Újabb feljelentés az udvarhelyi diákotthonügyben

Újabb feljelentés az udvarhelyi diákotthonügyben

Fotó: Pál Árpád

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon tett feljelentést a szé­kelyudvarhelyi Református Diák­otthonból utcára tett lány édesapja, amiért a bentlakás igazgatója egy közleményben nyilvánosságra hozta kiskorú gyermeke személyes adatait. 

Fülöp-Székely Botond

2017. január 19., 13:482017. január 19., 13:48

A mínusz tizenöt fokos hidegben utcára tett 16 éves diáklány édesapja, Lőrincz Sándor munkatársunknak elmondta, lányát rengetegen zaklatták telefonon az elmúlt időszakban, ezért tett feljelentést Dobai László lelkipásztor, a bentlakás igazgatója ellen. Az édesapának az sem tetszett, hogy az igazgató egy fotót is közzétett lányáról úgy, hogy a szülők semmilyen adat nyilvánosságra hozatalához nem járultak hozzá. Lőrincz Sándor korábban az ügyészségen is feljelentést tett, az igazgatót kiskorú veszélyeztetésével vádolja.

Elekes Zoltán, a gyerekvédelmi igazgatóság vezetője elmondta, szakemberekből álló bizottságot állít össze, amely ki fogja vizsgálni az esetet. A szakemberek minden érintettet megkérdeznek az ügyről, és csak ezután döntenek arról, történt-e törvénysértés. Ennek függvényében kérik majd a rendőrség segítségét, hiszen a gyermekvédelmi igazgatóság nem szabhat ki büntetést. Elekes számára egyértelmű, hogy a szülők beleegyezése nélkül nem szabad nyilvánosságra hozni egy kiskorú adatait. Elekes hangsúlyozta, az említett jogszabály a sajtóorgánumokra is érvényes, mégis több portál megszegte.

Lőrincz Sándor elmondta, lánya valóban Csíkszeredában, a Virtuózok mesterképzőn volt azon a hétvégén, amikor a diákotthon kötelező programot szervezett, ám betegen vett részt a zenei rendezvényen. „Elvittük a mesterkurzusra, de végig negyvenfokos láza volt, ezt bizonyítani is tudom egy felvétellel, amelyen végig köhög. Az sem hazugság, hogy erről orvosi papírja volt” – fogalmazott. Kifejtette, szülőként vállalták a felelősséget, hogy a lány betegen is részt vegyen a csíki rendezvényen, mivel lehetőséget láttak a hegedűn játszó tanuló szakmai fejlődésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron