Magyarul vásárolna a kolozsvári magyar egyetemisták több mint fele

Magyarul vásárolna a kolozsvári magyar egyetemisták több mint fele

A Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták több mint fele vásárláskor odafigyel arra, hogy magyarul kiszolgáló vállalkozást keressen. A magyarul beszélő orvosokra és jogászokra is nagy az igény – derül ki az Igen, tessék! mozgalom által megrendelt legújabb felmérésből.

Krónika

2014. július 28., 19:212014. július 28., 19:21

Az egyetemi hallgatók fogyasztói tudatosságát vizsgáló kutatás előzetes eredményeit ismertetve Talpas Botond, a mozgalom elnöke elmondta, hogy a válaszadók 30,5 százaléka azt nyilatkozta, gyakran keresett magyarul kiszolgáló céget, szakembert vagy elárusítót.

További 52,4 százalék mondta azt, hogy néha odafigyel erre a szempontra is, és csupán 17,2 százalék állítja, hogy soha nem keresett magyar nyelvű kiszolgálást.

A magyarul is kiszolgáló elárusító helyeket kereső diákok motivációját vizsgálva kiderült, hogy közel kétharmaduk állítja, könnyebben meg tudja értetni magát egy magyar jellegű boltban, mint egy románban (58,9%), de a válaszadók közel fele azzal is egyetértett, hogy azért választ inkább magyar terméket vagy szolgáltatást, mert ezzel a magyar termelőket segíti (48,7%).

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kolozsvári magyar diákok leginkább a vendéglátóiparban és a kulturális szolgáltatások terén ismernek magyarul kiszolgáló cégeket, intézményeket (93–95%), ezt követik a civil szervezetek, valamint a médiatermékeket forgalmazó és nyomdai szolgáltatásokat végző vállalkozások (75–79%). Magyar vonatkozású szolgáltatókat legkevésbé a munka- és lakásközvetítés, a turisztikai irodák, valamint a fuvarozás-szállítás terén ismernek a magyar diákok (csupán 27–30 százalékuk tudott ilyen profilú céget említeni).

Az anyanyelvű kiszolgálást és tájékoztatást bátorító Igen, tessék! mozgalom arra is rákérdezett, hogy az említett szakterületeken mennyire találják fontosnak az anyanyelvhasználatot. Kiderült, hogy a magyar jogi és adminisztratív, valamint az egészségügyi szolgáltatások több mint 25 százalékponttal maradnak el az ismertség szintjén a nekik fontosságot tulajdonítók arányától. Úgy tűnik, ezeken a szakterületeken az elvártakhoz képest lényegesen kevesebb magyar szervezet működik Kolozsváron, de elmaradást mutat az oktatási és pénzügyi szolgáltatások, a szaküzletek, a szerelési szakértők, valamint a munka- és lakásközvetítők ismertsége is.

Az elemzés egy 2014. február–április közötti időszakban lezajlott online kérdőíves kutatás eredményei alapján készült, melyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia Intézete tervezett meg és bonyolított le az Igen, tessék! mozgalommal együttműködve.

A felmérés során összesen 445 alany töltötte ki a kérdőívet, a minta a kolozsvári egyetemek és karok magyar hallgatói létszáma szerint reprezentatív. A mintavételi eljárás véletlen voltát feltételezve 95 százalékos valószínűség mellett +/- 4,5%-os hibahatárral érvényesek. A kutatást Dr. Csata Zsombor adjunktus vezette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik