban az Euró 6-os motorral rendelkező autókat ajánlják az ügyfeleiknek, mert egyszerűbb és olcsóbb is a beíratása. Egy, a szériaszám alapján valószínűleg problémás Volkswagen gépkocsi tulajdonosa a Krónikának elmondta, még nem kapott semmilyen értesítést, várja, hogy visszahívják az autót, és csalódott, mivel úgy tudja, ha átalakítják egy kevesebb lóerős, és sokkal szennyezőbb gépkocsija lesz, mint amiért ő pénzt adott.

„Nincsenek veszélyben munkahelyek\"

A dízelbotrány egyelőre nem fenyeget munkahelyeket a Volkswagen konszernnél – jelentette ki a társaság üzemi tanácsának elnöke kedden a németországi Wolfsburgban tartott üzemi gyűlésen. Bernd Osterloh elmondta, hogy pillanatnyilag az alkalmazottak és a kölcsönzött munkavállalók állását sem fenyegeti a dízelbotrány, és a társaság vezetése mindent megtesz a munkahelyek megőrzéséért.

Ugyanakkor a Bentley-től a Škodáig 12 márkát összefogó csoport legfőbb márkája, a Volkswagen eredményét biztosan rontja a botrány, és ez a fizetésen felül járó bónuszban is tükröződik majd. A hosszabb távú hatások pedig kiszámíthatatlanok, mert nem látható előre, hogy miként változik a társaság megítélése a vásárlók körében – mondta Bernd Osterloh. A német gyártó világszerte nagyjából 600 ezer embert foglalkoztat, több mint 75 ezret Wolfsburgban.

Felülvizsgálják a beruházásokat

A dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást a német Volkswagen konszernnél, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot – mondta a társaság vezérigazgatója kedden a németországi Wolfsburgban működő központi gyártóbázison soron kívül tartott üzemi gyűlésen. Matthias Müller a több mint 20 ezer dolgozó részvételével tartott gyűlésen a dízelbotrány gyors és kíméletlen feltárását ígérte, és hangsúlyozta, hogy a dízelbotrányban érintett gépkocsik mind biztonságosak és működőképesek. „Ügyfeleink biztonsága egy pillanatig sem volt veszélyben\" – mondta.

Nyolcmillió problémás autó

A Volkswagen szerint nyolcmillió dízelüzemű járműbe telepítették az emissziós értékeket manipuláló szoftvert az Európai Unióban – derült ki abból a levélből, amit a VW a német törvényhozásnak küldött. A Reuters hírügynökség által idézett, október 2-ai keltezésű levél szerint az 1,2-es, 1,6-os és 2,0 literes, EA189 dízelmotorral ellátott autók érintettek. A VW korábbi közleménye szerint világszerte 11 millió kocsi fut manipulált motorral.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is