Visszakozik a zöldtárca a kilövési kvóták ügyében

Visszakozik a zöldtárca a kilövési kvóták ügyében

A környezetvédelmi tárca felfüggesztette a kilövési kvótát előíró miniszteri rendelet kibocsátását – jelentette be kedden Cristiana Paşca Palmer miniszter a Facebook közösségi portálon. 

Gyergyai Csaba

2016. október 04., 19:052016. október 04., 19:05

2016. október 04., 20:172016. október 04., 20:17

A minisztérium sokat vitatott rendelete 552 medve és 657 farkas, valamint 68 hiúz és 474 vadmacska kilövését hagyta jóvá. A tárcavezető a döntést azzal indokolta, hogy a környezetvédelmi tárcának szüksége van még a Román Akadémia jóváhagyására, amelyre állítása szerint szeptember 21. óta várnak. Cristiana Paşca Palmer hozzátette: a minisztérium illetékesei az elkövetkező időszakban több szakértővel is tárgyalást kezdeményeznek a kilövési kvótákkal kapcsolatban. „Olyan rendeletre van szükségünk, amely tekintettel van a törvény által védett fajokra, de a veszélyeztetett lakosságra is” – tette hozzá a tárcavezető.

A bejegyzés közzétételét követően Dan Munteanu, a Román Akadémia képviselője, az intézmény természetvédelmi bizottságának elnöke a Hotnews hírügynökségnek azt mondta, az akadémia biztosan nem fogja jóváhagyni a kilövési kvótát előíró rendeletet a jelenlegi formájában. „Azt tanácsoljuk a miniszter asszonynak, hogy egyeztessen a szakmabeliekkel és a civil szervezetekkel, mielőtt döntést hozna” – jelentette ki Dan Munteanu.

A rendelet ellen több környezetvédelmi szervezet is tiltakozott a múlt héten. A Természetvédelmi Világalap (WWF) múlt heti közleményében úgy fogalmazott, a kilövésre a dokumentumban semmilyen alternatívát nem javasolnak, nem merül fel az ember-állat konfliktusok megelőzését célzó intézkedések bevezetése, mint amilyen a villanypásztorok felszerelése, vagy erre kiképezett és kitenyésztett juhászkutyák beszerzése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak
2024. április 04., csütörtök

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel

Csomortányi Istvánt indítja polgármesterjelöltként, és önálló tanácsosi jelöltlistával vág neki Nagyváradon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a június 9-ei önkormányzati választásoknak, amennyiben az RMDSZ nem fogadja el a koalícióra tett ajánlatukat.

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel
2024. április 04., csütörtök

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt

Első alkalommal kapta meg nő Az év csendőre kitüntetést, amelyet a bukaresti belügyminisztérium szerint többek között azzal érdemelt ki, hogy márciusban sikerült azonosítania és elfognia egy férfit, aki több kiskorút is molesztált.

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt
2024. április 03., szerda

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka

A kolozsvári BTarena tavaly bruttó 2,3 millió lejes nyereséget és 7 millió lejes összbevételt termelt, azzal együtt, hogy 3 millió lejt költöttek Románia legnagyobb, idén tízéves többfunkciós rendezvénycsarnoka villanyvilágításának korszerűsítésére.

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka
2024. április 03., szerda

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben

Kábítószer-kereskedés gyanúja miatt öt házkutatást tartott szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Kolozs és Beszterce-Naszód megyében – közölte az intézmény.

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben