Az IMF-fel tárgyalnak – Hamarabb megvalósítanák az árliberalizációt

Az IMF-fel tárgyalnak – Hamarabb megvalósítanák az árliberalizációt

Fotó: Kristó Róbert

A háztartási fogyasztók esetében végrehajtott gázár-liberalizáció határidő előtti megvalósítását fogja javasolni az Országos Energetikai Hatóság (ANRE) a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), mivel az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a földgáz ára a nemzetközi piacokon – jelentette be hétfőn Niculae Havrileţ, az ANRE elnöke egy szakmai konferencián.

Kőrössy Andrea

Bálint Eszter

2016. március 07., 19:512016. március 07., 19:51

2016. március 07., 20:372016. március 07., 20:37

„Mivel a nemzetközi piacokon és a hazai tőzsdén a vártnál kisebb áron adják a földgázt, javasolni fogjuk az intézkedés határidő előtti megvalósítását. Ennek lehetőségéről a valutaalappal és a Világbankkal is egyeztetni fogunk” – mutatott rá Havrileţ.

Nemrég a Krónika is beszámolt arról, hogy a romániai energetikai ágazatban érdekes helyzet alakult ki, a földgáz szabadpiaci ára ugyanis elérte azt a szabályozott értéket, amennyiért a szolgáltatók jelenleg a háztartási fogyasztóknak eladhatják az energiaforrást. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy automatikusan megvalósult a gázár-liberalizáció – jóval a Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodásban, illetve a 2015/488-as számú kormányhatározatban szereplő 2021-es határidő előtt.

Az IMF küldöttsége Reza Baqir vezetésével egyébként március 2. és 15. között Bukarestben tartózkodik: a látogatás során az ország szokásos, éves gazdasági elemzését végzik el. A küldöttség az ország vezetői mellett politikai pártok, szakszervezetek, vállalkozói egyesületek és a bankrendszer képviselőivel is egyeztet. Az éves elemzést egyébként mindegyik EU-s tagországban elvégzik, ennek alapján javasol az IMF a pénzpolitikára és a gazdaságra vonatkozó stratégiákat.

A költségvetési hiány miatt aggódik az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége aggódik amiatt, hogy 2016-ban a román költségvetés hiánya meghaladhatja a 3 százalékot – számolt be hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután alakulata székházában találkozott a washingtoni pénzintézet képviselőivel.

Mint részletezte, makrogazdasági kérdésekben egyeztettek, a szociáldemokraták pedig arról biztosították a valutaalap képviselőit, hogy nincs okuk aggodalomra, nincs, ami a deficit ilyen szintű növekedéséhez vezetne, jövőre pedig, amennyiben a PSD veszi át a kormányrudat, biztosan 3 százalék alatt marad a költségvetés hiánya.

Dragnea ugyanakkor elmondta, tárgyaltak az IMF képviselőivel az úgynevezett hitelcseretörvényről is. „Hasonló aggodalmaink vannak, mint az IMF-nek. Nem szeretnénk, ha sérülne a bankrendszer, ám több mint 400 000 román kényes helyzetben van, hogy ne mondjuk másképp, nem maradhatunk közömbösek” – fogalmazta meg Dragnea.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program