6. Hagyományos pünkösdi Role koncert Ákos szemefényéért
- 2010. május 22. - 2010. május 22.
- Még több Koncert
- Betűméret: A- / A+
Jótékonysági koncert Endes-Ábrahám Ákos kisszeműséggel született gyerek javára.
A Role együttes alkalomhoz illő műsorral készül a pünkösdre, immár hatodik alkalommal. Május 22.-én szombaton este 19:00 órától, a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házába várunk minden zenebarát ünnepelni vágyót. Az koncerten elhangzanak részletek a zenekar különböző népszerű műsoraiból a Pilléből, a Székely Reneszánsz-ból, Az Én Magyarságom-ból, a Kájoni Miséből, az új Ady műsorból és másokból. A dalok többnyire az erdélyi népi hagyományokból, népdalokból, versekből építkeznek modern hangszereléssel kiegészítve azokat. A csodaszép népi és preklasszikus dallamok, a nemes gondolatokban bővelkedő szövegek szervesen illeszkednek a csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatához.
E koncerttel szeretnénk felhívni a figyelmet egy kisfiúra, akiről következzék néhány szó:
„Szeretném jobban megismerni a világot, amelyben élek. Szeretném látni a szüleim, nagyszüleim arcát, mosolyát. Szeretném látni, ha kedvesen szólnak, vagy éppen megszidnak, ha éppen szükség van rá. Szeretném látni játszótársaimat játék közben, ha szólítanak, vagy kérnek tőlem valamit.
Szeretném…. Szeretném…. Szeretném….”
Mi azt szeretnénk, ha ez a kisfiú megtapasztalhatná az emberek összefogását, a jótékonyság csodáját.
„A nevem Endes-Ábrahám Ákos, 2009. szeptember 18.-án születtem Csíkszeredában. Szüleim első és egyetlen gyermeke vagyok. Súlyos látássérült gyerekként élem kis világomat, ezért szükségem lenne egy műtétre.”
A műtét egy mű szaruhártya beültetését jelenti, amely beavatkozást csak az Egyesült Államokban, Bostonban végeznek el, és aminek az ára közel 35.000 USD,
tehát 117.600 Ron körül van.
E műtét megvalósulásához segítségre van szükség! A koncert ideje alatt gyűjtést szervez a helyi Szent Kereszt plébánia a kisfiú javára, de az előadás előtt/után is hozzá lehet járulni Ákos műtétjének megvalósulásához.
A számla tulajdonosa Endes-Ábrahám Szilárd.
OTP Bank
Swift kód: OTPVROBU
Iban-kódok:
RO05 OTPV 2600 0034 5175 RO01 Ron
RO59 OTPV 2600 0034 5175 EU01 Euro
RO09 OTPV 2600 0034 5175 HU01 Forint
http://akosert.blogspot.com
Szent Kereszt Főplébánia
Agora alapítvány
Role együttes, www.role.hu
Ákos szülei

Még több Koncert
2010. október 15.
-
Október 15-én Bukarestben lép fel David Guetta
2010. október 15-én Bukarestbe látogat a földkerekség jelenleg legnépszerűbb tánczenei művésze, DAVID GUETTA.
2010. szeptember 17.
-
S.U.F. - Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál
A 2010. szeptember 17-18 között, első alkalommal kerül megrendezésre a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál, ahová még szeptember 5.-ig várják a jelentkezőket stílus- és hangszerkötöttség nélkül, akik vállalják, hogy akusztikusan játszanak.
2010. augusztus 26.
-
Végleges a Félsziget koncertprogramja!
Véglegesítették az augusztus 26-29. között Marosvásárhelyen szervezett Félsziget Fesztivál zenei programját.
2010. augusztus 22.
-
Desperado élő koncert Székelyudvarhelyen
A Desperado együttes augusztus 22-én este játszik élő koncertet Székelyudvarhelyen, a Szent István napok alkalmával
2010. június 30.
-
Második Mini Jazzfesztivál, Csíkszereda
2010. június 30., július 1-2.
2010. június 03.
-
Szimfonikus hangverseny Nagyváradon
Június 3-án
2010. május 29.
-
„Szabad egy táncra?”
május 29-én
2010. május 29.
-
„A békakirály”
Mesehangverseny
2010. május 28.
-
A végéhez közeledik a kolozsvári tehetségkutató
Még három együttes van hátra
2010. május 18.
-
Erdélyben koncertezik a CHAMELEON BIG BAND
Május 18-23
2010. május 14.
-
Rock Stage 2010
A Dark River Rock Fest folytatása
2010. május 13.
-
Szívgyógyszer turné
Ötnapos, négyállomásos erdélyi miniturnéra – Szívgyógyszer elnevezéssel - indul május közepén a budapesti (ex kazincbarcikai) Szabad Európa Rádió.
2010. május 05.
-
Kispál és a Borz búcsúkoncert
Május 5-én, Kolozsváron.
2010. május 04.
-
Barokk zenei fesztivál Kolozsváron
A közös olasz, szlovén és román projekt májusban folytatódik a második koncertsorozattal: ezennel barokk egyházi zenével.
2010. április 30.
-
Újra Szentgyörgyön vezényel Ionescu-Galaţi
A Brassói Filharmónia hangverseny-évadának következő hangversenyére április 30-án, pénteken 19 órától kerül sor a színház Nagytermében.
2010. április 30.
-
Shirchadasj turné 2010
Jótékonysági koncertsorozat a családvesztett gyermekek javára.
2010. április 29.
-
Hangverseny a Festum Varadinumon
Április 29-én
2010. április 29.
-
Élő zenés Karaoke est a Koronában
Zenél a High Life Band
2010. április 28.
-
Felvételi a Zenepedagógiára
Kolozsváron, júliusban
2010. április 25.
-
Koncertek az orgonáért
Zenés áhitat a kolozsvári Kétágú templomban
2010. április 23.
-
Tehetségkutató erdélyi zenekaroknak, zenészeknek
április 23 - május 18
2010. április 19.
-
Szent György Napok 2010
Színpadi előadások
2010. április 12.
-
Terra Siculorum székelyföldi nemzetközi klasszikusgitár-fesztivál
A Terra Siculorum elnevezésű székelyföldi nemzetközi klasszikusgitár-fesztivál párhuzamosan három városban zajlik.
2010. április 02.
-
Filmklub és Jazz-est a Bulgakovban
Kolozsváron
2010. március 29.
-
Élőzenés Karaoke
Kolozsváron
2010. március 27.
-
Duhaj
Kolozsáron, március 27-én
2010. március 27.
-
In memoriam J. S. Bach
J. S. Bach születésének 325. évfordulója alkalmából kamarahangversenyre kerül sor 2010. március 27-én, 18 órakor a Redutban (Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, Únió utca 21 szám).
2010. március 25.
-
János Passió
A Protestáns Teológia Vegyeskarának előadásában
2010. március 18.
-
Szonátaest
Szonátaest lesz március 18-án, csütörtökön, 18 órától a Nagy István Művészeti Líceum aulájában
2010. március 13.
-
I. Székelyföldi rockAréna
Gyergyószentmiklós, március 13
2010. március 11.
-
Whisperblast koncert
Kolozsváron, március 11-én
2010. március 10.
-
Bartók Béla és századának zenéje
„Remember Enescu” kamaraegyüttes
2010. március 02.
-
High Life Band - Jazz koncert
Kolozsváron
2010. február 27.
-
Murányi Tóni és zenekara
lemezbemutató
2010. február 13.
-
Világzenei est határok nélkűl
A budapesti, nagy sikerű Fészek klub-beli közös koncert után, e hétvégén csíkszeredába látogat el a Lighthouse zenekar.
2010. február 08.
-
Táncdal fesztivál 2010
Csíkszereda
2010. január 16.
-
Cseh Tamás emlékest Erdélyben
Január 16 és 25 között
2009. december 19.
-
Hangverseny
december 19-én
2009. december 17.
-
Karácsonyi koncert a Farkas utcai református templomban
december 17, 20 óra
2009. december 07.
-
Rockmikulás a Knock Out együttessel
December 7., hétfő
2009. november 27.
-
A Quimby Marosvásárhelyen
Góbéságok a vasnyugaton: Sapientia-gólyabál
2009. november 25.
-
Kamaraest Kolozsváron
November 25-én
2009. november 21.
-
VI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó
November 21-én a Diákházban
2009. október 16.
-
DelaFunk koncert Kolozsváron
Pénteken, október 16-án
2009. október 14.
-
Haccacáré zenés est Csíkszeredában
Márdirosz Ágnes színésznő, Szilágyi Nóra énekesnő és Ráduly Gábor zongorista zenés estje
2009. október 10.
-
Kamarazene-hangverseny Kolozsváron
október 10, 19. óra
2009. szeptember 25.
-
Jazzmozdony
Szeptember 25-én Budapesten
2009. szeptember 14.
-
A MeseHetes és a Fűszál együttesek Csíkszeredában
Szeptember 14-18
2009. szeptember 12.
-
Haydn Deane and his Big Band Sepsiszentgyörgyön
Szeptember 12
2009. augusztus 23.
-
IV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Klasszikusgitár-Fesztivál
2009 augusztus 23 - 28, Marosvásárhely, Kultúrpalota
2009. augusztus 01.
-
IV. DOB-BAN Ritmusfesztivál
Csíkszereda, Mikó-vár, augusztus 1-2
2009. július 23.
-
CokeLive Félsziget: július 19-ig még lehet kedvezményes jegyet vásárolni!
A nagy érdeklődésre való tekintettel a CokeLive Félsziget szervezői hat nappal meghosszabbították a kedvezményes árú jegyvásárlás határidejét.
2009. július 19.
-
Csíkszeredai régizene fesztivál
július 19-26
2009. július 18.
-
ARTmania Festival ’09
Július 18-án a szebeni nagypiacon az ARTmania Festival ’09 keretein belül fog koncertezni a finn Nightwish gótikus rockzenekar.
2009. július 10.
-
III. Jazz és Improvizációs Zenei Tábor
2009. július 10-17. között szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház.
2009. július 01.
-
Már csak 9 nap az első Csíkszeredai Jazzfesztiválig!
Az idei évben első alkalommal lesz Mini Jazzfesztivál Csíkszeredában. Jegyek már kaphatók.
2009. június 26.
-
Körössi Jancy jazz zongorista és Ramona Horvath a KULTEA-ban
2009 június 26-án, 20 órától
2009. június 22.
-
Erich Türk orgonakoncert
Június 22-én, Kolozsváron
2009. május 25.
-
Zorán koncert!
Május 25-én, Marosvásárhelyen lép fel Zorán
2009. május 24.
-
Vibrasoul együttes Kolozsváron
Május 24, vasárnap, Corvinus
2009. május 24.
-
IX. Hargitai Megyenapok Nyitóhangverseny
Bachtól Beatlesig
2009. május 18.
-
Demény Balázs zongoraest
Sepsiszentgyörgy, május 18
2009. május 15.
-
Figyelem! Fogytán a Tankcsapda koncertjegyek!
A Tankcsapda és a Zanzibár május 15-én Kolozsváron, 16-án pedig Csíkszeredában lépnek színpadra.
2009. május 15.
-
Jön a Heaven Street Seven
Május közepén két koncert erejéig Erdélybe látogat a Heaven Street Seven.
2009. május 10.
-
Barokk Kamarazeneest
2009 Május 10. Vasárnap 18.00 óra Nagy István Művészeti Líceum Aulája - Csíkszereda (Szabadság tér 18.)
2009. május 08.
-
Amber Smith együttes Kolozsváron
Kolozsváron lép fel május 8-án az Amber Smith, Magyarország egyik legismertebb indie-zenekara.
2009. április 29.
