Tőkés László ismét ügynökmúlttal vádolja a KREK püspökét

Tőkés László ismét ügynökmúlttal vádolja a KREK püspökét

Ismét a hatalomhoz való dörgölőzéssel és ügynökmúlttal vádolja Csűry István püspököt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi vezetőjét Tőkés László korábbi püspök. 

Krónika

2016. június 27., 19:202016. június 27., 19:20

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke által aláírt, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben Tőkés az egyház titkosszolgálati átvilágításának folytatását sürgette, amely szerinte „az egyház megújulásának nélkülözhetetlen feltétele”. Tőkés egyébként korábban kezdeményezte, hogy ne legyenek egyházi tisztségekbe választhatók azok, akik 1989 előtt együttműködtek a román kommunista hatalom politikai rendőrségével, a Szekuritátéval, és szerinte ez alól Csűry István sem kivétel.

Tőkés közleményében idéz Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteményéből, mely foglalkozik Csűry István titkosszolgálati múltjával is. „A zsibói Molnár János, a Kovács Imre, a Gellért Gyula és a Juhász Tamás dossziéiban nyolc feljegyzés található egy KISS fedőnevű informátortól, aki az 1980-as évek első felében szalárdi lelkész. Ebben az időben Csűry István volt Szalárdon a református lelkipásztor. Ez nyilván közvetett bizonyíték, de bizonyíték” – olvasható többek közt az említett dokumentumkötetben.

Tőkés közleményében a hatalomhoz való dörgölőzés sajátos esetének nevezi, hogy a KREK püspöke, aki „korábban a Medgyessy–Gyurcsány-barát RMDSZ oldalára igazolt át”, jelenleg „Orbán Viktornál és kormányánál igyekszik piros pontokat gyűjteni”. „A Fidesz-KDNP színeiben európai parlamenti mandátumot szerzett képviselőként jól érzékelem, miként próbálnak éket verni a nemzet miniszterelnöke és szerény személyem közé” – teszi hozzá Tőkés. Csűry Istvánt reagáltatni akartuk hétfőn az EMNT-elnök kijelentéseire, azonban többszöri megkeresésünkre sem tudtuk elérni.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy Tőkés azzal vádolta a választások előtt a KREK püspökét, hogy egyoldalú és látványos módon az RMDSZ mellett kötelezi el az egyházat. Csűry István a lelkipásztori hivataloknak eljuttatott körlevélben visszautasította a bírálatot, leszögezve: az egyházkerület meghirdette az egyenlő távolság elvét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt