Globális kihívások a családi vállalkozások előtt

Globális kihívások a családi vállalkozások előtt

A romániai családi vállalkozások háromnegyedének nőtt az üzleti forgalma az elmúlt pénzügyi évben, ám a verseny egyre erősebb, miközben nő az árakra gyakorolt hatás – derül ki a PwC Family Business Survey című felmérésből. Az auditokat készítő és tanácsadó cég által kiadott közleményből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy a romániai vállalkozók sokkal megfontoltabbak, mint globális társaik a jövőt illetően.

Bálint Eszter

2014. október 16., 15:212014. október 16., 15:21

A megkérdezett családi vállalkozók 62 százaléka nyilatkozta azt, hogy az elkövetkező öt évben folyamatos növekedésre számít, miközben 13 százalék gyors és agresszív bővülésre szavaz.

A romániai cégek számára – mint a felmérésből kiderül – a legnagyobb kihívást a megfelelő alkalmazottak megtalálása, az éles verseny, illetve a felerősödött globalizáció jelenti. Éppen ezért a cégvezetők úgy érzik, hogy a családi vállalkozásoknak gyorsabban kell alkalmazkodniuk, az innovációra kell törekedniük, s profi módon kell fellépniük.

Mint a PwC a felméréshez fűzött kommentárban emlékeztet, a családi vállalkozások adják a globális bruttó hazai termék (GDP) 70-90 százalékát, éppen ezért a gazdaság egészségének a barométereként kell rájuk tekintenünk.

A közvélemény-kutatás során egyébként 40 ország – köztük Románia – 2378 cégvezetőjét kérdezték meg, de csak olyan vállalkozásokat vettek górcső alá, amelyek üzleti forgalma meghaladja az 5 millió dollárt. A felmérés április 29. és augusztus 29. között készült. A vizsgálatban szereplő vállalkozások összforgalma meghaladja az 500 milliárd dollárt.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is