-
Beethoven a könyvtárban
Komoly zenei kikapcsolódás a hét közepén: a csellóra és zongorára írt Beethoven-szonátákat közönség elé hozó sorozat utolsó hangversenye a Bod Péter Megyei Könyvtárban!
2009. április 18.
-
Székelyföldi hangversenysorozat
Ez a koncert tisztelgés a bécsi klasszikus zene első nagy mestere Joseph Haydn halálának 200 éves évfordulóján, valamint a székelyföldi összefogás egy jeles példája.
2009. április 08.
-
Cseh Tamás est Marosvásárhelyen
Április 8-án Cseh Tamás estet tartanak Rappert Gábor előadásában
2009. március 25.
-
Régizene Fesztivál 2009, Kolozsvár
Idén, május 20-23 között kerül sorra a Flauto Dolce – Passamezzo Egyesület rendezésében a 2009-es kolozsvári Régizene Fesztiválra. A fesztivál célja a régi zene bemutatása korabeli, historikus előadási stílusban.
2009. március 15.
-
A Csíki Kamarazenekar Ünnepi Hangversenye
Vasárnap, március 15-én ünnepi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2009. március 15.
-
Kormorán koncert Kézdivásárhelyen
Március 15-én, vasárnap 19 órától a kédivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban koncertezik a budapesti Kormorán zenekar.
2009. március 14.
-
A Kárpátia együttes Kézdivásárhelyen!
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom háromszéki szervezetének meghívására március 14-én, szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban vendégszerepel a legendás rockegyüttes.
2009. március 09.
-
Élőzenés Moldvai Csángó Táncház
A Heltai Alapítvány idén előszőr szervezi meg az élőzenés moldvai csángó táncházat
2009. március 05.
-
Élő Ír zene Kolozsváron
Élő Ír zene a kolozsvári Heltai folk-kocsmában.
2009. március 03.
-
Maximum Rock Magazin koncertajánlata
Március:
2009. március 03.
-
KLB Trió koncertek Erdélyszerte!
Erdélyi koncertturnéja során öt helyszínen – Nagyváradon, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kolozsváron – lép közönség elé a magyar dzsessz egyik legsajátosabb hangú zenekara, a Kaltenecker Zsolt, Lukács Péter és Borlai Gergő alkotta
2009. március 02.
-
Zongora Est Csíkszeredában
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa, valamint aCsíki Kamarazenekar Egyesület Zongora Estet szervez Csíkszeredában.
2009. február 18.
-
Beethoven a könyvtárban
Komolyzene magasfokon: Beethoven-est lesz 2009. február 18-án, szerdán 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
2009. február 18.
-
Dumitru Nicolae zongoraest
A Bukaresti Magyar Kuturalis Intezet (Batistei utca 39) meghivja február 18-án 18 órai kezdettel Dumitru Nicolae zongoraestjére.
2009. február 16.
-
Kolozsváron vendégszerepel a Nagyvárad Táncegyüttes
Legújabb humoros, táncos előadásával, a Csökmői Sárkányhúzással vendégszerepel Kolozsváron a Nagyvárad Táncegyüttes.
2009. január 27.
-
Maximum Rock Magazin koncertajánlata
Januári koncertajánlat:
2009. január 12.
-
Irish & Music Pub koncertajánlatai
A kolozsvári Irish & Music Pub januári koncertajánlatai:
2008. december 21.
-
Karácsonyi orgonaest
December 21-én, vasárnap 19 órai kezdettel Karácsonyi orgonakoncertre kerül sor a Csíksomlyói Kegytemplomban.
2008. december 20.
-
Hangverseny
A Kolozsvári Magyar Opera és a Communitas Alapítvány hangversenyt szervez 2008. december 20-án, 19 órakor az Erdélyi Néprajzi Múzeum (Redut) előadótermében (Memorandumului utca 21.).
2008. december 20.
-
2008 utolsó Altar koncertje
Szombaton, december 20-án tartja utolsó koncertjét az Altar az Irish&Music Pubban, Kolozsváron este 7 órától
2008. december 17.
-
Spring String Quartet
Spring String Quartet bécsi együttes koncertjére kerül sor a Diesel klubban, december 17-én.
2008. december 16.
-
A Maximum Rock magazin koncertajánlata
Decemberi koncertek:
2008. december 15.
-
Trió Kamarakoncert
December 15-én, hétfőn 18.00 orától, Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiumának Dísztermében (park felőli bejárat) Trió Kamarakoncert lesz.
2008. december 15.
-
1948-2008 Jubileumi operagála
December 15-én a Kolozsvári Magyar Opera önálló létezésének 60. évfordulója alkalmából Jubileumi operagálát tartanak.
2008. december 14.
-
A szegedi és a nagyváradi zeneiskolák közös koncertje
Szinte hagyománynak számít, hogy a nagyváradi Posticumban (Teiului u. 26.) közös koncertet tart a szegedi és a váradi zenelíceum diákközössége.
2008. december 13.
-
Karácsonyi szimfonikus hangverseny
Szombaton, december 13.-án 19 órától karácsonyi szimfonikus hangversenyen vehetnek részt az érdeklődők a kolozsvári Egyetemek Háza Auditorium Maximum termében. A karitatív koncertre a belépés díjtalan.
2008. december 08.
-
Csíki Kamarazenekar Koncertje
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa és a Csíki Kamarazenekar Egyesület szervezésében kerül sor december nyolcadikán a Csíki Kamarazenekar koncertjére.
2008. december 06.
-
„Várom az Urat” adventi keresztyén zenefesztivál
Az adventi időszak közeledtével december 6-án, szombaton kerül sor az immár hagyománnyá vált „Várom az Urat” adventi keresztyén zenefesztiválra az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) és a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) szervezésében.
2008. december 04.
-
Olivier Messiaen - évforduló
A francia zeneszerző, Olivier Messiaen születésének századik évfordulóján a Francia Kulturális Központ koncertet szervez a Kolozsvári Rádió székhelyén (Donáth út, 160). A Pour la fin du temps elnevezésű előadás december negyedikén este hét órától lesz meg
2008. december 02.
-
Operagála Kolozsváron
Szerdán, december harmadikán 18:30 órai kezdettel a Kolozsvári Román Állami Operában gálaestet tartanak.
2008. november 24.
-
Mozart-est
November 24-én, hétfőn 18 órától Mozart-estet tartanak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiumának dísztermében.
2008. október 20.
-
Várva várt AC/DC-turné
Már az első órában több mint kétezer jegy kelt el a március 23-i budapesti AC/DC koncertre. A belépőket szerdától árusítják, és nemcsak a jegyirodák előtt nagy a tolongás, de az internetes jegyfoglalás is folyamatos. Ha ilyen ütemben fogynak a belépők, el
2008. október 01.
-
Farkasvadászattól A csend hangjáig
Az esztergomi CÉ_CÓ együttes tagjai: Horányi László (gitár, ének, vers), Russ Pál (gitár, ének), Vincze Ervin (gitár, ének), Bogye Ferenc (dob) és Kostyál András (gitár, ének). Koncertjük címe: Farkasvadászattól – A csend hangjáig (kötéltánc dalok és vers
2008. október 01.
-
Évadnyitó táncház a Háromszék Táncegyüttesnél
Október 1-én, szerdán este 8 órától évadnyitó táncházra kerül sor a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Házban.
2008. szeptember 29.
-
dance.movement.theater
Gyergyószentmiklóson második alkalommal szervezik meg a táncszínházi fesztivált.
Krónika Melléklet
Kevesebb bor készül az idei szőlőből
A szőlőfajták első szüreti eredményei 30–40 százalékos terméskiesést mutatnak, ugyanakkor csapadékmentes meleg ősz esetén a közép- és késői érésű fajtákból még jó minőségre is lehet számítani ott, ahol a növényvédelem sikeres volt – jelentette be a szőlészetek és a borászatok országos szakmai szervezete. Ha viszont csapadékos lesz az ősz, sok ültetvényen a lisztharmattól fertőzött bogyók, és a peronoszpóra minőségi kockázatot jelent. A 2010-es évjáratot a rendkívül szeszélyes időjárás határozta meg a szőlőtermelésben is. A csapadék mennyisége, intenzitása – és az, hogy jelentős szél-, vihar- és jégkárral párosult – példátlan nehézségeket okozott a szőlőmegmunkálásban és a növényvédelemben.
Keleti előretörés
Kedvező időszak vár a közép- és kelet-európai gépjárműiparra, hiszen az új trendnek megfelelően nő a Magyarországon is gyártott kisméretű és környezetbarát autók iránti kereslet – derül ki az Ernst & Young régiós autóipari jelentéséből. „A Magyarországon jelen lévő Suzuki és a Mercedes-Benz is a kisebb autók gyártására koncentrál, az Audi pedig a környezetbarát motorok előállítására fókuszál. Ez nagyon jól illeszkedik az új trendek közé, megteremtve az alapot az iparág növekedéséhez az országban. Ráadásul ezek a kulcsszereplők magukkal húzzák az alkatrészgyártó és beszállítói szegmenst is, amely az egész iparág számára pozitív kilátásokkal kecsegtet” – áll az Ernst & Young jelentésében.
Közelebb kerülni Istenhez
Interaktív szentmisével zárult augusztus 29-én, vasárnap délután a 34. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). Annak ellenére, hogy a vallási rendezvény egy időben zajlott a Marosvásárhelyen tartott Félszigettel, közel 300 fiatal vett részt a hétvégi találkozón – számoltak be a szervezők. A 34. CSIT mottója a pasztorális terv általi tematikához igazodott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek”(Jer 1, 5) – ehhez kapcsolódtak a hétvégi foglalkozások, kiscsoportos beszélgetések, előadások is.
Régi idők új divatja
Az új évszak legtöbbször új öltözködési trendeket is hoz magával. Lassan megszokottá válik, hogy az elmúlt évtizedek divatja valamilyen formában visszaköszön a legújabb irányzatokban: az elmúlt években a 60-as, 70-es, 80-as évek divatos ruhadarabjainak vonalait, színeit, anyagait is viszontláthattuk a legmenőbb öltözködési stílusok kellékeiként. Bár évszakról évszakra változnak a divatos színek és formák, ez nem jelenti azt, hogy a meglévő ruhákat a kukába kell dobni. Aki azonban megengedheti magának, hogy új divat szerinti ruhákat vásároljon, az az ősz elején elkezdheti a vérfrissítést a szekrényében.
Mi van, ha nem elég a jelzálog?
Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik jelzáloghitelre vásároltak lakást, a bankok ugyanis gőzerővel folytatják a kölcsönök biztosítékát képező ingatlanok újbóli felértékelését. A hitelintézetek akciója elsősorban azon ügyfeleket érintheti érzékenyen, akik a válság kirobbanása előtti másfél-két évben vettek fel kölcsönt, mikor a hazai ingatlanárak a csúcson voltak. Az azóta bekövetkezett jelentős árcsökkenés miatt sok esetben a hitel fedezetét képező ingatlan jelenleg nem ér annyit, mint amennyivel a kliens tartozik a banknak.
Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz
Valósághűnek látszó váróterem, kanyarodó poggyászkocsi. Induló és érkező vonatok, ablakukon beszűrődik a fény. Mozgó emberalakok sziluettjei, majd liftben utazó műsorvezető. A pályaudvar hangulatát idéző hangeffektek – ősztől már ez a korszerű látvány és hang fogadja a Kárpát Expressz nézőit.
Székelyföldi legendák minden négyzetméteren
„A legendák gyűjtését elvégezték a hozzáértő szakemberek, ezeket kellett egy helyen megmutatni. Az a szép bennük, hogy összefüggésben vannak egymással. Amikor megálmodtam a térképet és embereknek meséltem róla, először nem értették, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Most, hogy elkészült, mindenkinek tetszik.” Beszélgetés Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi operatőrrel, rendezővel.






0.92%
-0.45%




